Magyar!
                                    Emlékezz 1956. október 23-ára.
                                    Ennek alapján vedd számba
                                    barátaidat és ellenségeidet!

„Harmadik út – harmadik erő”.

A 2003. október 20-án 17-órakor Debrecenben a Cívis Hotel millenniumi konferenciatermében tartott előadás anyaga. A negyvenperces előadásban a szöveg rövidített formában hangzott el.

A téma összeállításánál a felhasznált forrásokra nem lábjegyzetben utalok, hanem beiktatom őket a szövegbe. Saját mondanivalómtól a hívatkozások könnyen elválaszthatók az eltérő betűszínek és margóbeállítások alapján. A források ilyen kezelése növeli a terjedelmet. A hivatkozási alapok beiktatását ennek ellenére nem láttam mellőzhetőnek. 

A harmadik út ebben a megközelítésben magyar - nemzeti út! 

A „három út” nem a jelen három alternatívája. A három út a történelem: a múlt, a jelen és a jövő dimenziójában helyezkedik el. Az egyik: az államszocializmus [kommunizmus] útja a történelem szakadékába torkollott [a múlt dimenziója]. A másik: a „győztes” kapitalizmus [a jelen dimenziója]. A harmadik: ennek tagadása, meghaladása [a jövő dimenziója]. 

A most tárgyalandó fogalmat el kell határolni a „harmadik út” [a harmadikutasság]   politikai indíttatású körülírásaitól. Az egyik ilyen meghatározás a hazudós brit miniszterelnök elméleti munkásságához kapcsolódik.

Tony Blair szerint.

”A Harmadik Út: hagyományos értékeink képviselete egy változó világban. … A Harmadik Út a baloldalon belül is harmadik útnak tekinthető… A Harmadik Út a szociáldemokrácia olyan mélyreható átértékelése, amely a baloldal legalapvetőbb értékeit érinti, és ily módon teljesen új megközelítéseket alakít ki. A Harmadik Út a szociáldemokrácián és a neoliberalizmuson egyaránt túlmutató, voltaképpen új szociáldemokrata értékrend meghatározása.

A klasszikusnak mondott szociáldemokrata értékrend és politikai gyakorlat jelenlegi folytathatatlansága az alábbi okokra vezethető vissza:

II. világháború utáni negyedszázadban páratlanul dinamikus gazdasági növekedést eredményező keynesiánus gazdaságpolitikákat – nemzetgazdasági és nemzetközi gazdasági téren egyaránt – ellehetetlenítő infláció folytathatatlanná tette a hagyományos keresletélénkítő gazdaságpolitikákat. Márpedig az infláció alapvető oka nyilvánvalóan a bruttó hazai termék egyre nagyobb hányadának a költségvetésben való összpontosítása volt – ezt csak tetézte a költségvetések krónikus hiánya.

Bretton Woods-i rendszer – de facto 1971-ben, de jure 1976-ban bekövetkezett – bukása, az 1973-as első olajár-robbanás és a második világháborút követő első jelentős, 1974–1976-os világgazdasági recesszió után, azok nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi időszak tartósan 4-5 százalékos növekedési dinamikája nem tartható fenn. A tartósan – immáron negyedszázada! – alacsonyabb növekedési dinamika önmagában is megnehezíti, lehetetlenné teszi a jóléti állam lényegét jelentő szociális ellátórendszerek korábban kialakult szintjének fenntartását.

A globalizáció következtében – a legújabb jelenségek fényében ugyanis egyre nyilvánvalóbb, amit korábban egy-másfél évtizedig elfedett a ’mainstream economics’ világméretű triumfálása: a neoliberalizmus sem adott releváns választ az új korszak, a globalizáció korának új kihívásaira. Ellenkezőleg: a ’Do as I say, not as I do!’ [’Tedd, amit mondok, nem amit cselekszem’], vagyis a ’vizet prédikál és bort iszik’ hagyományos angolszász álszentsége a fejlődő és az átalakuló országokban egyaránt lelepleződött. Az ellenőrizetlen globális pénz- és tőkemozgások nem szükségszerűen a globális jólétet, hanem a globális tőkepiaci kockázatokat terítik el a világgazdaság egészében [egészére], s magának a rendszernek a fennmaradását veszélyeztetik.Blair szerint a szociáldemokrácia megújításának elengedhetetlen, meghatározó része a globalizáció kihívásainak sikeres megválaszolása – a helyes válaszokat azonban nemcsak a hagyományos [esetleg nemzetközileg koordinált kollektív] keresletélénkítő gazdaságpolitikák keretein, de a mainstream economics univerzális neoliberalizmusán is túllépve kell és lehet megtalálni”.

