Untitled
Az értelmiségi radikalizmus. [Metamorfózisok.]
Megint tanácsköztársaság leszünk?
Elöljáró beszéd három férfiúról és arról, ami bennük hasonló.
Az egyik Magyarországon vidéki nagyvárosban született. Apja tekintélyes városi polgár. Jómódú kereskedő. Mindent megtett fia kitűnő neveltetéséért. A fiú legjobb iskolákat végezte. Már a gimnáziumban újságírónak készült. Verseket, elbeszéléseket írt szocialista, szabadgondolkodó, istentagadó szellemben. Radikális lapokban is publikált. Az egyiknél segédszerkesztőségig vitte. Szerette az életet. Sokat járt az emberek közé. A nők kedvelték a választékos eleganciával öltözött, jó megjelenésű, sziporkázóan szellemes fiatalembert. Őt viszont vonzotta a színházi világ, a társadalmi élet. Bőven pazarolta fiatal energiáját, de kritikus szemmel nézte a felszínes életformát. Könyvet is irt. Egyszóval akár filantróppá is válhatott volna.
Aztán változik a szín, mint az Ember Tragédiájában. A szereplő ugyanaz. [Nem lett filantróp.]
"Az Anarchisták Klubjának életben maradt védelmezői fegyvertelenül szorongtak egy teremben. A vöröskatonák puskatussal terelték őket a parancsnok elé, nem sajnálva erejüket. A parancsnok sem intette rendre a harcosait. Közli az elfogottakkal, hogy a helyszínen agyonlöveti őket. Ekkor a foglyok csoportjából valaki zokogva omlott elé. Együtt raboskodtunk a fogolytáborban Három gyermekem és a feleségem vár otthon. A szeméből könnyek csorogtak. Mindkét karjával átölelte a parancsnok lábát, úgy rimánkodott.
A parancsnok felismerte és olyan mozdulattal seperte félre csizmájáról a volt fogolytárs kezét, ahogyan szemetet lök le magáról az ember. Elindult az ajtó felé, s közben utasította a lett lövészek parancsnokát: végezzék ki őket!"
Az esetnek híre kelt és Vlagyimir Iljics igazi forradalmi tettként értékelte tevékenységét.
Hősünk a teljes önmegvalósítást a Tanácsköztársaság idején érte el. Akkori tetteit sokan ismerik. Szamuely Tibornak hívták.
[A szövegkiemelések (csaknem szó szerint) Vas Zoltán: "Akkori önmagunkról" c. könyvének II. kötetéből (303-306 oldalak) és Zalka Miklós: "Szamuely" c. könyvéből (40-43 old.) valók.
A másik férfiú satnya testében szellemóriást hordozott. Természetesen bekapcsolódott a magyarországi "proletárforradalomba". Ott népbiztos lett. Nem csekély személyes bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor tüzet vezényelt az ellenforradalmárok Dunán felvonuló monitoraira. Könyvtárnyi, magasröptűségében érthetetlen és élvezhetetlen, művet hagyott hátra. Ha igaz, hogy egy csöppjében benne van maga a tenger, úgy egy rövid idézetből fogalmat alkothatunk magunknak egy nagy magyar írástudó mentalitásáról. Így zengedez.
"Lenin hatalmas életművében nincs egyetlen mondat sem, amely közkeletű értelemben akár csak patetikus is volna; csak az életműnek, mint egésznek van magával ragadó nagyvonalú pátosza. … Lenin élete munkájának java részét prózai javaslatok, intézkedések, intézmények és ezeknek elméleti és gyakorlati megokolása teszi ki. … Lenin tevékenységének világnézeti alapja a materialista filozófia humanizmusa. Ennek az új humanizmusnak legtipikusabb képviselője, legnagyobb alakja Lenin." [Lukács György: "Lenin" - bársonykötésben. Magvető Könyvkiadó 1970. 174-175. old.]
Ami a humanizmust illeti, ha nem lenne nálunk épp festés és az ezzel járó totális anarchia, előástam volna egy táviratszöveget, amelyben a nagy humanista "hallatlannak" minősíti, hogy egyesek fékezni próbálják a Szentpéterváron dühöngő vörös terrort és megtilt minden "beavatkozást".
Megtaláltam viszont egy másik "prózai javaslatot". Ez így szól. "Le a pártatlan írókkal! Le a politikai Übermenschekkel! Az irodalmi munka legyen része az egyetemes proletár munkának, legyen 'kereke és csavarja' egyetlen egységes nagy szociáldemokrata gépezetnek, stb. stb." [Lenin: "Az ideológiai munkáról" Kossuth Könyvkiadó 1970. 204. old.]
