Untitled
A debreceni orvlövész.
Céltévesztés, vagy figyelmeztetés?
Helysbítés, kiegészítés! [A szövegbe vörös színnel beiktatva.]
Február 25-e este tíz óra. Nemrég érkeztem haza egy privát helyszíni szemléről, amit meghívásos alapon a Debrecen Sólyom u. 143. számú házban és azon kívül tartottam. A ház ura Both István nyugalmazott rendőr alezredes [jelenleg nyugtalan].
A kázus a következő. Alezredesünk február 23-án, szombaton délután négy óra tájban a ház nyugati manzárd szobájában az ágyneműt igazgatta. Amikor felegyenesedett, furcsa csörrenéseket hallott. Ezt követően az erkélyajtó dupla termo üveg ablakán apró lyukacskákat vett észre, de nem tudta mire vélni a dolgot.
A jelenség másnap délután öt óra tájban megismétlődött. Ekkor a keleti manzárd szobában, az erkélyajtó közelében elhelyezett számítógéphez készülődött leülni. Ezúttal az ottani erkélyajtó ablakán kettő, az ablakon pedig további egy lyukacska keletkezett, cirka fejmagasságban. Ekkor már arra kezdett gyanakodni, hogy valaki éppen reája lövöldöz. Előző nap erre azért nem gondolt, mert ép ésszel nem bírta felfogni, hogy manapság ilyesmi megeshet.
[Persze vannak üldözési mániás, ex zsaruk. De gondoljunk Yossarian őrnagyra "A 22-es csapdája" című könyvből, akinek csaknem sikerült magát őrültté minősíttetni azzal a "meséjével", hogy éjszaka vadidegen emberek ágyúból lövöldöznek rá. Persze nyomban kivágták, mikor kiderült, hogy egy éjszakai távolbombázó pilótája, mert így már nem is volt olyan bizarr a dolog. Erre lentebb visszatérek.]
A szemlét az utcáról indítottam és megállapítottam, hogy a jól megvilágított szobákban ideális célpontot nyújt, aki felegyenesedve áll, vagy mozog. Fent a szobákban egyértelművé lett, hogy a lövéseket nem az utca szemközti oldaláról adhatták le, hanem távolabbról és az utca szintjénél magasabb helyről. Az őrnagy úr helybenhagyta következtetésemet közölve, hogy a házzal szemben távolabb egy terepemelkedés van. A rendőrségi helyszínelők úgy vélekedtek, hogy a lövéseket onnan adhatták le kisöbű távcsöves puskából.
Ez esetben kézenfekvőnek tűnik, hogy nincs szó övön aluli akcióról. Az elkövető a mellkas felső részét, a nyakat, vagy a fejet vette célba.
Az üvegfelületeken látható lyukacskákat közelebbről szemügyre véve a következőket észleltem. Az öt lövedék közül négy csak a külső ablakot ütötte át, majd energiáját vesztve lepottyant a két tábla közé, ahol a bűnügyi technikus azokat meg is találta. A nyugati manzárd erkélyablakába csapódó egy lövedék azonban átütötte mindkét ablakot, úgy hogy a belső ablakon jóval nagyobb lukat ütött, mint a külsőn. [Lőtt sebeknél jellegzetes, hogy a kimeneti nyílás nagyobb, mert a lőmag deformációja miatt roncsolódás keletkezik.]
Ezt tehát közelebbről, más fegyverből adhatták le, vagy a használt töltény töltete, esetleg a lőmag felületi keménysége tért el a többitől [?].
Ez idáig - elismerem - szerfölött unalmas história. Ám felélénkítette fantáziámat az őrnagy úr azon közlése, hogy a rendőrség [állítólag] dologrongálásnak tekinti az ügyet. Hát persze, ha csak az ablakot nézzük és a mögötte imbolygó rendőrt nem, tényleg így fest a dolog.