Hát nem, Blair úr, nem! Ezt a takarítást akkor is mások fogják elvégezni, ha önt, mint háborús bűnöst esetleg nem ítélik el és nem akasztják fel egy szociáldemokráciától mentes társadalomban. Ön természetesen nem az első helyen fog ülni a vádlottak padján. Az Bush elnök urat fogja megilletni, aki ellen az Irak ellen viselt rablóháborút leszámítva is száznál több [!] processzus folyik köztörvényes bűn- cselekmények miatt „Impeach Bush” gyűjtőnév alatt? [Ezek egyike az ENRON ügy, amelyre külön visszatérek.] Ön „a mainstream economics univerzális neoliberalizmusáról” fecseg, holott egészen másról van szó! A „mainstream” nem a saját végzetéről, hanem a „történelem végéről” álmodozik.

„Fukuyama-Kojève interpretációjában a történelem végét a liberális demokrácia     világméretû térhódítása jelenti. A világ egyik része - a nyugati demokráciák és az Amerikai Egyesült Államok     - már túljutott a fordulóponton, már a történelem utáni világban él. A másik régió a történelem buktatóin     keresztül még csak most közelít a boldogító véget jelentõ liberális demokráciához. Ebbe a     másik csoportba tartozik közép - és Kelet-Európának az a része, amelyet annak idején a     nyugati hatalmak nagylelkûen koncul vetettek a Szovjetuniónak. Ezek a történelem     útvesztõjében bolyongnak, és hamis illúziók rabjai, amelyek közül csak a legfontosabbat, a     nemzeti érdekek túlértékelését említem. Bolyongnak, de legalább látják a történelem végsõ     célját, s igyekeznek minél elõbb átlépni abba a "békés unióba", amelyben a nagyhatalom csak gazdasági     nagyhatalmat jelent, és a kisebb országok számára ez a méretbeli különbség az égvilágon semmi nemű f     fenyegetést sem tartalmaz, s épp ezért védekezni sem kell ellene. Mert a történelem utáni kor némileg     hasonlítani fog - ezek már az én szavaim - Krisztus ezeréves uralmához, amikor majd a farkas és a bárány     békésen "legelész" egymás mellett, és az oroszlán is kénytelen lesz rászokni a vegetáriánus kosztra.” [Albert    Gábor: A lineáris ember.] 

A „történelem érne véget”? Nem! A „politikai demokrácia” története halad a végkifejlet felé. [Finita la commedia.] Más szelek fújnak. A politika színpadi rendezvényeitől csömört kap a lélek, a szív, a gyomor és tele lesz a hócipő. A produkció helyett, az azt mozgató mechanizmus megismerése, szétzúzása a követendő cél. A kommunizmus kísértete helyett a színfalak mögött megkezdi romboló munkáját az „Operaház Fantomja”. A kapitalizmusról már kapiskáljuk, hogy nem a történelem beteljesülése, hanem tévútja, amelyről esetleg nincs visszatérés [?]. És miért sietnénk a történelemkönyvet becsukni? Hisz évtizedek óta nem azt tanuljuk történelem gyanánt, ami valóban történt, történik velünk - ellenünk. Agyunk tele van fehér foltokkal. Sok a pótolni való!  

Miután Churchill 1944 októberében a „történelem legpiszkosabb alkuját” megkötötte Sztálinnal, egy félbevágott papírlapra firkálva a befolyási övezetek háború utáni felosztását [„Európa cédula”], mintegy negyvenöt évet kellett „lehúznunk” a legvidámabb szovjet barakkban.Itt is volt katonai külső őrség, mint más táborokban. A belső szolgálatot itt is kápók látták el besúgó hálózat segítségével. Ezek hús voltak a húsunkból, vér a vérünkből. Emberöltőnyi ideig verték fejünkbe a marxizmust – leninizmust, amely azt tanította ugyebár, hogy az imperializmus a rothadó kapitalizmus legfelsőbb foka melynek sírásója a munkásosztály lesz tekintve, hogy kettejük között állítólag antagonisztikus ellentétek feszülnek. 