Mindezt ne tudta volna a nagy filozopter? Ugyan! Hogy miért írta mégis? Hát épp ez az! Miért?
A harmadik férfiú a forradalmi eszmék hazájában, Franciaországban képezte magát világboldogítóvá. Párizsban a híres Tourl Soay Prey líceumban történelmet, politikai tudományokat és erkölcsi [!] ismereteket tanított.
A személyéhez kapcsolódó épületes história elemei W. Górniczki : "Kambodzsai napló" [Zrínyi Katonai Kiadó Budapest 1985] és Máté György: "Pol Pot" [Magvető Könyvkiadó Budapest 1982] c. könyvéből valók. Az idézett helyekre a szerzők vezetéknevének kezdőbetűivel utalok.
Arról a Pol Potról van szó, aki Kambodzsa szülötte, Párizs neveltje és ferdeszemű Frankensteinként eleinte az amerikai imperializmus ügynöke volt. Mint Laden ...
Hogyan? Hát ez cifra történet, mint általában azok a történetek, melyek Henry Kissinger keze-nyomát viselik magukon.
Röviden szólva a hatvanas évek végén a Vietnamra pályázó Egyesült Államoknak kényelmetlenné vált a Kambodzsa érdekében "hintapolitikát" folytató Norodom Szihanuk herceg.
Amerika két frontot nyitott ellene. Pol Pot a Szihanuk elleni "partizánmozgalom" vezetője volt. "Amerika pénzzel és fegyverrel látta el a szélsőségesen Amerika barát Khmer Serei (Szabad khmer)
felkelőket. Az amerikai légierő gyakran bombázott kambodzsai területeket. Százötven nap leforgása alatt kétszázezer tonna bombát dobott le Kambodzsára, amellyel nem volt hadiállapotban." [M. 41. old.]
Amerika azonban nem csak Pol Potra tett, hanem Lon Nolra is, aki a CIA aktív közreműködésével 1970.márc.18-án fegyveres államcsínyt hajtott végre.
Ebben a helyzetben Vietnám kényszerűen segítette a khmereket és Pol Pot Kambodzsa forradalmi vezetőjévé vált.
Aztán kiirtotta saját népének felét, vagy esetleg csak egyharmadát. Sőt ennél még szörnyűbb bűnt is elkövetett: 1975. ápr. 17-én levegőbe röpíttette a Kambodzsai "Nemzeti" Bankot és ezzel örökre érvénytelenítette a pénzt. A bankók a romoktól kilométernyi távolságra is elszállingóztak.
[Képzeljük el, mit szólna az Egyesült Államok, ha ezt nálunk tette volna valaki a Magyar "Nemzeti" Bankkal, esetleg úgy hogy Surányi is benn van … A Roosevelt repülőgép-hordozó legott felúszna a Dunán, mondjuk a Parlament magasságáig, és rendezne a MIÉP háza táján egy olyan Pearl Harbort, hogy Csurka egy életre megemlegetné.]
A szerző [G.] úgy vélekedik, hogy a népirtás a világ nyomorult megváltoztathatatlansága feletti elkeseredettségből eredt. Pol Pot e vágyával nem az első ember a világon. Hasonló víziók Robespierre-től kezdve más ideológusokat is rákényszeríttettek arra, hogy időnként a vak terrorból eredő katarzist keressék.
A szerző [G.] párhuzamot von Pol Pot valamint Guevara, Rudi Duschke, Feltrinelli, Herbert Marcuse és más magasan kvalifikált értelmiségiek ideológiai alapú radikalizmusa között. Sőt Pol Pot cselekedeteinek gondos elemzése során számára is meglepő következtetésre jut. "Az Angkar ideológiája nem csupán szigorúan vett ázsiai termék. Többé-kevésbé ugyanúgy nézhetne ki az olaszországi vörös brigádok, az NSZK-beli Baader Meinhof csoport, vagy a legszélsőségesebb latin-amerikai városi partizánmozgalmak állama." [G. 161.old.]
