T.
Dr. Grespik László részére. 

Kedves Laci! 

Engedd meg, hogy legújabb „közjogi kalandod” dolgában sokadikként én is véleményt formáljak. Szerintem nagy baromságot csináltál. Javaslom, ne alakíts nemzeti hőst, inkább azon törd a fejed, hogyan hozhatod helyre a dolgot. 

Véleményemet és javaslatomat, számodra és a nyilvánosság számára is, megindokolom. 

Azzal kezdem, hogy Csurka István ügynöki mivoltát akkor helyeztem [magamban] múlt időből jelen időbe, amikor a Fórumban egy „leleplező” cikk keretében megpillantottam Horn Gyula születési anyakönyvi kivonatának facsimiléjét, amely azt „bizonyította” hogy valamelyik felmenője „izr.” vallásfelekezetű volt.

Tudom, hogy lelkes magyarság kutató vagy. Javasolnám, hogy ha és amennyiben a „zsidó kérdéssel” is foglalkozni akarsz, igyekezz a jelenleginél belterjesebb ismereteket elsajátítani a zsidóságról. Ha ezt megteszed  egy új képesség birtokába jutsz: megtanulsz disztingválni. 

Csak nemrég tettem fel a honlapomra egy sztorit arról, hogy még Göring sőt maga a Führer is tudott, vagy kénytelen volt zsidó és zsidó között disztingválni. Nem tételezem fel, hogy valaha is időt szakítasz honlapom elolvasására, ezért röviden megint leírom, miről van szó.

Nem is hinnéd, de a Luftwafféban szép számmal szolgáltak zsidó pilóták és - horribile dictu – még jeleskedtek is a légi csatákban. Többen magas kitüntetést kaptak. A tiszti kaszinókban sem árasztottak olyan bűzt ami állítólag a sémi népekre jellemző. Nos a Gestapo kiszagolta ezt az anomáliát. Himmler maga interjúvolta meg Göringet, vajon ismeri a törvényt, miszerint zsidó nem szolgálhat a hadseregben. Göring az őt általában jellemző bonhomiával azt válaszolta, hogyne ismerné, csakhogy a Luftwaffénál ő mondja meg ki a zsidó és ki nem az. Ehhez képest [!] pedig nála nem szolgálnak zsidók. Punktum!

Sőt! Hitler „führerbefehl” keretében nyilvánította a szintetikus benzin feltalálóját árjának, kiemelve őt ezzel a „faji tisztátalanság mocsarából”. 

Gyerek voltál még akkor, amikor csak a legelszántabb antiszemiták, no és persze a zsidók mertek zsidóvicceket gyártani ill. terjeszteni. Ez utóbbi körből hozta Apám Pestről az alábbi viccet. „A zsidók három kategóriába sorolhatók: 1.) büdös zsidó, 2.) mégis csak zsidó, 3.) kár hogy zsidó.” [Ezt elmondtam a Megyei Főkapitányság politikai osztálya vezetőjének. Nagyon tetszett neki. Ő is mondott néhányat… Azután próbáltuk megsaccolni, mennyit lehetne ezért kapni. Magas szám jött ki. Sőt én még azt is közöltem, őt már azért is le lehetne csukni, ahogyan röhögött az én import-viccemen.] 

Nos én csak az utóbbi időkben írok a zsidókról, de nagyon régen olvasgatok róluk. [Ezt a módszert ajánlanám neked is.] Tanulmányaim alapján lassan felködlött bennem egy negyedik kategória: 4.) jó, hogy zsidó.  

Mielőtt te, vagy bárki más, megbotránkozna, megmagyarázom. Épp most búvárolom a Talmud elérhető szegmenseit és próbálom megerősíteni vagy eloszlatni azt a gyanúmat, hogy a Talmud bölcsei a nem zsidókat [gójok] nem tekintik embernek. Ezt a szemléletet több okból nem tudnám kölcsönösségi alapon az egész zsidóságra visszavetíteni és ezzel még csak Göringnél, ill. Hitlernél tartok. 