Amíg a marxizmus emlőin csócsáltunk, a könyvtárak szigorúan zárt sötét odúinak polcain porosodtak az olyan szerzők könyvei, mint Adolf Hitler és Henry Ford. [Persze a tabu nem mindenki előtt volt tabu. Lukács György a marxizmus klasszikusa, a tömeggyilkos Lenin dicsőítője, megengedhette magának és megengedték neki, hogy „Az ész trónfosztása” című könyvében több mint száz helyen idézze, aposztrofálja Hitlert, különös tekintettel a „Mein Kampf”-ra. Lukács György nem tartozik a szorosan vett témakörbe. Mégsem tudom megállni, hogy 1970-ben a Magvetőnél, vörös bársony kötésben kiadott, „LENIN” c. könyvéből ne idézzek. Teszem ezt azért is, mert a „tanítványok” fokozódó pimaszsággal tolják a képüket a mikrofonok, kamerák közelébe. 

„Lenin hatalmas életművében nincs egyetlen mondat sem, amely a közkeletű értelemben akár csak patetikus is volna; csak az életműnek mint egésznek van magával ragadó nagyvonalú pátosza. … Lenin élete munkájának java részét prózai javaslatok, intézkedések … és ezeknek elméleti és gyakorlati megokolása Teszi ki. … Lenin tevékenységének világnézeti alapja: a materialista filozófia humanizmusa. Ennek az új humanizmusnak legtipikusabb képviselője, legnagyobb alakja Lenin.” 

Puff! Ezt jól megmondta! Prózai javaslatok és humanizmus? Hát olyan volt! Lukács és utódai, a magyarság „szellemi arisztokráciája”, nem vetnek számot azzal, hogy bő gatyában fütyülős barackot szopogatva is képes olvasni a magyar. Ha Lukács Györgynek már nem is, követőinek ajánlom G. Glezerman könyvét, amely „A Kizsákmányoló osztályok felszámolása …” címmel jelent meg 1951-ben a Szikra kiadó gondozásában. A szerző szerint Lenin egész sor felhívásban, levélben és utasításban azt ajánlotta, hogy minden habozás nélkül számoljanak le az ellenforradalmárokkal. Egy ilyen a Petrográdi Szovjetnek küldött,  „prózai” írást idézünk. 
 

„ … Csak ma hallottuk, hogy Volodarszkíj meggyilkolására a petrográdi munkások tömegterrorral akartak válaszolni és önök ezt megakadályozták. Erélyesen tiltakozom! … Tömegterrorral fenyegetőzünk és amikor cselekedni kell, fékezzük a tömegek helyes forradalmi kezdeményezését. Ez le-he-tet-len! [Szedés Lenintől …]

Lukács szellemi örököseiből verbuválódik a mai véleményformáló elit. Csak most a kapitalizmust dicsőítik. Köpönyeget fordítottak volna? Dehogyis! A következő felvonást játsszák. Hitlerre visszakanyarodva, ez az úr 1924-ben a landsbergi várbörtön hűvös magányában valakikről szólván a következőket vetette papírra. 

„Egyrészt az emberiség kizsákmányolására irányuló kapitalista berendezkedéseket a végsőkig megszervezi, másrészt … tevékenységének áldozataihoz odaférkőzik és rövid időn belül maga áll a harc élére „önmaga” ellen … Először a polgári társadalmat használta faltörő kosként a feudális világgal szemben, most a munkásságot a polgári társadalom ellen ...

Folytonosan a nemzetközi kapitalizmus ellen kiabálnak, de ez alatt a valóságban a nemzeti gazdaságot értik. Ezt kell letörniük, hogy sírja fölött a nemzetközi tőzsde diadalmaskodjék.” 

Ezek egy őrült piktor hagymázos látomásainak tünnek. Vagy mégsem?  

