Készűl a "Nemzeti Charta" tervezete. A szöveg egy közéleti eseményhez kapcsolódik. Az Országos Nemzeti Bizottmány a Szegedi Dómba Március 15.ére jelképes Országgyűlést hívott össze. A Charta szövege a "továbbírás", illetve a módosítások átvezetése révén frissűl.

2004.02.20.

Sz. Gy. 

Nemzeti Charta.

[Tervezet]

 Bevezetés. 

E tervezetet, felkérésre, magánszemély állította össze. A tervezet sem egyéni, sem csoportérdeket nem kíván érvényesíteni. A szerző nemzeti érdekfelfogását tükrözi. A szerző törekvése, hogy az általa vélelmezett visszásságok kapcsán megnevezi azokat, akik a visszásságokért első sorban felelősök. 

A Charta helyzetelemzést és nemzeti cselekvési programjavaslatot tartalmaz.

A tervezetet, aláírásra történő kibocsátása előtt, a lehető legszélesebb körben, meg kell vitatni, és az elfogadható módosító javaslatokat a szövegbe be kell iktatni. Az egyöntetűen kifogásolt szövegrészeket pedig abból törölni kell.  Módosított formájában már nem szerkesztője nézeteit, hanem egy nemzeti csoportosulás véleményét tükrözi majd.  

A Chartát aláíratás végett nem magánszemély, vagy nevesített szervezet, bocsátja ki, hanem mindazok, akik megvitatásában részvettek és a véglegesített szövegváltozat közzétételét támogatják. 

A Charta az aláírók által adott erkölcsi, ill. politikai felhatalmazás azon nemzeti erők részére, akik arra a végleges és megmásíthatatlan elhatározásra jutnak, hogy a rossz és tovább romló közállapotokon, az ezzel járó kockázatok felvállalásával, javítani fognak. 

Az Ország közállapotai.
[A korra jellemző gazdasági, társadalmi, közéleti, erkölcsi, jogi, stb. viszonyok.] 

A mai Magyar Állam természetjogi és alkotmányjogi szempontból nem jogállam. Magyarországon, törvényen kívüli helyzet [exlex állapot] van. Ez biztosít működési teret, illetve lehetőséget olyan nemzetrontó folyamatoknak, mint a nemzeti vagyon elherdálása, a természeti környezet rombolása, a nemzet biológiai és szellemi erőinek sorvasztása, stb. Ezek együtthatásukban vészhelyzetet eredményeztek. Ennek elhárítása e folyamatok elemzését és visszaszorítását igényli. Ennek lehetséges módszerei: a jogi szabályozás, szükség esetén erőhatalom alkalmazása, az ellenállás jogának [jus resistendi] gyakorlása. Mindez azért vált időszerűvé, mert bekövetkezett e káros folyamatok visszafordíthatatlanná válásának közvetlen veszélye. 

Magyarország német megszállása és azt követően a Horthy Miklós kormányzó kényszerítése Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezésére „felfüggesztette” az Ország alkotmányos rendjét. Minthogy a Kormányzó kiugrási kísérlete a német hadsereg védelmi pozícióit veszélyeztette volna részükről, e kikényszeríttet – kényszerítő intézkedés a maga idejében elkerülhetetlen, következésképp érthető volt, miként a budapesti Duna - hidak felrobbantása is. Nem érhető viszont, hogy a német hadvezetés által elrendelt és foganatosított „kivételes állapot” miért tart még ma is. A „felszabadult” nemzet miért nem térhetett vissza [több mint] ezeréves Alkotmányának védőbástyái közé a „rendszerváltásig” eltelt mintegy ötven év és az azóta eltelt újabb mintegy tizennégy év alatt? A magyarázat a kommunista és a kapitalista rendszer kétarcú egylényegűségéből adódik, de ennek kifejtése túlmutat a Charta keretein. Az egylényegűség lényegével meggyőződésem szerint nemzet tisztába jött…

A német megszállókat felváltó szovjet megszállók „engedélyezték” ugyan a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom működését, de ezen intézmények kulisszája mögött katonai közigazgatást vezettek be és e szervezeteket közvetlen befolyásuk, majd irányításuk alá vonták. Ha a látszat alkotmányosság ezen szervei, a szovjet utasításokat nem az elvárt gyorsasággal, vagy készséggel hajtották végre, a megszállók a magyar belügyekbe való brutális beavatkozástól sem riadtak vissza [Kovács Béla elhurcolása és szovjet fogságba vetése.]

 Az idegen fegyverek erejére támaszkodó „törvényhozás” által létrehozott sztálini típusú „alkotmány” nem tekinthető érvényes jogintézménynek mert, törvénytelen eredetén túlmenően, ellentétben áll természetjog és a Magyar Nemzet Történelmi Alkotmánya [továbbiakban Alkotmány] szellemével, illetve „normatív szövegével”. Továbbá olyan „hiányt” pótol, amit a megszálló hatalom mesterségesen idézett elő azáltal, hogy ötven békeévre szóló „jogfolytonosságot” biztosított egy vele szembenálló haderő háború idejére szóló kivételes intézkedésének.

[Hangulati szemléltetés végett említhető az Esztergom - „Sturovó” közötti hidat a nác háborúsi téboly semmisítette meg. De milyen téboly szemlélte tétlenül csaknem hatvan „békeéven” át az égnek meredő csonka hídpilléreket?] 

Az 1956-os nagy magyar nemzeti forradalom alkalmat kínált volna az alkotmányosság helyreállítására. Mint tudjuk, a nemzet a szovjet katonai agresszió miatt nem élhetett jogaival. Azt is tudnunk kell, hogy az agresszorokat a „gonosz valódi birodalmának” akkori külügyminisztere, John Foster Dulles „biztosította” afelől, hogy az USA jóindulatú semlegességet fog tanúsítani szovjet katonai erő magyarországi alkalmazása esetén.