És mit tett Amerika a cirka egy-másfélmillió kambodzsai szadista gyilkosával szemben? Ráengedte a SAS-kommandót? Összetrombitálta a nemzetközi bíróságot? Egy fenét! Az ENSZ 1979-ben Pol Pot rezsimjét ismerte el a kambodzsai nép "törvényes" képviselőjének. Az állandó tettestárs Ieng Sary külügyminiszter az ENSZ székházban sajtókonferenciát tartott. Miután a neki feltett kérdések nem voltak eléggé barátságosak az amerikai szabad sajtó egy sort sem hozott a meetingről.
A szerző emiatt füstölög kissé. "Ha így megy tovább, Pol Potot fogadni fogják a Fehér Házban, Ieng Sary lehet, hogy megkapja a Nobel Békedíjat … Miért is ne? Mi állhatja utjukat, ha eddig semmi sem akadályozta meg a Pol Pot rezsim rehabilitálását?"[G. 236. old.]
Ezzel kapcsolatban, a borzalomkeltés szándéka nélkül, idézek Máté könyvéből egy passzust amely a kambodzsai hóhérképzésről szól.
"Az oktatás utolsó szakaszában a tanulók gyakorlati munkára kerültek, tetteik számoltak be nevelőiknek, mennyire sajátították el az ölés tudományát. Kivezényelték őket egy halálra ítélt csoporthoz … Vezetőik gondoskodtak róla, hogy a vizsgán sokféle feladatot oldjanak meg; a kezükbe kerülő 'elitéltek' között akadjon javakorabeli férfi, magatehetetlen öreg, síró kisgyerek … " [M. 102. old.]
Nem folyatom. Gondolom, másoknak is eszébe jut Albraith asszony kijelentése, hogy ötszázezer iraki gyermek halála "elfogadható ár" volt … Gondolom, azok közül is sírt egyik másik, mielőtt meghalt.
[Más kérdés, hogy a vietnámi kalkuláció nem jött be, mert a kicsi sárgák előbb kipofozták földjükről az Army-t, majd Kambodzsából Pol Potékat.]
A könnyező krokodil most ártatlan áldozatokról krákog, a szeptember 11-i események kapcsán.
Amerikának egyébiránt most többek között az a baja, hogy túl sokáig disztingvált a jó terrorista, a neki momentán jó terrorista és a rossz terrorista között. [Laden is jónak ígérkezett egy darabig.] Most viszont, hogy a terrorizmus a globalizmusnál hellyel-közzel hatékonyabb antiglobalizmussá fejlődött és rákos metasztázisok formájában benne van a rothadó kapitalizmus csaknem minden sejtjében, elindítja az anyahajókat. Hogy hová a francba és mi a fenéért, senki sem tudhatja.
De térjünk át tulajdonképpeni témánkra, apró-cseprő hazai dolgainkra. A kormányfő úrtól már tudjuk, hogy a tornyok ledőlte nyomán támadt rengéshullám kis hazánkba nem gyűrűzik be. Ha meg begyűrűzne ott a korszerű hadsereg és a vaskezű belügyminiszter. Ha ők velünk, ugyan kicsoda ellenünk?
Eddig tehát rendben is volna.
De.
Ray Bradbury egy fantasztikus regényt irt "451° Fahrenheit" címmel. A regény arról szól, valakik elhatározzák, hogy a televízióból az agyat befolyásoló eszközt teremtenek és ennek sikere érdekében megsemmisítik a Gutenberg galaxist, azaz elégetnek minden papírt amire nyomtatva van, illetve amira nyomtatni lehet. [Az elszenesedéshez kell a 451° Fahrenheit.]
A TV-vel csak-csak rendben volnánk már. De a papír! Az nem szenesedik. Ez tulajdonképp nem is lenne baj, ha a firkálás jogát a jóisten, vagy valami helytartója igazságosan osztaná el. De nem így van, és akik firkálhatnak e joggal néha visszaélnek és szórakozatják és/vagy bosszantják azt aki megveszi és elolvassa, például az ÉS-t.
Egy ilyen és/vagy írás Ungvári Tamás cikke az ÉS 2001. szeptember 21-i számában. Címe: "Az új janicsárok."
E műről ejtenék szót.
Gondolom a szerző is megnyugodott azóta, hogy már nem kell végignyálazni a ferihegyi robbantás aktáit, mert a merénylők élve ill. halva megkerültek. Németek voltak …
Ami a vezérfonalat illeti, a szerző tovább gombolyítja Tamás Gáspár Miklós korábbi eszmefuttatásait azzal kapcsolatban, hogy a valakiknek nem tetsző gondolatok verbális, ill. "literális" kifejezését meg kell akadályozni. Erre jól bevált módszereket is ajánl. Az egyik a "tabu", a másik az újságosbódék felborogatása, stb. Az előbbi horrorisztikus, az utóbbi terrorisztikus módszer és mindkettő élesen szemben áll a liberalizmus alapeszméivel.