Mi történt például nálunk Magyarországon? Államosították előbb a bankokat és a nagyüzemeket. Elvették a nagybirtokosoktól földjeiket. Eddig mondhatnánk: kisajátítottuk a kisajátítókat. Azután a „szocialista” rendszer rátette a kezét az értékteremtő magántulajdon minden formájára. Egy kézbe került minden amit a nép nemzedékeinek kínja, verejtéke, munkája, harca teremtett. Azután jött a „rendszerváltás”. Ennek kapcsán most ne firtassuk, járt e Antall József New Yorkban és tárgyalt e a Zsidó Világkongresszus megbízottaival, mielőtt mohó darázsként dongani kezdett a belpolitika egén, leszállóhelyet keresve és találva abban az együttesben, amely versenytárs nélkül érdemelte ki a „legbutábbak pártja” nevet - méltán. Azon se rágódjunk, volt e „rózsadombi paktum” és ha volt, a „tizenhármak” mit adtak el, kinek és milyen áron? Azon gondolkodjunk, mégpedig jó mélyen, mi történt ezután? Nos eladták az összerabolt nemzeti vagyont „szarért húgyért”, ahogy mondani szokás [illetlenül bár, de találóan]. És kik vitték végbe ezt a kótyavetyét? Hát azok, vagy azok utódai, elvbarátai, akik az „eredeti szocialista tőkefelhalmozást” törvények, internálótáborok, bitófák, gumibotok, rendőrcsizmák segítségével végrehajtották.

Ők voltak a „Művelt Nyugat” egyedül megbízható ágensei. Mellesleg „csoda” is történt. Több mint negyven évi eredeti szocialista tőkefelhalmozás szilárd alapjain, röpke pár év alatt, végrehajtottuk az eredeti kapitalista tőkefelhalmozást! És kikből verbuválódik a hazai komprádor újburzsoázia? Hát az eredeti szocialista tőkefelhalmozókból és azok pereputtyából. 

Hogy miért komprádor az újburzsoázia? Egyszerűen azért, mert mindenkor a nemzetközi nagytőke érdekeit kiszolgálva, az alapvető nemzeti érdekeket azok érdekeinek alárendelve tölti be – a satrapa és a defterdár szerepét. 

A másik szerző Henry Ford.  Idézzük tőle azt, amit ő a nagy államalkotótól Theodor Herzl-től a cionizmus megalapítójától idéz.

„Amikor süllyedünk, forradalmi proletariátussá válunk, a forradalmi párt alárendelt tisztjeivé, amikor emelkedünk, velünk emelkedik a pénz szörnyű hatalma.” 

Herzl zseniálisan megsejtette a jövőt. Egy részletkérdésben tévedett csupán: az „alárendelt tisztek” vonatkozásában. Nem célom Ford négykötetes művét méltatni.

Elég arra utalni, ami a könyvben az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalom New York keleti negyedében történt előkészítéséről és a „forradalmi aktivisták” Petrográdra történő tömeges átdobásáról szól, élükön Leo Bronsteinnal alias Lev Trockíjjal. A könyvben olvasható továbbá a Népbiztosok Tanácsát alkotó népbiztosságok etnikai összetétele. Ebből megállapítható, hogy a beutazók finoman szólva nem közkatonák lettek… A „kultúrmorfológia” feltalálója is furcsa megfigyelésekről számol be. Oswald Spengler írta, nem is a közelmúltban a „Nyugat alkonya” című könyvében.  

…Titáni rohamot intéz … a pénz is a szellem hatalma ellen. Még az iparban is van valamiféle földhözkötöttség, ahogy a parasztban . Telephelye és földből előtörő anyagforrásai vannak. Csak a fináncoligarchia teljesen szabad, teljesen kézzelfoghatatlan. Csak a bankok és ezáltal a tőzsdék 1789 után a félelmetessé növekvő ipar hitelszük séglete folytán önálló hatalommá fejlődtek, és – ahogy a pénz is, minden civilizációban – egyedüli hatalommá akarnak válni. A termelő és a hódító gazdagság közti ősrégi küzdelem szellemek óriási, néma harcává nőtt, melyet a világvárosok harcterén vívnak. Ez egyben a technikai gondolkodás élethalálharca is saját szabadságáért a pénzben való gondolkodás ellen. A pénz diktatúrája halad előre, és közeledik természetes csúcspontjához, a fausti civilizációban ugyanúgy, mint az összes többiben.  

Itt idézzük fel Gounod „Faust” című operájából a Rondo dallamát és szövegét.
"Áll a hajsza áll a bál a pénz körül, járja koldus és király s a sátán örül. Eladó az egész világ! Aranyborjú fennen trónol. Minden ő előtte hódol. Mindenki hitvány pénzt imád.” De folytassuk Spenglert.  