A forradalom a törvényhozó hatalom integritását fenntartotta. Az ujjáalakúlt végrehajtó hatalom, Nagy Imre kormánya, annyiban változatott a hatalom jogi státusán, hogy a Nemzet véráldozatokkal manifesztált akaratát fejezte ki és a Forradalom célkitűzéseit próbálta megvalósítani. Ezen Interregnum [átmeneti uralom] az Alkotmányos Rend visszaállitásának is tekinthető!

Az Alkotmányos Rend a második szovjet agresszió és katonai megszállás folytán szünt meg. Indokolt ezt a jogfosztó megszállást az 1944-es német jogfosztó megszállással összehasonlítani. A német megszállásra azért került sor, mert Magyarország tervezett kiugrása a német szovjet front hátában a német haderő újabb katasztrófáját idézte volna
elő, súlyosabbat, mint a román kiugrás. A megszállást a katonai szükségszerűség indokolta.

A szovjet ujra-megszállás békeidőben történt. Célja a hirhedt Churchill / Sztálin féle "cédula paktummal" létrehozott törvénytelen állapotok helyreállítása volt.

A német megszállás az adott helyzetben elképzelhető legkisebb katonai erő alkalmazásával történt. A fegyveres ellenállást tanúsító katonákat a németek nemhogy lemészárolták volna, de hadifogságra sem vetették.

Ezzel szemben a szovjet agresszor a terrorháború eszözeit alkalmazta az első pillanattól kezdve. Zsukov páncélos hordái az alvó Fővárosra törve a Nagykörút lakóházainak ágyúzásával jelezték, hogy a nemzetközi jogban új korszak következik be.
Mártírhaláld szenvedtek olyan sorkatonák is, akik elöljárói parancsra tüzeltek a támadókra. Az ellenforradalmi megtorlás - aljasságát tekintve - felülmúlta a Haynau által végrehajtott megtorlást.

A törvénytelen hatalom "magyar" hóhér - politikusai a szó szoros értelmében szovjet tankokon, vagy azok fedezete mellett foglalták el "állásaikat" az államhatalmi, ill. államigazgatási szervekben.

A rendszerváltás során a "Nyugat" elkövette a legsúlyosabb hibát. A "kádári konszolidáció" jogi alapjain kötött egyezséget, sőt fogott kezet, a minapi hóhérokkal. Vagyis, nem az Alkotmányos Rend helyreállítását segitette, hanem a nemzet jogfosztottságának "jogfolytonosságát" ismerte el. Ezzel maga is az agresszió bünpártolójává vált! 

A történészekre, jogtörténészekre és alkományjogászokra vár az a nagyon fontos és sürgős feladat, hogy a jogállamiságnak a nyugati hatalmak által előidézett súlyos sérelmét feltárják. 

Ez veti fel azt a további kérdést, hogy a keleti megszálló hatalom még ki sem hűlt helyét miért foglalta el egy nyugati megszálló hatalom és mi célból rendezkedik be újabb ötven vagy akár száz évre az ország területén? E csapatok „békefenntartó” tevékenységének mibenlétét Horvátország és Bosznia tragédiájának komor fényei világítják meg. A békefenntartás, amerikai módra, egyenlő a tömegsírok „békéjének” utólagos biztosításával. A Magyarországon állomásozó amerikai csapatok, miként a szovjet csapatok a maguk idejében, hármas célt szolgálnak: a.)  önző nagyhatalmi érdekek érvényesülését garantálják a nemzet érdekeivel és akaratával szemben,  b.) bázisul szolgálnak egy agresszív katonapolitika számára, csapások vagy válaszcsapások, célpontjává téve ezáltal a „befogadó” országot, c.) védelmeznek egy olyan kisebbséget [nem a magyar zsidóságról van szó], amely - voltaképp politika semleges módon - állandó készséggel segít minden idegen hatalmat abban, hogy önző érdekeit a magyarság érdekeinek rovására érvényesíthesse. 

A szovjet megszálló csapatok Magyarországról történt kivonása után létrejött „új államhatalom” szerkezetét és működési rendjét sem a nép akarata alakította, hanem a visszavonuló „szocialista” és a magyar élettérbe behatoló kapitalista hatalom titkos egyezsége, a „magyar beavatottak” bűnös közreműködése mellett.

Ezen egyezség értelmében a bukott rendszer vezető rétegei mentesültek a felelősségre vonás alól, tovább gyakorolhatták az állami vagyon kezelésének jogát, sőt felhatalmazást kaptak e vagyon egyéni elsajátítására és kiárusítására is. A Nemzet történetének egyik legsúlyosabb árulása néhai Antall József nevéhez, ill. dicstelen politikai tevékenységéhez fűződik. Ennek csupán jellemző epizódja legyőzött politikai ellenféllel kötött paktum. Az Ország legsúlyosabb terhe napjainkban az „antalli örökség” hozadékának elszenvedése.

Politikai, közjogi és erkölcsi rendszerváltás hiányában a sztálini „alkotmány” továbbra is alkalmasnak látszott a kulissza szerepét betölteni. Annak érdekében, hogy e kulissza mögött a kapitalista kurzus háborítatlanul folytathassa üzelmeit egy új „jogintézményt” hoztak létre: az Alkotmánybíróságot. E testület folyamatos feladata az „alkotmány” toldozása – foldozása révén egy alkotmány fölötti úgynevezett „virtuális” alkotmány létrehozása, abból a célból, hogy a monopoltőke „szabad mozgása” útjából minden jogi akadályt eltakarítson. [A magyar jogrendszertől és közjogi gondolkodástól teljességgel idegen szervezet vonatkozásában csupán „kuriózumként” említhető, hogy első elnöke a kommunista hóhér Kun Béla unokája. Saját személyében a bukott rendszer elnyomó ás megtorló gépezetének tagja, volt. Továbbá, hogy e testület csak Budapesten volt hajlandó a jogrend fölött őrködni, jóllehet a jog parancsa tevékenysége színhelyéül Esztergomot jelölte ki...] 