Hogy miért nem? Hosszú életem élményei miatt. Gyerekkoromban hallottam Keresztapám lakásának vékony falán keresztül, hogy sírt és imádkozott a púpos Grünberger és felesége a gettóba vonulás előtti éjszakán. Nyilván kapiskálták, hogy nekik már annyi. Azután ott voltam, amikor a hajdúböszörményi gettót bezárták. A város „zsidó negyede” a Kassa utca környékén volt, a zsidótemplom körül. Kicsi piszkos házak, mindben csapatnyi taknyos, pajeszes sábeszdeklis kölyök. A családfők „bűrösök”, „bótosok”, „tollasok” voltak. A helyi szlengben az a kijelentés, „megyek a zsidóhoz” pontosan annyit jelentett, megyek bevásárolni. A nagyon szegény embernek ott akkor csak a zsidó hitelezett. Lehet, megnyúzta kissé a kuncsaftot, de csak annyira, hogy kuncsaft maradhasson. Nem volt más alternatíva, ahogy Horn Gyula mondaná.

Aztán elmentek az állomásra. Ekkor Nagyváradon voltam. A menetet nem láttam. Anyám viszont Nagyváradon zöldkeresztes védőnő volt akkoriban. Bejárt az ottani gettóba is. A látottak alapján kihallgatást kért a gettó fölött parancsnokló csendőr századostól. Mondta, hogy a higiéné teljes hiánya miatt tífuszjárvány lesz. A százados csak annyit válaszolt: „nyugodjon meg asszonyom, erre nem lesz idejük.” Igaza lett. A gettót pár nap múlva kiürítették. Tífusz tényleg nem lett. 

A „felszabadulás” után a gettó magas fakerítését lebontották. A zsidónegyed azonban nem népesült be újból. A hazatérők kényelmesen elfértek a negyed egyetlen módos házában. Ezt zsidó háznak nevezték. A lakók fiatal, ám „életgyenge” férfiak voltak, a nők - öregek – kölykök sehol. 

A téma 1967-ben folytatódik. Ekkor állított be hozzám egy Magyarországon kódorgó lengyel ügyvéd Ryszard Czarkovsky, aki egy élő magyar ügyvédre volt kíváncsi és valaki hozzám irányította. A hagyományos lengyel – magyar barátság fájának alkohollal való megöntözését követően megállapodtunk abban, hogy egy hétig vendégül lát Varsóban, egy hétig pedig körbevisz Lengyelországon. [Warszavája volt, de ez egy más történet lenne…] A lényeg, hogy az útiterv összeállításánál a Mazúri Tavak helyett Auschwitz mellett döntöttem, mert beugrott a Kassa utcai kis krapekok problematikája. Hamar kiderült, hogy Auschwitz I. a zsidóirtásra utaló rekvizitumok ellenére kevéssé érdekes. A lelőhely Auschwitz II, azaz Birkenau. A rómaiak alkották meg a „genius loci” azaz a hely szelleme fogalmát. Nos e szellem rátelepszik az ember lelkére. [Próbáld ki. Egy Opellel hamarabb odaérsz.]

Nagy fotós voltam ekkoriban. A fekete – fehér kategóriában mindent tudtam, amit tudni lehetett. Kattogtattam derekasan. Az anyag még megvan. Itt most a benyomásokról.

A szárnyvonali sínpár befut a főkapun. Hátsó kijárat nincs. Az egész egyből a végállomás asszociációját kelti. A barakkok egy része még megvolt akkor. Az emeletes „ágyak” is.