„És itt mármost olyasvalami történik, amit csak az képes felfogni, aki a pénz lényegét valóban megértette. Ha a pénz valami kézzelfogható volna, léte is örök lenne, mivel azonban a gondolkodás egy formája, elenyészik, mihelyt a gazdagság világát végiggondolta - mégpedig anyagtalansága miatt. Behatolt a paraszti vidék életébe, és mozgásba hozta a földet, üzletileg a kézműipar minden formáját átgondolta, ma győzelmesen nyomul be az iparba, hogy a vállalkozók, a mérnökök és a végrehajtók termelőmunkáját egyaránt saját zsákmányává tegye. A gép- az évszázad tulajdonképpeni úrnője - emberi kíséretével együtt komoly veszélybe került, hogy egy erősebb hatalom leigázza. De itt van a pénz sikereinek határa: végső harc kezdődik, melyben a civilizáció elnyeri végleges formáját: kezdetét veszi a pénz és a vér közötti harc.

[95. sz. jegyzet. Roppant értelemmel rendelkező kőkemény rassz-emberek szűk köreinek ez a hatalmas küzdelme – amelyből az egyszerű városi sem nem lát, sem nem ért semmit - távolról, vagyis világtörténetileg nézve a vállalkozók és a munkásszocializmus puszta érdekharcává silányul, sekélyes lesz és jelentéktelen. A munkásmozgalom ugyanis annyira jelentős, amilyenné régóta a tőzsde szolgálatába állította. A gyakorlati kommunizmus az „osztályharccal”, ezzel a már régóta elavult és hamissá vált frázissal egyetemben nem más, mint a nagytőke egyik megbízható szolgája, s a nagytőke alkalmasint igénybe is veszi szolgálatait.]

A cezarizmus felemelkedése töri meg a pénz diktatúráját és annak politikai fegyverét, a demokráciát.

…A kard győz a pénz felett, a nemesi akarat ismét maga alá gyűri a zsákmányszerző akaratot. Ha a pénz emez erőit kapitalizmusnak nevezzük, és azt az akaratot , amely mindenféle osztályérdeken túl egy hatalmas politikai – gazdasági rendet hív életre, a nemes lelkű gondoskodás és kötelesség egy olyan rendszerét, amely az egészt a történelem döntő küzdelmeire szilárd „formájában” tartja, szocializmusnak, akkor ez egyúttal a pénz és a jog közötti küzdelem is. A gazdagság privát hatalmai szabad utat akarnak a nagy vagyonok megszerzéséhez. Semmilyen törvényhozás nem állhat az útjukban. Ők akarnak törvényeket hozni a maguk érdekeinek megfelelően, és ehhez felhasználják maguk teremtette eszközeiket, a demokráciát, a lefizetett pártokat. A jognak, hogy ezt a támadást kivédje, nemes tradíciókra, erős nemzetségek becsvágyára van szüksége, amely nem a gazdagságok felhalmozásában, hanem minden anyagi előnyön túl az igazi uralkodás feladataiban elégül ki.
Egy hatalmat csak egy másik hatalom dönthet meg, nem pedig valamilyen elv, de a pénzzel szemben nincs másik hatalom. A pénzt csak a vér győzheti le és semmisítheti meg. Az élet az első és az utolsó, a mikrokozmikus formában létező kozmikus tovaáramlás. Ő a tény a világon mint történelmen belül. A nemzedékek egymásutániságának ellenállhatatlan taktusa előtt elenyészik végül minden, amit az „éberlét” a maga szellemi világaiban felépített. A történelemben az életről van szó és mindig csak az életről, a rasszról , a hatalom akarásának diadalmaskodásáról, nem pedig igazságok, találmányok vagy a pénz győzelméről. A világtörténelem világtörvényszék: mindig az erősebb, a teljesebb, a magában biztosabb életnek biztosított jogot- jogot a létezésre, függetlenül attól, hogy az az éberlét számára igaz volt-e, és mindig feláldozta a jogot és az igazságot a hatalom és a rassz oltárán, s halálra ítélte azokat a népeket, akiknek az igazság fontosabb volt, mint a tett és a jog lényegesebb, mint a hatalom. Így kapcsolódik össze megint a magas kultúra színjátéka, az istenségeknek , a művészeteknek, a gondolatoknak, a csatáknak, a városoknak ez az egész csodálatos világa az örök vérnek az őstényeivel, amely az örök körforgásban levő kozmikus áramlatokkal egy és ugyanaz. A világos, a sokarcú éberlét ismét elmerül a létezés néma szolgálatában, ahogy ezt a kínai és római császárkor tanítja, az idő győzedelmeskedik a tér felett, az idő, amelynek kérlelhetetlen folyamata ezen a planétán a kultúra illékony véletlenszerűségét az ember esetlegességébe ágyazza be, a forma, melyben az élet véletlenje tovaáramlik, miközben szemünk fényudvarában a földtörténet és a csillagok történetének vibráló horizontjai tárulnak fel.