Mélyreható átalakítás történt a bírósági szervezet tekintetében is. E fontos hatalmi ágat kivonták mindenfajta „hagyományos” [országgyűlési, igazságügyi minisztériumi] ellenőrzés alól. „Ellenőrzésére” egy ugyancsak „szövet-idegen” formációt hoztak létre: az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, egy olyan [sosem volt] szervezeti elv alapján, hogy a Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnöke egyazon személy legyen. Ezzel létrejött egy példa nélküli formáció: a Solt Pál által vezetett Legfelsőbb Bíróság alá rendelt bírósági szervezet és az azt ellenőrző ugyancsak Solt Pál által irányított Országos Igazságszolgáltatási Tanács hibridje.

[A Tanácsra vonatkozó jogszabály ismeretében sem állapítható meg, hogy e szerfölött költséges szervezet voltaképp mivel foglalkozik.] 

Solt Pál regnálása alatt, ill. annak folyományaképpen a kóros szervezeti burjánzásnál sokkal tragikusabb torzulást is szenvedett a magyar igazságszolgáltatás: megszűnt igazságszolgáltatás lenni. Kiiktatták ugyanis a bírák  kötelmei közül, az „igazság” hivatalból történő felderítésének kötelezettségét [officialitás]. Ennélfogva a testület, egyes tagjainak erkölcsi beállítottságától függetlenül, „jogot alkalmazó” [jogszolgáltató] hivatallá degradálódott. 

E folyamattal szerves egységet képez az újmódi jogalkotásnak azon „újítása”, hogy a jogi szabályozásból, mint szükségtelen adalékot, kiiktatták az erkölcsi tartalmat. Az erkölcsi tartalomtól mentes normaszövegek pontatlan megfogalmazása, e hiányosság természetes velejárójaként, általános gyakorlattá lett. Ezek hatására a jog „viszonylagossá” vált.  „Liberalizálódhatott” a jogértelmezés és jogalkalmazás. Ez nem az állampolgár javát szolgálja, hanem a bírói önkénynek ad teret. A korlátozatlan, ellenőrizetlen és jogi zsinórmértékek hiányában ellenőrizhetetlen bírói hatalomgyakorlás „természetes” folyománya a korrupció és egyéb bírói visszaélések intézményesülése. [A „korrupció” fogalma e szöveg keretében némileg eltér a hagyományostól. A testület romlott szelleme, rendeltetés ellenes [diszfunkcionális] működése értendő alatta.]  

A bírói hatalom legfontosabb partnere, a végrehajtó hatalom kiemelt szervezete, az ügyészi szervezet. E testületet a „rendszerváltásig” a szélsőbaloldali elemek gyülhelye, valóságos panoptikuma volt. E jellegét a „rendszerváltásváltás” után is sikerült megőriznie egy olyan „tisztogatás” eredményeként, amelyet az ELTE.  párttitkára, a legfőbb ügyészi székbe ültetett, Györgyi Kálmán „hajtott végre”.  Személyének kiválasztása az antalli – paktum része [tétele] volt. Kinevezése [megválasztása] ellenében vállalta a „tisztogatást”, az igazságtétel jogi programjának segítését és az ügyészi szervezet önállóságának feladását, igazságügyi miniszteri felügyelet alá helyezését.

Megállapítható, hogy Györgyi Kálmán dicséretes módon mindhárom ígéretét megszegte. A „tisztogatás” során félreállította a megyei főügyészeket. Helyükbe pályáztatás útján másodvonalbeli balosokat ültetett. Érintetlen maradt a Legfőbb ügyészség központi apparátusa, [amelyben például az egyik legfontosabb posztot (önálló nyomozások osztálya) egy olyan „demokrata” töltötte be, aki diplomáját a Szovjetunióban szerezte és első munkaadója a moszkvai ügyészség volt...] 

Györgyi Kálmán volt az, aki az Alkotmány, a Büntető Eljárási Törvény és az Ügyészségi Törvény rá és az általa vezetett szervezetre rótt bűnüldözési kötelmet felrúgva meghirdette a növekvő bűnözéssel való együttélés doktrínáját, és az általa uralt szervezetben bevezette az ennek megfelelő „joggyakorlatot”. Mereven ellenzett ill. akadályozott minden olyan törekvést, felvetést amely a rendőrség titkos nyomozási tevékenységének [„operatív” munkájának] jogi és etikai ellenőrzését ajánlotta. 

Nem kis részben Györgyi Kálmán tevékenységének „gyümölcse”, hogy a bűnözés gyilkos polipként átszőhette az egész magyar közéletet, és mára oly helyzeteket produkál [magától értetendő természetességgel], hogy a szervezett bűnözés elleni szolgálat vezetője bűnszervezet vezetőjével ápol bizalmas kapcsolatot.

Nem kis részben Györgyi Kálmán tevékenységének rovására írható, hogy a bűnözés önálló hatalmi ágként meghatározó szerepet „vállal” a nemzeti jövedelem elosztásában és egyik okozója a nemzet abszolút [!] gazdasági,  biológiai és lelki elnyomorodásának.

Charta szöveg önkéntes terjedelmi korlátai csupán említeni engedik, hogy Solt Pál és Györgyi Kálmán a bűnözés emancipációját és az igazságtétel meghiúsítását célzó machinációikat egymással szorosan együttműködve, a „támadásokkal” szemben egymás hátát védve hajtották végre.

Solt Pál, kényszerű távozása óta, ítélőbíró, Györgyi Kálmán pedig Dávid Ibolya védőszárnyai alatt a büntető jogalkotás miniszteri biztosa lett. Ám újra együtt ülnek, ill. ami még rosszabb, ténykednek, a Medgyessy Péter kezdeményezésére létrehozott országos, állami etikai [!] bizottságban. [Solt Pál olyan magas rangú bírák tiltakozása ellenére, akik jogi és főleg etikai (!) szempontból elfogadhatatlannak minősítik, hogy egy bíró állami szerv fizetett alkalmazottja is legyen.]