Én csak egy - egy hónapig voltam nyári katonai táborlakó egyetemista koromban és jól emlékszem, mindig fostak jó páran. E tapasztalatok és a Birkenauban látottak alapján valószerűnek tűnt az elbeszélés, hogy ha valaki felül éjjel összefosta magát, alul legalább hárman négyen lettek szarosak. Az ilyen ember teher önmagának, de főleg a környezetének. Neki is jobb, meg az ágytársaknak is, ha kiszelektálják mint „muzulmánt”. Tiszta sor, a hulla nem szarik le senkit. Az ám! A hullák. Ez az igazi probléma! Hoess táborparancsnoknak, de másoknak is álmatlan éjszakáik voltak miattuk. [V.ö. Merle: „Mesterségem a halál.”] 

Az oroszok Katynban csak négy - ötezer lengyel tisztet lőttek kupán, aztán milyen hacacáré lett belőle, pedig még fenyőfákat is ültettek fölébük.

E gondolat jegyében keltenek figyelmet azok a berobbantott vasbeton építmények, amelyeket az „auschwitz legenda” gázkamráknak, ill. krematóriumoknak titulál. A tetőfödémeket olyan zseniálisan robbantották rá a romokra, hogy azok belsejébe legfeljebb egy görény tudott volna bemászni. Én mindenesetre nem tudtam, pedig iparkodtam. Így már csak egy kérdés maradt nyitva. Mi volt e masszív vasbeton létesítmények rendeltetése? A vita folyik. Mindenki azt gondol, vagy hisz amit akar. Szabad a gazda. Annyi biztos, a Kassa utcai kölykök sorsa előttem nem tisztázódott, hiába warszaváztam Birkenauba. Egy civilizált társadalomnak a jó pásztor módjára kell bánnia báránykáival, azaz mondjuk Mihály napkor el kell velük számolni. A számadás a zsidócskák tekintetében nem stimmel. Ez nem jól van így. Gondolom, ezen nincs vita. 

Most lépek egy nagyot. Az előítéletről szólok. A Szabad Európa Rádió hűséges hallgatója voltam magam is, míg ment az adás. Egy éjjel félálomból Nagy Imre névére eszméltem  Faludy verse ment. Egy hangulatkép maradt bennem. A lemenő nap fénye megcsillan valamin. Mintha Nagy Imre cvikkere lenne. Meghatódtam. Ez ritka jelenség nálam.Annak hatására vettem meg uzsoraáron az akkor szamizdat kiadásban megjelent Villon fordítást. Később délidőben egy exkluzív interjút hallottam Faludyval. Beszélt életéről, recski élményeiről, stb. Az emberi képzelet képpé formálja az élményeket. Ez nálam úgy működött, hogy a verstartalom, a fordítás és a hang alapján egy intellektuálisan magas homlokot, kék szemeket, tisztes [rendezett (!!)] ezüstösen csillogó hajzatot láttam a szenvedésektől barázdált arcvonások fölött… 

Később előkerítettem a verset. Idézek belőle. 

„Azóta újra mellbeteg,
keszeg varrólány a nappal
s izzadt ringyók az éjszakák,-
Ám néha félálmomban este
szemembe hull egy fény-nyaláb:
talán a láthatáron villan,
vagy a szomszéd utcán a villany,
de lehet, hogy a cvikkere.”

(London, 1958. június´) 

Aztán hazajött. Mutatta a TV. Nyomban szegényebb lettem egy illúzióval. Egy zsidónak is ronda vén szatírt láttam, olyan sörénnyel, amellyel egy magára valamit adó boszorkány is nyomban hölgyfodrászhoz ment volna, ha megpillantja magát tükörben. El sem tudtam képzelni, hogy lesz „ebből” valaha magyar ember az én szememben. Azután mégiscsak az lett [dacára minden marhaságnak, amit azóta prózában (!) fecseg]. 