Számunkra azonban, akiket a sors ebbe a kultúrába és alakulásának ebbe a pillanatába helyezett, amelyben még a pénz aratja utolsó győzelmeit és amelyben öröksége, a cezarizmus némán és feltartóztatatlanul közeleg, nos számunkra csupán szűk körben jelöltetett ki az akarás és a szükségszerűség iránya, mely nélkül élni sem érdemes. Sok mindent nem választhatunk szabadon, de azt igen, hogy a szükségszerűt tegyük-e vagy semmit. Már pedig az a feladat, amelyet a történelem szükségszerűsége írt elő, mindenképpen teljesül - ha követik, az egyesekkel, ha nem ellenük.”

Spenglert nehéz olvasni, még nehezebb megérteni. A vaskos két kötetet átrágni pedig a kitartásnak olyan teljesítménye, mint mondjuk az Everest megmászása…

Spengler érdeme, hogy [a proletariátus helyett] sírásót keres  - a kapitalizmus számára. További érdeme annak felismerése és kimondása, hogy a pénz [pénzhatalom] elleni harc csatatere nem a „demokrácia-színpad” és a harcot nem a tőke fizetett ripacsai vívják – fakardokkal.

 A „politikán kívüli” küzdelem célját tekintve a létért, az egészséges emberi faj fennmaradásáért, létfeltételeinek biztosításáért vívott küzdelem. Eszközeit, harcmódját tekintve világ polgárháború! Minden háborúk majdnem legkegyetlenebb formája. Azért használom a „majdnem” kifejezést, mert a Bush adminisztrációnak a jeruzsálemi mészáros Sharon feltétlen támogatásával Tony Blair „munkáspárti” miniszterelnök cinkossága mellett „sikerülni” fog a muzulmán világot vallásháborúba hajszolni. Ez minden háborúk közül a legkegyetlenebb. Épp most hirdette meg Oszama bin Laden és a halálra szánt önkéntesek tolonganak a próféta zöld zászlaja alá. A „művelt” nyugaton biztos nem olvassák Herczeg Ferencet. [Blair világhódító népe jószerint azt sem tudja létezik e Magyarország.]

 Mindenesetre tanulságosak a három felvonásos színmű a „Bizánc” befejező jelenetei [Herczeg Ferenc].

                        „Demeter. [A félelemtől remegő hangon.] Keresztények, imádkozzunk!
                                              Pátriárka. Nem! Ne ingereljük a pogányt!
                   Kalil. Mohamed jön. Ha átlépi a palota küszöbét, egy élő lelket sem akar itt találni.” 

Nem túl pesszimista a dolgok ilyetén beállítása? Úgy tűnik, egyáltalán nem. A nemzetek felett rejtőzködő pénzhatalom „társadalmi formájáról” az uzsoracivilizációról sok szó esik manapság. Távol álljon tőlem, hogy az avatott tollú kritikusok dolgába ártsam magam. Plagizálni sem akarok tőlük. Csupán olyasmiket vetek „papírra”amiről ők nem írtak [vagy én nem olvastam…]

Igyekszem példákon keresztül megvilágítani mondanivalómat. Költőket is idézek. Nem csupán azért, mert kedvelem a lírát, hanem amiatt, mert egy - egy költői képben nemritkán olyan széles és mély gondolattartalmak rejteznek, mint pl. egy tevét ábrázoló Al Kaida mailben…

A marxizmus – leninizmus minapi klasszikusai, mint pl. Tamás Gáspár Miklós, szemmel látható élvezettel csócsálják, majd köpik papírra a „paradigma” szót. Ez a reménytelenül többértelmű kifejezés úgy is meghatározható, mint a társadalom által elfogadott nézetrendszer, világkép – az értelmes emberi cselekvés irányfénye. 