A jogszolgáltatás fentebb vázolt állapot jellemzői olyan „részletproblémák”, amelyek megoldása, pontosabban kiküszöbölése nélkül egy nemzeti sorsjavító program jogi vezérlése, illetve háttértámogatása elképzelhetetlen, elvileg is megvalósíthatatlan. Az orvoslást - akár sebészi módszerek alkalmazásával is – itt, a bajok egyik fő gyökerénél kell kezdeni.  
 

A közállapotokból adódó nemzeti - cselekvési jogok, kényszerek.
[Példák.]

A fentiekben vázolt törvényen kívüliség és a több  vonatkozásban tragikusnak minősíthető közállapotok az állampolgárokat és ezek szervezeteit, erkölcsi értelemben vett, jogkövetésre nem kötelezik. Továbbá, a[z érvénytelen] jogi normák alapján tevésre, valamitől való tartózkodásra, vagy valaminek az eltűrésére kényszeritett állampolgárokat, ezek alkalmi csoportosulásait illetve szervezeteit, éppen az élő Nemzeti Alkotmányból eredően, megilleti ellentmondás [jus contradiscendi] valamint az  ellenállás ill. a nemzeti akarat kikényszerítésének

joga [jus resistendi]. E jogok „forrása! az erő [!], amely Alkotmány adta meggyőződésből, az akarásból, és az elszántságból táplálkozik!

[E tézis alkalmazhatóságának messze zengő példája a „zengői példa”, több szempontból. A szembeszegülés egy tartalmában káros, formájában „jogszerű”, intézkedés [élőfák meggyilkolása] ellen irányult. Az ellenállók a mai fiatal generációkra sajnos általában jellemző kényelemszeretet, kockázatmentes élet, stb. „értékeinek” feláldozása árán, hóban - fagyban vállaltak „nemzeti szolgálatot”. Akciójuk bel és külföldi szolidaritási támogatást kapott. A rendőrség nem akart, a „biztonsági szolgálatok” szekrény-emberei pedig nem mertek a vézna fiúkkal és gyenge lánykákkal szemben erőszakot alkalmazni. Néhány fa megmenekült. Szétfoszlott a hatalom mindenhatóságának mítosza és a tevőleges ellenállás hiábavalóságának fóbiája.

Más példa. Az amerikai robotkatonák, amellett hogy üzemeltetésük rendkívül költséges, nem válnak be sem Irakban, sem Afganisztánban a mezítlábas muszlinokkal szemben. Tehetetlenek a mennybe tartó palesztin kislányokkal szemben izraeli „sonder einsatz kommandók” is. Ami a lényeg: Amerika nem rabolhatja el Mezopotámia olajkincsét, nem kereskedhet vele „szabadon” a világ olajpiacain, miközben iraki kisdedek százezreit halasztja éhen. Vélhetőleg nem tudja majd megoldani az Afganisztánon áthúzódó, olajvezeték biztonságos és gazdaságos működtetését sem. Belátható időn belül a sirató falnál is csak fegyveres biztosítás mellett lesz lehetséges sírni, stb.].  

Az alkotmányossági mozgalom [javasolt] alaptételei.

       A jog az erőből, az erő a jogból ered!
       A sorrendiség fel nem cserélhető!
       A jogállamiság helyreállítása csak erő alkalmazása révén lehetséges!
        Az erőbevetés módját és mértékét a törvénytelen hatalom ellenszegülésének
módja és mértéke szabja meg!
·        Az erőnek feltétlenül alkalmasnak és elégségesnek kell az ellenszegülés leküzdésére.  
 

Az alkotmányosság helyreállításának lehetséges módja[i].

 Eldöntendő kérdés, szükség van e „Alkotmányozó Nemzetgyűlés” összehívására és valamiféle Alkotmány, vagy annak nevezett alaptörvény, megalkotására? A most működő ál-parlamenttől nem várható, hogy egy ilyenfajta „törvényjavaslatot” hajlandó lenne elfogadni, kihirdetni és ezzel életbe léptetni.

Ha a magyarságnak van, márpedig van, érvényes [!] Alkotmánya, úgy ezt a tényt elegendő deklarálni és bejelenteni, hogy a Nemzet az Ország alkotmányos rendjét visszaállítottnak tekinti és kész kikényszeríteni mindazokkal szemben akik ezen akarat-elhatározással tevőlegesen szembeszegülnek.

E deklaráció elhangozhat köztéren, templomban, fedett gyülekező helyen, ahol elegendő számban gyűlnek össze olyan szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek, akik a közvélemény képviselőinek tekinthetők, és akik képesek arra, hogy akarat elhatározásuknak, illetve akaratnyilatkozatuknak a fenti módokon önerejükből, vagy mások segítségével érvényt szerezzenek. A fellépésnek ezen módja történelmi precedens alapján legitimálható. A ’48-as ifjak lelkesedése „illegitim” cselekvések elhatározása és végrehajtása formájában kezdődött és a nemzet a sajtógépek lefoglalását, a tizenkét pont cenzúra mentes nyomtatását és kihirdetését utólag legitimálta, elsősorban azzal hogy a felkelés zászlai mögé sorakozott [létrehozván természetesen az „új forradalmi – alkotmányos rend” intézményeit és az ezek működtetéséhez szükséges jogi szabályokat is.

Ebből következik, hogy mindazok, akik bármely törvény előzetes legitimálását egy törvénytelen hatalomtól remélik [„petícinonisták”] légvárak kergetői, vagy még ezeknél is rosszabbak!

A nép gyűlését és a népgyűlés határozatát, a „népszavazást” nem a jelenleg regnáló hatalom jóváhagyása mellett, ill. ennek felügyelete alatt, hanem ezek nélkül, vagy ezek ellenében kell lebonyolítani, szükség esetén erőhatalom igénybevételével is. 

A közös cél megvalósítására társult szervezetek ill. magánszemélyek feladata ebből következően nem az EU választások, vagy a következő országgyűlési választások eredményének befolyásolása és ezen szervezetekben kisebbségi képviseletek létrehozása, hanem a „rendszerváltás” megvalósítása, vagyis a nagyhatalmak paktuma alapján a titkosszolgálatok és hazai, illetve külföldi együttműködők által létrehozott áldemokrácia felszámolása, új nemzetállam létrehozása.
 