Megvettem ugyanis verseskönyvét. Címe „Test és lélek”. Olvastad? Az alcím „A világlíra 1400 gyöngyszeme, Faludy György műfordításai.” Az antológia történetét maga Faludy írta, előszó gyanánt. Grandiózus életmű önmagában ez a kötet. Az öreg akkor is halhatatlant alkotott volna, ha semmi egyebet sem csinál. És itt vetem fel azt, amit e levél alapkérdéseként akarok megjelölni. Mi késztet egy okos zsidót arra, hogy tőzsdézés helyett, senki által sem támogatva, senki által sem bátorítva, senki által nem dicsérve ölje magát azzal, hogy a magyar nemzet eszmekincsét gazdagítsa, idegen nyelven írott remekművekből magyarnyelvű remekműveket alkotva? Tanúságtétel ez! Olyasféle, mint Angyal Istváné, hiteles tanúságtétel: a magyarsághoz tartozás megvallása. [Nemzeti szégyen az a szarakodás amit az öreg lakásügyében a hatóságok produkáltak.] Ha führer lennék, úgy járnék el vele mint a Führer az említett feltalálóval… Ámbár lehet felsülnék vele, mert az öreg biztos ragaszkodna kettős identitásához. 

Faludy példáját annak a tételnek a bizonyítása végett iktattam ide, hogy a zsidóság, minden rossz és jó tulajdonságával együtt, a legproblémásabb emberfajta a világon. Ebből adódik azon viszony–rendszer végtelen bonyolultsága, amely őket a többi népekhez kapcsolja. A bonyolultat „sokszínűnek” is nevezhetjük. A zsidók abba hülyülnek bele, ha e sokszínűségről valaki fekete/fehér felvételt készít, és arra mondja „ecce homo”. Akkor kezdenek köpködni, dühöngeni, fenyegetőzni, vagy egyéb rosszat cselekedni. Faji, vagy vallási hovatartozásának puszta felemlítése esetén is általánosító negatív értékítéletet vél felfedezni. [Mi sem örülnénk, ha a magyarokat mondjuk Orbán Viktor cselekedetei alapján ítélnék meg.] 

A zsidó diaszpóra térképén Magyarországra jó nagy pötty esik. [Ráadásul a folt terjedni látszik.] Az együttélés velük adott, annál is inkább, mert a Budapest – Auschwitz relációban közvetlen vonatjárat nincs. 

Azt persze senki sem gondolhatja komolyan, hogy az együttélés egy kedélyes piknikhez fog valaha is hasonlítani. Az egész inkább egy kemény alkudozáshoz hasonítható, amely sohasem ér véget. Ebben az alkuban mindkét fél saját, esetleg önző, érdekeinek érvényre juttatására törekszik. Az önzés határa a józanész. Persze tudom, az alkupozíciók, finoman szólva, nem egyformák. De ne hagyjuk magunkat! A zsidóságnak el kell gondolkodnia azon, érdemes e a közhangulatot tovább borzolni. El kell ismerni, nálunk már van „stadion antiszemitizmus” és létezik [az egyébként gyáva] értelmiség sunyi „szalon antiszemitizmusa” is. Ha egyes zsidók azt hiszik, hogy ez a legrosszabb, látogassanak el Ukrajnába, vagy Oroszországba. Ott tapasztalhatják az „utca antiszemitizmusát”, amely kibírhatatlan, és amellyel szemben a „zsidó világhatalom” abszolúte tehetetlen. Egy személyes élmény kapcsán világítom meg, miről is van szó. Apám az Országos ügyvédi Tanács elnöke volt. Egy moszkvai utam alkalmával kapcsolatba lépett a Moszkvai Ügyvédi Prezídium elnökével és megbeszéltek egy találkozót. Ez létre is jött – egy utcasarki lámpa alatt… Vendéglátóm nejével jelent meg, ami nagy megtiszteltetésnek számított. A vendéglátást úgy kívánta abszolválni, hogy elvisz egy előkelő étterembe. Ehhez taxi kellett, lévén Moszkvában egy utca kb. olyan széles, mint amilyen hosszú nálunk. Akkor a moszkvai taxik még folyamatosan cirkáltak és a „rendelés” leintéssel történt. Hogy ne szaporítsam a szót, zsidónak látszó zsidó vendéglátómnak csak az ötödik taxi állt meg. Az első négy „kirekesztő” módon viselkedett, azaz vagy beintett, vagy káromkodott, vagy röhögve húzott el a járda mellől, amikor vendéglátóm a kilincs felé nyúlt. A medvetermetű ember arca lilás vörössé vált és egész testében remegett a dühtől. Ez még a SZU-ban volt. Gondolom, nem tévedek, ha azt gondolom, azóta sem javult a helyzet. 