[A február 24-i szemlén nem történt intézkedés arról, hogy az átlőtt üvegtáblákat mint bünjeleket biztositsák. A negyedik napon megjelent az üveges. Alezredesünk ekkor tippet kért tőlem arranézve, mi legyen az üvegtáblákkal. Azt javasoltam, hogy a sérült részeket vágják ki és a kivágott darabokat tegyék félre. Ez főként az áthatoló lövés által sérült táblánál, annak repedezettsége miatt, nem volt megoldható. Emiatt javaslatomra papirlapokat ragasztottak az üvegre, hogy a darabok egyben maradjanak. Tanácsoltam továbbá, hogy Both úr hívja fel a rendörséget; ha netán mégis érdekelnék öket a "megrongálódott" üvegtáblák, azokat mint bűnjeleket foglalják le. Ez meg is történt. Ráadásúl elvégezték a lövedék-röppálya meghatározásához szükséges legprimitívebb vizsgálatot. Ez annyiból állt, hogy belülről pálcát dugtak a kimeneti, illetve bemeneti lyukba. Igy a pálca kissebb-nagyobb pontossággal oda mutat, ahonnan löttek. Ha Both úr jó megfigyelő, úgy a lőtávolság eleve kizárja azt a feltételezést, hogy a lövéseket légfegyverből adták volna le.]
Mert miként hatna a miniszterelnök mellett egyre gyakrabban és büszkébben parádézó belügyminiszter presztízsére, ha most valaki egyszer csak előállna azzal, hogy lám még sincs vége a merényleti korszaknak, holott azt már a múlt emlékei közé sorolták. Mindezt pedig köszönhetjük Pintér Sándor úr délceg bajuszának és Orbán Péter úr kiemelkedő intellektusának. Ráadásul a vészkorszak anélkül ért véget, hogy jószerint egyetlen merénylőt elfogtak volna. [Clodo úr a bombagyáros elfogott ugyan, ám aligha merénylő, de most ő nem téma.]
Ez az egész az orbáni, polti, pintéri jogállamiság vívmánya. Nagyobb csoda, mint egy vértelen forradalom. Már úgy értve, hogy az áldozatok vére ugyan bőven ömlött, de a gyilkosok egy csöppnyit sem vesztettek. Egyszerűen, anélkül megjavultak. Lehet, hogy érdekeltek a politikai status quo vonatkozásában?
De hát térjünk vissza Yossarianhoz, azaz mit is mondok, Both alezredes úrhoz. Miért nézték, ill. használták lőlapnak?
Ha valaki megnézhetné [persze nem nézheti meg], hogy a budapesti Ó utcából Simon Sándor ezredes, és Bekő Géza alezredes urak milyen tartamú jelentéseket küldözgettek a Both István úr által hangyaszorgalommal összegyűjtött anyagból [Papp Imre rendőrfőkapitánnyal kapcsolatban] Dr. Boross Péter ex belügyminiszter úrnak és Pintér Sándor ex országos rendőrfőkapitány úrnak; úgy az illető elcsodálkozna azon, hogy mindezek dacára milyen fényesen alakult Papp Imre múltja, jelene és jövője. Viszont nem csodálkozna azon, hogy Both István úr a családi házból evakuálta családját és ő maga is házon kívül alszik, mint egy igazi bújdosó.
Ami engem illet, Both úr odysseiája azért érdekel az átlagos újságolvasónál jobban, mert én voltam az a bátor, helyesebben botor megyei főügyész, aki elsőnek frontot nyitottam az olajmaffia ellen és ebben Both úr segítségemre volt. Én elitélt bűnöző lettem, mert parlamenti expozémban ráolvastam egyet - mást Györgyi Kálmán ex legfőbb ügyészre [jelenlegi törvénygyártóra].
Egyáltalán nem kizárt, hogy Both úr után én következem és esetleg nem lesz olyan szerencsém, mint neki. De hát, amíg az ember él és gondolkodik, addig létezésének, érzéseinek és gondolatainak nincs hírértéke. Ha lelövik, vagy felrobbantják az mindjárt más. Így most ezzel még saját honlapomon sem untatom az olvasót.
Van azonban egy jóslatom, ami itt és most "közkinccsé tétetik". Messze sodródtunk attól a helyzettől, amikor még Kóródi Mariska kisasszonyt a Pallag Bizottságban kizárólag az érdekelte, hogy én miért voltam olyan csapnivaló főügyész amilyen voltam. Lemoshatatlan hat párti szégyen, hogy megengedték a kormányfő úrnak, hogy szétzavarja az olajbizottságot. Lemoshatatlan szégyene a sajtónak, hogy a kollektív amnézia kialakításához asszisztált - tisztelet a tiszteletreméltó kivételeknek.
Most sokan próbálják turkálni az Orbán dossziét. Meddő igyekezet, ha a Pintér dosszié zárva marad.
Sz. Gy.
Ui. Kézenfekvő, hogy a dolognak még lesz folytatása. Ha megérem, e honlapon is.
Sz. Gy.