Alapelvek, alapfogalmak. 

Ha a Charta nyomán, annak elvei mentén társadalmi tömörülés jön létre, azt minden egyéb szervezettől, ill. mozgalomtól való megkülönböztetés és lényegének meghatározása végett. Az „Összefogás” elnevezést ajánlható minden bővítménytől mentesen. Ez a szó ugyanis kifejezi a kettős lényeget. Nem jön létre csúcsszervezet, másokat integráló szövetség. Önkéntesek egyesülnek, alkalmilag a közös veszedelem elhárítása céljából.

A „nemzeti alkotmányozás” nem nélkülözheti új fogalmak alkotását és más ismert fogalmak pontos körülírását, vagy újraértelmezését Az okszerű terjedelmi önkorlátozás szükségessége miatt itt és most csupán a legfontosabb fogalmak kerülnek felemlítésre.

A felsorolás logikai sorrendet követ. A végleges változat egy betűrendes felsorolást is tartalmaz majd.

A „magyar alkotmányos rend” fogalmi, illetve tartalmi elemei.
[Nézetek, célok.] 

1.      A „rendszerváltás” nyomán kialakult „létező parlamenti demokrácia” nem felel meg a vele szemben támasztott jogos elvárásoknak. Történelmi lehetőségeivel élni nem akart, illetve nem tudott. A nemzeti sorskérdések megoldására, züllöttsége és a jóra való restsége folytán, alkalmatlannak bizonyult. A nemzeti vagyon csalárd elsajátítása ill. elherdálása nyomán törvényszerű ám égbekiáltó társadalmi egyenlőtlenségek felelőseként az állampolgárok döntő többségének megvető közömbösségét „érdemelte ki”.

2.      A „demokrácia” másfél évtizede alatt tovább folytatódott a nemzet életerejének, egészségének hanyatlása, az életkor drámai csökkenése, a néphalandóság ugyanilyen jellegű növekedése.

A Holocaust által előidézett emberveszteség bizonytalan számaival ellentétben a „Magzati Holocaust” szörnyű nagyságrendje „szolid” statisztikai adatokkal „megnyugtatóan” alátámasztott. Az abszolút számok arányán túlmutató lényeges különbség, hogy amíg a háborús [!] Holocaust áldozatainak „csak” döntő többsége volt ártatlan, addig a békeidők Holocaustja kivétel nélkül ártatlanokat pusztított. A háborús Holocaust az áldozatok vegyes korösszetételénél fogva részben biológiailag érett vagy elöregedett emberállományt pusztított, a békés Holocaust homogén módon a jövő embercsiráit pusztította. A zsidók Holocaustja a történelemben nem példanélküli, legfeljebb méreteiben. A magyar magzatok Holocaustja viszont mind tényében, mind méreteiben, mind a lakosság lélekszámához viszonyított arányaiban példanélküli. Emellett a Heródes által elrendelt gyermekgyilkosságok jelentéktelenné válnak. A náci Holocaust jobbára a faji ideológia által értéktelennek, ill. károsnak minősített idegen [!] fajokat pusztította. A „nemzeti” kormányok a Magyar Nemzetet pusztították.

3.      A „demokrácia” elévülhetetlen bűne, hogy a „másság iránti tolerancia” leple alatt romboló devianciákat szabadított a nemzetre, ezáltal is degradálva annak életerejét.

A drogfogyasztás eltűrése, a „könnyű drogok” élvezetének legalizálása érdekében kifejtett alattomos propaganda neves pennaforgatók és „művészek” által egyre súlyosabban veszélyezteti az egész társadalom lelki és testi egészségét. Anyagi jólétét is, hisz a drogbetegek ellátása a költségvetésre elviselhetetlen terheket ró. A drogfogyasztás növekedése a köztörvényi bűnözés növekedését előidéző kiemelt okok egyike.

A homoszexualitás patológiáját, ill. szociológiáját a Fodor Gábor nevével fémjelezhető „filantrópok” nem engedik hatékonyan kutatni, még kevésbé engedik nyilvánosságra hozni, holott ezek tudományosan igazolnák azt a szörnyű tapasztalati tényt, hogy a homoszexuálisok nemi étvágya sokszorosa a normális emberekének. Ráadásul ez a veszélyes aberráció „ínyencséggel” is társul, azaz fiatalok, sőt gyermekek, megrontásában keres, illetve talál kielégülést. A pedofília nem egy különleges eltévelyedés, hanem a homoszexualitás egyik ága.

4.      A „demokrácia” teljességgel képtelennek bizonyult a kisebbségi problémák kezelésére is. Még e fogalom definiálására sem volt hajlandó. Folytonosan „napirendre tér” azon tapasztalati tény fölött, hogy a Magyarország területén a magyar néptestbe préselődve, vagy attól ilyen – olyan módon elkülönülve, elkülönítve, faji, nemzeti, vallási stb. kisebbségek élnek. Nem volt hajlandó elemezni, még kevésbé szabályozni, vagy pláne rendezni e kisebbségeknek a befogadó többséghez való viszonyát. Nem volt hajlandó e viszonyt harmonizálni, az önkéntes vagy jogi kényszeren alapuló beilleszkedést, illetve alkalmazkodást elősegíteni. [Az illeszkedés, ill. alkalmazkodás nem azonos az asszimilációval, mert ez utóbbi szabad akarat-elhatározáson alapuló beolvadás, az előző kettő pedig a társadalom belső egyensúlyát biztosító önként vállalt, ennek híján kikényszeríthető,  kikényszerítendő magatartási norma.]