És most ennél a pontnál jövök zavarba. Innen nem tudom, melyik lábamra álljak szégyenemben. Egyszerűen nem találom a globális – totális kapitalizmus paradigmáját. Sem egészét, sem egyes részeit nem tudom elmémben lokalizálni. Illetve, ha valamiről azt gondolom: no most megvagy – nem találom benne az embert. Márpedig ember nélkül nem paradigma a paradigma. Vagy egész másról van szó? Platón a nagy gondolkodó a görög rabszolgatartás ontológusa, ideagyártója, utópistája politikai koncepcióját ismeretelméletébe csomagolta. Eszerint az igazi, abszolút megismerés a filozófusok kiváltsága, méghozzá az ideális osztályállam vezetésére egyedül hivatott filozófusoké; a köznép viszont csak a megismerés alacsonyabb, érzéki látszatok uralta szintjének elérésére képes. [Most pl. a „Skull and Bones” rend hasonló nézeteiről suttog a fáma és cikkezik Drábik János. Skullék is megérnek egy misét – később.]
Mintha Platón is a történelem végét jósolta volna a platóni állam megvalósulása esetére [?]. A dolog azonban nem jött össze. Említendő viszont, hogy mint minden igazi nagy ember zsigerből utált minden ellenvetést.   

„Idõvel Platón ellenszenve rossz hírbe hozta az egész szofista filozófiai irányzatot. A ’szofista’ szónak máig is olyan értelmezése van, mintha ezek afféle szócsavarók, eszmetorzítók volnának. Holott a maga korában ez volt a leghaladóbb bölcseleti irányzat. Humanisták voltak a szó szoros értelmében, hirdették, hogy ’mindennek mértéke az ember’. Tanították, hogy a szegény ember is meg tud mindent tanulni. És elõször mondották ki, hogy a természet szerint a rabszolga is ember, ’csupán’ a jog szerint eszköz, amely tulajdon tárgya lehet.”  

Nem kizárt, itt a kutya eltemetve. Létezik mindenkire érvényes paradigma, de nem tartozik mindenkire. A „Scientia Sacra” ugyanazoké akiké a tőke: a titkos társaságoké, a pénzügyi háttérhatalomé.Platón "ideális államának” XXI. századi modellje rémisztő bolygóként bukkant fel a közeli jövő horizontján.  A rabszolgatartó társadalom „joga” az embert mint beszélő eszközt alacsonyította rabszolgává. A kapitalizmusban az ember teste és szelleme válik árúvá, ezáltal alacsonyodik rabszolgává. Ennek a státusnak a kamatrabszolgaság csak egyik fajtája. Az ember értékét profittermelő képességének mértéke szabja meg. Akinél ez hiányzik, kívül reked. Aki nem most rögtön az kissé utóbb. A társadalombiztosítási rendszerek finanszírozhatatlanok, illetve azzá válnak nemsokára.

[Ebben a gazdasági rendszerben piac illetve exportképes a fiatal lányok fiúk húsa perverz szexuális játékok számára [ideértve az „árú” halálra kínzását is], ilyen a gyermekek recehártyája, szíve, veséje, mája a transzplantációs műtétek céljára.]

A „szép új világ” másik hiátusa az erkölcs. A profit optimalizálása és az erkölcs egymást kölcsönösen kizáró kategóriák. A globalizmus erkölcs nélküli társadalom létrehozására törekszik. Ideológusai viszont szörnyű hibát vétenek azáltal, hogy nem veszik észre: az erkölcs nem csupán morális gátlás. Az erkölcs a természet vastörvényeinek beültetése az egyéni, ill. társadalmi tudatba. Ott a legkülönbözőbb formákban jelenik meg, mint ökonómia, mentálhigiénia, higiénia, stb. Szerepe az emberi faj és a természet viszonyrendszerében a „modus vivendi” állandó keresése, a „szövetség” szüntelen megújítása. [Amerika azzal, hogy megtagadta a kyotói egyezmény aláírását kirekesztette magát a civilizált nemzetek sorából.]

Hogy is írja a bőgatyás, fütyülős barackos, magyar költő: Berzsenyi Dániel?

„Így minden ország támasza, talpköve
  A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
   Róma ledûl, s rabigába görbed.”

A kapitalizmusról kezdetben azt hitték és máig is hirdetik, bár már nem hiszik, hogy az önszabályozás képességével bír, vagyis tulajdonosa a bölcsek kövének. Lucifer is így láttatja a londoni vásárt Ádámmal.