         Nem tudom, hogy Hegel zsidó volt é, avagy sem. Az viszont tény, hogy a zsidó lét és gondolkodás nem          egyszerűen dialektikus, hanem maga a dialektika. Ford „A nemzetközi zsidó” c. könyvében [ezt biztos          olvastad] egy világméretű zsidó összeesküvést vizionál, és azt tételezi fel, hogy az ellentétes oldalon          egymással harcoló zsidók voltaképp egy sajátságos szereposztás alapján „játszanak” Ezt én nem tudom          kizárni, de valósága sem bizonyított „perrendszerűen”. Egyszerűen arra gondolok, hogy a zsidó „népen          belüli ellentétek” olykor végzetesen valóságosaknak látszanak. Nem hinném, hogy Bernstein „kamuból”          próbált volna hülyét csinálni Marxból. Az ilyesmit a zsidók komolyan gondolják. Rabint is „tényleg”
         agyonlőtték. A bátor izraeli sasok lelkiismereti lázadása is véresen komolynak tűnik. [Olyan          masszírozásnak elődeik Lufwaffe kebelén belül biztos nem voltak kitéve, mint ezek a bátor emberek.          Kérdés akad e egy izraeli Göring, aki kiáll a fiai mellett?]  

         Megint egy személyes élmény. Egy barátom van, negyedszázada, zsidó. Velem szemben nem érzékeny          és elvisel tőlem olyan beolvasásokat, amelyekhez képes ifj. Hegedűs Lóri kirekesztősdije pimfli. De nem          erről van szó. Barátom barátja Amerikába szakadt. Majd összehoztak egy bizniszt Magyarországon. Egy          flekkenpartira voltam hozzájuk hivatalos. A tűzgyújtással barátom annyit idétlenkedett, hogy eltanácsoltam          a kertből. Bement barátjához. Bent valami nézeteltérés támadhatott. Paprikavörösen jött ki ugyanis és a          következő kijelentést tette. „Látod, az ilyen rohadt zsidókat kellett volna Auschwitzban elégetni!” A vicc,          hogy akkor egyáltalán nem viccelt. Nem is vette rossznéven, hogy én meg rohadt fasisztának neveztem,          persze viccből. 

         És kik prezentálják a zsidókkal szemben felhasználható történelmi, politikai tényeket, érveket ha nem az          antiszemita szemiták? Tudnék néhány eklatáns példát említeni, de már unom az írást.

                                                                                    * * *

         Vissza a kiinduló pontra. Kultúrállamokban a bíróság megsértése főbenjáró bűnnek számít. Súlyos          büntetés jár érte. Fellépéseddel megsértetted a bírót. Szerencséd, hogy nem Amerikában tetted. A bírói          elfogultsággal szemben igénybe vehető védői eszközöket törvény szabályozza. Ha tudtad, hogy a bíró          zsidó és komolyan gondoltad, hogy emiatt elkaszálja védenceidet, kizárási kérelmedet előterjeszthetted          volna diszkrét módon, azaz írásban a tárgyalás előtt. Te egy mutatvány kedvéért egy nőt emberi és női          mivoltában aláztál meg a TV. nyilvánossága előtt. További hülye ötlet volt a Pallagi – kihallgatáson          talárban megjelenni. Mundérod becsületének védelmére kollegáid részéről aligha számíthatsz. 

         Javaslom, végy egy csokrot és ha nem rúg ki, nyújtsd át a bírónőnek. 

          Gyula.