Magyarország nem másokat befogadó és egyúttal önmagát megtartó állam, hanem az idegen [kisebbségi] érdekeket következetesen a többség, a nemzet érdekei elé és fölé helyező önfeladó szolgaállam. E szolgalelkűséggel nem érdemelte ki egyes kisebbségek háláját, sőt az ország a kirekesztés, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a cigánygyűlölet álnok panaszaitól hangos. Jeles írók és más értelmiségiek körében divattá vált a bel és külföldön folytatott nemzetgyalázás a kisebbségi jogok védelme ürügyén.

5.      A nemzeti érdekképviselet csődjét bizonyítja az a gazság, amit a szociál – liberális kormánykoalíció a „demokratikus polgári ellenzék” sunyi asszisztenciája mellett elkövetett, EU belépésünk kapcsán, egy csalárd módon kiirt, csalárd népszavazás által adandó „felhatalmazás” megszerzése érdekében. [Külön említendő, hogy az Alkotmánybíróság egyszerűen nem volt hajlandó konstatálni, még kevésbé orvosolni a perrendszerűen kimutatott törvénytelenségeket.]   

* * *

 A felsorolt okokból és felsorolt úton – módon felhalmozott problémák tekintetében kétfajta állásfoglalás lehetséges. Az egyik a sommás. „Elég volt, eddig és ne tovább! A másik a teendőket részleteiben meghatározó módszer. Ez utóbbi jegyében vettetnek papírra az alábbi javaslatok.

1. A nemzeti tudatrombolási folyamat megállítása, visszafordítása.
   
   A világ minden népe nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ős-eredetét kutassa. Nemzeti múltját feldolgozza, és abból minden értéket hasznosítson jelene, illetve jövője számára.
   
   A magyarság múltjának gondozását is „árendába adta” mint oly sok más nemzeti kincsét. A germán és zsidó terjeszkedés céljaival és érdekeivel ellentétes a múlt tisztelete. Ennek jegyében hamisított néperedet tant: a finn – ugor származás „elméletét” kényszeritették, kényszerítik ránk, elzárnak, elaknásítanak minden ösvényt, amely az igazi múlt irányába vezet. Évszázadokat és fontos eseményeket törölnek ki, hamisítanak meg, ill. bagatellizálnak a magyarság történetéből. Pl. a honfoglalásra kötött szövetség (Etelköz), a hon elfoglalása és annak nemzeti önerőre támaszkodó megtartása érdekében a szövetség megújítása (Pusztaszer). A szkíta eredethez, magához a „szittya” szóhoz, olyan képzettársításokat ragasztottak, amelyek a lesajnálás, a gúny feltétlen reflexének kiváltására alkalmasak.
   
   Ezzel szemben, de mégis ezzel párhuzamosan, a zsidó kisebbséggel együtt kell ünnepelnünk a zsidóság több évezredes „kultúrtörténetét” ideértve a Bibliában [Ószövetség] leírt szimbolikus történeteket és valóságos rémtetteket.
   
   Az Árpád fejedelem által véghezvitt államalapítás és alkotmányozás jelentőségét, sőt annak tényeit is meghamisítva, a nemzettudat elől elrejtve, I. István életművét minősítik államalapításnak, jóllehet I. István alkotmányt, sőt a nemzet életét szabályozó alaptörvényt sem alkotott. „Szent István törvényei” az idegen betolakodók kiváltságait, a nemzet jogfosztását és az inkvizíció módszereit előre vetítő erőszakos „hittérítést” szabályozzák. I. István idegen papjai és „lovagjai” ugyanolyan dühvel pusztították a nemzet szellemi művészeti értékeit, mint tették ezt utódaik a konkvisztádorok az ősi indián kultúrák, ill. civilizációk ellenében.
   
   I. István [apja Géza „előmunkálataira” támaszkodva] a felfegyverzett, szabad, győztes nemzet vitathatatlan közakaratán alapuló, a vezérek közös kehelybe csorgatott vérével szentesített, etelközi és pusztaszeri, Magyar Alkotmány elleni „sikeres” puccs eredményeként lett király. Tettét külföldi beavatkozás révén sikerült megvalósítania. A királyi hatalom várományosát, Koppányt törvénytelenül, példátlan kegyetlenséggel koncoltatta fel és a meggyalázott test darabjait, az elégedetlenkedő nemzet megfélemlítésére használta fel.
   
   Fontos feladataink egyike a magyar néperedet közhitelű feltárása és a magyarság igaz történetének megírása, minden egyházi és történelmi dogma ellenében, és ezen ismeretek szükséges terjedelemben való terjesztése e felnőtt lakosság körében és kiemelt fontosságú kötelező tantárgyként oktatása a tanuló ifjúság körében.
   
   Kiváló tudósaink jóvoltából ez a nyersanyagkincs alapjaiban már nem szorul feltárásra, csupán rendszerezést és ismeretterjesztési, oktatási formákba öntést igényel.
   
   
2. A „sztálini alkotmány” lecserélése.
   
   A magyarság szégyene, hogy első alaptörvénybe foglalt „alkotmányát” a sztálini öntőműhelyben nyert formájában Rákosi Mátyás véres kezéből vette át.
   
   Az „ezeréves magyar alkotmányt” a nemzet ennek előtte nem foglalta egységes szerkezetű alaptörvénybe. A történészek feladata legyen eldönteni, hogy ez a nemzet számára előnyösnek vagy hátrányosnak tekinthető e.
   
   Az 1994-ben szétzúzott „ezeréves alkotmányt”, a kor súlyos kihívásai miatt, már nem lenne helyes úgy kezelni és tisztelni, mint egy hajdan kecses és értékes ókori váza részben fellelt darabjait.
   
   Az alkotmánynak [Corpus] írott formában szükséges testet öltenie, meg illetve ujjá születnie! Ebben, a szöveg logikai szerkezetéhez és a nyelv változásaihoz igazodva, harmonikusan be kell illeszteni elsősorban a nemzet alkotmányos jogait tartalmazó szövegrészeket [pl. az Arany Bulla egyes elemeit], fel kell venni továbbá azokat, a nemzeti közgondolkodás részeivé lett, és önkéntes [jog]követés folytán törvény erejűvé vált normákat, amelyeket épp a korábbi közmegegyezés miatt törvényként nem írtak le, ill. formális kihirdetéssel nem léptettek hatályba.
   