Emiatt prüszköltek ugyan egyesek. De hát a Gazsi szokott vadakat írni, és végül is nem rúgott fel egyetlen bodegát sem, bizonyítva hogy nincs lelkében SA mentalitás. Budapesten így elmaradt a kristályéjszaka. Gazsit egyébként is megszoktuk már és [tényleg] hiányérzetünk lenne, ha egyszer csak felhagyna a szeretetbeszéddel.
Ungvári úr cikke azonban valahogy más. Úgy tűnik épp Budapesten kelt legnagyobb érdeklődést, hogy ne mondjam lelkesedést, "a véleményszabadság határainak újragondolása" amely az amerikai visszacsapás eszköztárának egyik legveszélyesebb fegyvere lesz ha New York-ban és Budapesten kikovácsolják, megedzik és jó élesre fenik.
A szerző derekasan nekilát az újragondolásnak. Az eredmény az orwelli "duplagondol" módszer valóságos gyöngyszeme.
Vegyük talán sorra a téziseket.
"A hadicselekmények (?) feltárták, milyen drámaian megfogyatkozott a szó és tett közötti mezsgye."
A tézis rosszhiszeműen hamis. A merényleteket éveken keresztül, szisztematikusan és hallgatagon [!] készítették elő. A terv és kivitelezés a hideg fanatizmus, a démoni kreativitással alkalmazott high tech, az intuíció, a mérhetetlen türelem és fegyelem végeredménye.
----------------------------------------------------------------------
Karlheinz Stockhausen akit egyesek a leghíresebb német zeneszerzőnek tartanak azt találta mondani, hogy "ami ott történt - és most állítsák át az agyukat - a legnagyobb műalkotás … emberek tíz évig teljesen fanatikusan gyakorolnak egy koncertre és meghalnak!" [Népszabadság 2001.09.20.]
Aztán hiába takarózott azzal, hogy Lucifer juttatott ilyesmit az eszébe, "szalonképtelennek" hülyének, perverznek nyilvánították, és természetesen törölték koncertjeit.
--------------------------------------------------------------------
"A terroristák nem valamely nép, vallás, égöv, fejlettségi fok sérelmi politikájának gyermekei. A hatásos gyűlöletbeszédből keltek ki.
"
Ez részben sem igaz. Minden eddigi adat az ellenkezőjét igazolja. A "keltetés" víziója pedig szimpla marhaság. Gyűlöletbeszédtől ugyanúgy nem támadnak önkéntes halált vállaló "eretnekek", mint ahogy a záptojásból sem költhető ki csirke vagy kacsa. [Kivéve a hirlapi kacsákat ...]
"A terrornak nincsenek angyali vagy ördögi okai, mert természete szerint minden indoka csak a gyűlölet és az irigység ürügye."
E tézis az első számú közellenség Oszama bin Laden vonatkozásában is nyilvánvalóan abszurd. Az Antikrisztus dollár milliárdjaiból hedonisztikusabb életmódot folytathatna, mint Henry Kissinger tette, amíg bírta. Miért lesz olyan ember a legyőzhetetlen afganisztáni hegyek szelleme, aki a világ bármely pontján tündérpalotát építhetne [építész!] és nargiléját szortyogtatva, mézízű serbetet kortyolgatva hallgathatná a hurik énekét, míg érte nem jön Allah, hogy a paradicsomba vigye? Irigységből? Ugyan már! Gyűlöletből? Az magában kevés! Részvét is szükségeltetik mellé. Mondjuk: gyűlölet a gyerekek gyilkosai és részvét a megölt gyermekek iránt.
Ungvári úr! Kérem, nézze meg az apja vállán haldokló kislány képét a Népszabadság 2001. 10. 01-i számának 4. oldalán, és ha még tud, szégyellje magát "műve" miatt. E kép átvezet ugyanis a következő tételéhez.
"Ha ösztönzőikben racionalitást keresünk, akkor azt abban a tudatosan adagolt ideológiában lelhetjük fel, amelyet jelenleg bizonyos arab államok méregként terjesztenek, de melyeket a szólás- és gyülekezési szabadság különleges kedvezményezettje, az európai radikalizmus segített kikeverni."