   E „Corpust” mint a Magyar Nemzet Erkölcsi Alkotmányát fel kell mutatni, ki kell hirdetni és annak önkéntes követésére fel kell esketni mindazokat, akik erre kijelölt helyeken összegyűlve készségüket nyilvánítják az eskü letételére.
   
   Ezen esküvéseket hiteles formában regisztrálni kell és e regisztrátumokat
   a Corpus-szal együtt, kell őrizni.
   
   Amint megállapításra kerül, hogy az új Alkotmány a nemzet többségének helyeslésével és támogatásával találkozik, ezt a tényt és az általa előidézett közjogi állapotváltozást ki kell hirdetni, és meg kell indítani a Magyar Alkotmány törvénybeiktatására irányuló eljárást, szükség esetén népmozgalom által támogatott formában. Ezen „eljárás” stratégiájának és taktikájának részletes kidolgozása az alkotmányosság helyreállításáért indított mozgalom későbbi feladata.
   
   

3.   Az „Új Alkotmányos Rend” egyes összetevői.

Az Új Alkotmány a nemzet sorsának jobbítására csak akkor lehet alkalmas, ha megfogalmazza a kor problémáit, és megoldást ajánl azokra.

A nemzet alapvető sérelme, hogy az ország és a nép testét feldarabolták [amint ezt I. István tette Árpád örökösével, Koppánnyal]. A „részek” pusztulásra ítéltettek, a szegénység, a test és a lélek erejének módszeres gyengítése a nép és az ország szinte teljes kiszolgáltatottsága a határok védtelensége és a világon páratlan befogadási politika folytán.

A nemzetmentést ma már csak küzdelemmel lehet megkísérelni és ehhez, miként egy valóságos háborúhoz, pénz, sok pénz szükségeltetik. A nemzet pénzét viszont a nemzetek fölötti pénzügyi hatalom tartja nyilván adósságként és rabolja el adósságtörlesztés formájában. Teszi ezt úgy, hogy mennél nagyobb a törlesztés összege, annál nagyobb az adósság.

Az adósságcsapdából az Európai Unión keresztül nem lehet kiszabadulni. Az Új Alkotmánynak tehát, mindjárt a preambulumában ki kell nyilvánítania, hogy a csalárd törvényen és csalárd népszavazáson alapuló belépést ellenzi, mindent elkövet a csapdába csalt nemzet „szabadítása” érdekében. Harcot indít a kilépés jogának biztosításáért.

A népszuverenitás helyreállítása körében ugyancsak kiemelt fontosságot kell tulajdonítani a pénzügyi diktátumok elutasításának. Vissza kell nyerni az Ország pénzügyi függetlenségét, elsősorban a Magyar Nemzeti Bankkal szemben…

A bankdiktatúra visszaszorítása, visszaéléseinek feltárása és megtorlása végett át kell szervezni és új jogosultságokkal kell felruházni az Állami Számvevőszéket. Változtatni kell elnevezésén is. Az új név Nemzeti Számvevő és Számonkérőszék legyen.

E testület alkotmányos kötelességévé kell tenni, hogy a nemzeti vagyon kisajátításának, elherdálásának és külföldiek kezére játszásának legjelentősebb eseményeit kivizsgálja és, kivételes felhatalmazás birtokában, nyújtson segítséget a „nemzeti fiskus” és a bűnüldöző szervek részére ahhoz, hogy a kifosztott nemzeti kincstár üres kamrái ismét föltöltődjenek, a fosztogatókat pedig az állami börtönök tartós vendégszeretetére kell bízni.

A bűn üldözés eredményességének elismerését, a közvagyon elleni szándékos, vagy akár gondatlanul elkövetett, bűncselekmények esetében elsősorban nem az elkövető felderítéséhez illetve felelősségre vonásához, hanem az elorzott vagyon visszaszerzéséhez kell kapcsolni.

A visszaszerzett vagyoni javakról nyilvános kimutatást kell vezetni és e vagyon azon részét, amely fölött az államnak rendelkezési joga van, egy nemzeti vagyonalapba kell befizetni. Felhasználásáról a nemzeti prioritások alapján kell dönteni [családvédelem, szociális támogatások, honvédelem, kutatások finanszírozása, stb.]

Mindezek elemi feltétele olyan anyagi büntetőjogi és eljárási szabályok megalkotása amelyet a bírák nem csűrhetnek csavarhatnak tetszésük szerint. Őket tehát valóban a törvények hatálya alá kell vetni. A szabályalkotáshoz teljesen meg kell tisztítani az igazságügyi minisztérium törvényelőkészítő apparátusát a Legfőbb Ügyészségen levitézlett és oda átmentett elemektől. A jogszabályok etikai tartalommal való feltöltése érdekében haladéktalanul, jogutód nélkül, fel kell számolni a D.209-es egyik legőrültebb ötlete nyomán létrehozott Országos Etikai Bizottságot.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, mint költséges, haszontalan, sőt káros képződményt ugyancsak fel kell oszlatni és helyére az általa „kitúrt” Igazságügyi Minisztériumot kell visszatelepíteni.

Vissza kell állítani az Igazságügyi Minisztériumnak a bíróságok fölötti felügyeleti jogát azzal, hogy a bírák - kivéve a törvények alapján, tiszta lelkiismerettel hozott döntéseiket - csak annyira függetlenek, mint az állam többi szolgái, a köztisztviselők.

Az ítélőtáblák felállítása folytán lehetségessé és szerfölött időszerűvé válik a Táblák és a Kúria semmitőszéki szerepének újraértelmezése, ezáltal „tényálláshoz kötöttség” sátáni jogintézményének megsemmisítése, a bírák jogkövetésének rendszeres felülvizsgálat által való ellenőrzése, kikényszerítése.

4.   Közrend, közbiztonság.
A valódi közrendet, közbiztonságot a helyzet által követelt drákói szigorral kell helyreállítani. Ennek keretében harcot kell indítani a halálbüntetés visszaállítására azokkal szemben, akik emberi életet kegyetlen módon, ill. testi szenvedély, különösen perverz vágy kielégítése érdekében oltanak ki.

[Nevetséges Európában e büntetési nem antihumánus mivoltára hivatkozni, miközben Amerikában fiatal felnőtteket és nőket is kivégeznek
az emberi élet védelmében.]

5.   A „nemzeti felségterület”, védelme.
A nemzet számára Trianon által „visszahagyott” terület nemzeti felségterület jellegét vissza kell állítani. A nemzeti határokat erős nemzeti hadsereggel kell védeni. [Mielőbb ki kel akolbólítani az idegen megszálló katonaságot.] A nemzeti hadsereg kereteit ismét sorozás útján kell feltölteni. A hadseregnek szelleme és kiképzési módszerei által a nemzetnevelés „főiskolájává” kell visszaváltoznia. Azokat a leszerelteket, akik a katonai szolgálatot kiválóan látták el erkölcsileg és anyagilag támogatni kell abban, hogy a polgári életben biztos megélhetéshez jussanak, családot alapíthassanak. Ezek érzelmi kötődését a hadsereghez leszerelésük után is fenn kell tartani. A tartalékos katonai szolgálatot úgy kell megszervezni, hogy a leszereltek katonai ismereteiket, harckészségüket a lehető leghosszabb ideig megőrizhessék.

6.   Az állam idegenrendészeti tevékenységének helyreállítása.
A nemzeti felségterület őrzésének fogalmához tartozik annak intézményes biztosítása is, hogy a határrendészeti és belbiztonsági szervek naprakész ismeretekkel rendelkezzenek arról, hogy kik léptek az ország területére, milyen célból, és itt tartózkodásuk alatt mivel foglalkoznak.

A „beszivárgást” minden eszközzel meg kell akadályozni, ill. utólag fel kell számolni. Ki kell utasítani azokat, akik a zöldhatáron keresztül jönnek, hogy éhbérért dolgozzanak, de főleg azokat akik a repülőtérről taxival egyenest valamely lakóparkba szállíttatják magukat… Ismét a Magyar Államra kell bízni annak elbírálást, hogy kik, meddig és milyen célból tartózkodhatnak az Ország területén.

A letelepedés engedélyezését, de főleg állampolgárság adományozását szigorú feltételekhez, mindenképp beilleszkedési és a Nemzet iránti hűségnyilatkozathoz kell kötni. Aki másságának, vagy idegen fajiságának megvallásán túl, e tulajdonságaival tolakodó, másokat felháborító módon kérkedik, ki kell utasítani.

7.   A „protekcionizmus”
Még be sem léptünk az Európai Unióba, máris felvetődött annak „szükségessége”, hogy az újonnan belépők jogegyelőségét nem fogják biztosítani. Ezzel párhuzamosan viszont a teljes jogú tagállamok a maguk részére úgyszólván gyarmattartói státust és ezzel járó előjogokat, egyoldalú előnyöket kívánnának biztosítani.
Ennek megakadályozása érdekében akár szakemberek kiküldése útján is
fel kell deríteni azokat a protekcionista módszereket, amelyekkel egyes „fejlett” tőkésállamok saját, ill. termelőik, kereskedőik érdekeit védik a külföldiekkel szemben. A „viszonosság” jegyében e módszereket nálunk is ki kell dolgozni, törvénybe kell foglalni és a kegyetlenül be kell tartatni a joviális tolvajokkal szemben.
Észre kell végre vennünk, hogy nemcsak a Nyugat van abban a helyzetben, hogy „betartson” nekünk – mi is „betarthatunk” nekik. Csupán példaképp: Európa zavartalan működése szinte elképzelhetetlen a magyar közutak, vízi utak és légifolyosók használata nélkül. Ha nemzeti állammá leszünk, e javak fölött ugyanúgy rendelkezünk, mint természeti kincseink fölött. E javak használatba adása fejében a jelenleginél sokkalta keményebb feltételeket támaszthatunk „kedves” szomszédinkkal szemben amint eddig tettük.

Alapjaiban felül kell vizsgálni a külföldi cégek számára biztosított, nem viszonosságon alapuló, kedvezmények rendszerét. A gazdasági jogalkotásban egyszer s mindenkorra véget kel vetni a Sárközy Tamás korszaknak.

8.   Földvédelem.
A magyarság történetének talán eddigi legnagyobb veszélye a termőföld kihúzása a talpunk alól. Ha az Új Magyar Alkotmányba bekerül az ellenállás joga, úgy ennek első tétele a föld legyen. E téren az ellenállás joga a módszereket illetően nem tartalmazhat korlátokat. Az Orbán kormány többtucat luxusterepjárót szerzett be a zsebszerződések felderítése céljából. Nem cselekednek másként akkor sem, ha a pénzhatalom szereposztása folytán ismét ők kerülnek kormányra. Ennek a tétje azonban túl nagy ahhoz, hogy rájuk bízható legyen.
Napoleon erős seregeket győzött le, de a Vendée lázadó parasztjaival nem tudott mit kezdeni. Nincs mit tenni, oda kell hatni, hogy a kapzsi földbitorlók ne érezzék magukat jól, ne érezzék magukat biztonságban nálunk. Ki kell próbálni, hogy pl. a földjeinket vidáman szántó vető kedves osztrák szomszédok idegrendszere mennyire bírja elviselni a huhogást… [L. Balzac: „Huhogók”.] 

* * *

Ajánlás.

A nemzeti akarat chartába sűrítése nem „egyemberes” feladat. Ha e tervezettel elérem azt, hogy mások érdeklődését kiváltva a szövegbe bekerüljön, ami kimaradt és kikerűljon, ami nem odavaló – elértem a célomat. 

Debrecen. 2004.02.21. 

Szeszák Gyula.

  .



 

Folyt. Köv.!

Sz. Gy.