Ungvári úr! Ébredjen már fel! Jóllakott elégedett emberek körében nem lehet csak úgy mérget terjeszteni. Mérgessé az a szülő válik, aki nem tud segíteni haldokló gyermekén. Mi sem természetesebb, hogy olyanokra lesz mérges, akik szerint ötszázezer iraki kisgyermek halála erkölcsileg igazolható, indokolt, stb.
Ön sírjukból előrángatja és pellengérre állija Sartre, Regis Debray, és Russel "társutasokat" és visszamenőlegesen kérdőjelezi jóhiszeműségüket, mert temetésük után egy-két évtizeddel felrobbant a két torony. Mondhatnám, ön időutazónak képzeli és akarja láttatni magát. De alighanem csak arról van szó, hogy fordítva ül egy képzeletbeli lovon és ezt az abszurditást nem képes érzékelni.
Oszmanofóbiája is inkább mosolygás mintsem borzongás kiváltására alkalmas.
"A terror elvét a nyugati civilizáció megsemmisítésének igéiből fonták. Célkeresztjébe belefér a globalizáció, az elnyomás is, ám lényege mégsem ezekben keresendő. A radikális iszlám hagyomány két részre osztotta a világot. Dar el Harb, a háború országa, míg Dar el Iszlám a muzulmánok otthona. Ez a közös haza jogosan hirdet … dzsihádot a hitetlen gyaurok élettere ellen."
Így ön.
A történelemből tudjuk, hogy majdnem minden birodalomnak van egy expanzív időszaka. [Mi tűrés tagadás, mi is megsarcoltuk több mint a fél Európát egykoron.] Azt azonban ön is tudhatná, vagy ha tudja, figyelembe vehetné, hogy a törökök nem vethették volna meg lábukat 150 évig Európában, ha a legkeresztényibb francia királyok hajóhada nem szállította volna Európa "lágy altestének" kikötőibe a török hadakat és a francia államkincstár nem finanszírozta volna az iszlám hódítás költségeit.
Az meg, hogy ön a "Porta önkéntes szolgálói" miatt szégyenkezik, lezsibbasztja az ember ujjait a számítógép klaviatúrájáról. Így hát: erre no comment.
Az ön gondolkodásbeli lólába a 8. oldal harmadik passzusába irt sorok közül lóg ki hosszan, igy jól láthatóan.
"Terrort a gyűlöletbeszéd fiadzik" állítja ön. Aztán megint visszakanyarodik a "mesgye szűkülésre" amiről fentebb megemlékeztem. Majd Gerő Andrásba burkolózva ön is megpedzegeti, hogy "a gyűlöletbeszéd megítélésének új korszakába léptünk."
Továbbá hogy "miként a súlyos betegségek esetében, itt is a megelőzés és nem az utólagos műtét javallt."
Meg aztán "az élethez való jog felülírja a véleményszabadságét."
Tudja mit, Ungvári úr! Lehet, mindenben magának van igaza. De nem kevesen vannak vagy lehetnek olyanok, akik önnel szemben, úgy vélekednek, hogy a választékos eleganciával öltözött, jó megjelenésű, sziporkázóan szellemes fiatalemberek és az "européer" tömeggyilkosok közötti mezsgye mutatkozik drámaian keskenynek. Vélik továbbá, hogy nincs igazán szükségünk olyan gondolatrendőrökre, akik a szovjet zsoldkönyvet amerikaira cserélték.
Saját érdekében kérem végül, ne irkáljon máskor olyanokat, hogy "Az Egyesült Államok gyakorlatilag statáriumot hirdetett ki: halálbüntetés vár a terroristák támogatóira."
Bolygónk szerte végrehajtandó tömegkivégzésekről álmodik? Nem lesznek ilyenek! Amerika sem fogja az izraeli "megelőző békefenntartás" módszereit kiterjeszteni az egész világra.
Lehet, hogy ön világstatáriumot szeretne, és szívesen kiterjesztené mindazokra, akik "gyülöletbeszélnek", hiszen az erre való ácsingózás szűrődik át minden mondatán. Ne vágyakozzék rá. A szükségállapot kihirdetésére sem, mert az ilyesmi valahogy mindig másképp sül el, mint gondolni lehetne.
Úgy hiszem, értem az ön dühős türelmetlenségét. Önnek komplexusa van: szeretethiányban szenved. Nem elégíti ki az, hogy tollával másokon tapos. Arra is igényt tart, hogy szeressék - ezért. Hát ez nem fog menni.
Sz.Gy.