Zúg az élet tengerárja,
Mindenik hab új világ,
Mit szánod, ha elmerűl ez,
Mit félsz, az ha feljebb hág? -
Majd attól félsz, az egyént hogy
Elnyelendi a tömeg,
Majd, hogy a kiváló egyes
A milljót semmíti meg.
Rettegsz a költészetért ma,
Holnap a tudás miatt,
S szűk rendszernek mértekébe
Zárod a hullámokat,
S bármint küzdesz, bármint fáradsz,
Nem merítsz mást, mint vizet,
A méltóságos tenger zúg,
Zajg tovább is és nevet.
Hagyd zajongni, majd az élet
Korlátozza önmagát.
Nem vesz el harcában semmi,
Mindég új s mindég a régi.
Halld csak igéző dalát.

Hát éppen ez az! A kapitalizmus pontosan erre, önmaga korlátozására, képtelen. Ebben hasonlít édes gyermekére, állandó tettestársára, a bűnözésre.  A nyugati, jelesül az amerikai, társadalom betegségtünetei: a terjedő gennyes fekélyesség bizonyítja ezt! Itt és most csupán két jellemző példa kerülhet említésre.

Az ENRON ügy.

Az ENRON „Bush közeli” óriásvállalat hatalmas külföldi befektetésekkel. A profit maximalizálása érdekében a gyarmatokon, némi CIA rásegítéssel, kis helyi háborúkat vív, ha kell és gyilkosságokat hajtat végre. Egy ilyen cég nem mehet tönkre, mondanók. De nem mondjuk, mert már tudjuk az ENRON, csalárd csődbe omlott, akkora robajjal, mint a WTC gőgös tornyai. És mi derült ki a romeltakarításnál? Hát az, hogy csak a botrány friss, a csőd régi. Évekig titkolták a legelőkelőbb „hites” könyvvizsgáló cégek által készített hamis mérlegkimutatások segítségével. És mi a magyarázat? A könyvvizsgáló cégek vonalán is versenyhelyzet van, amelyik nem hamisít mérleget, nem rúghat labdába. Tiszta sor, nemde? És a folytatás? A cég kirúgott alkalmazottai és azok a nyugdíjasok nyugdíj várományosok, akiknek a nyugdíjalapját [is] elsikkasztották, meztelen tömegtüntetést rendeztek a Capitolium előtt így szimbolizálva, hogy mindenüktől megfosztották őket. Aztán mi lett a tolvajokkal, a csalókkal és a kárvallottakkal? Erről hallgat a hazai fáma. A témának nálunk nincs hírértéke, azon túl, hogy a liberális sajtó büszke zászlóshajója a Népszabadsági egyszer – kétszer langyosakat írt róla.

Abortusz, amerikai módra.

 „Az amerikai képviselőház jóváhagyta a bírálók által ’részleges szülésnek’ nevezett terhesség-megszakítási módszer betiltását. A képviselők közép-európai idő szerint csütörtökön rendkívül éles vita után, 282 szavazattal 139 ellenében fogadták el a törvényt, amely először nyilvánít bűncselekménynek egy abortusz-eljárást azóta, hogy a legfelsőbb szövetségi bíróság 1973-ban megerősítette a terhesség megszakításának a jogát. A törvénytervezet támogatta George Bush amerikai elnök is. A Fehér Ház borzalmas módszernek minősítette a terhesség-megszakítás most betiltott formáját. Ez a beavatkozás általában a terhesség ötödik vagy hatodik hónapjában történik. A magzatot először fogóval kihúzzák a vaginába, a koponya tartalmát kiszívják, végül a magzat testét eltávolítják. A szenátus márciusban csaknem a mostanival megegyező törvényt fogadott el. A kisebb eltérés kiküszöbölése után az elnök aláírja a törvényt. Ha a jogszabály kiállja az alkotmányosságát megkérdőjelező jogi támadások rohamát, akár két év börtönnel is sújthatják majd a "részleges szülést" levezető orvosokat, akik ellen polgári peres eljárást is indítható.
A kongresszusban 1995 óta újra és újra felmerült a módszer betiltása. Bill Clinton elnök egy korábbi törvényt megvétózott, mivel az nem biztosított kivételt azokra az estekre, amelyekben a beavatkozás a nők életének vagy egészségének védelmét szolgálja.
A törvény támogatói szerint a "részleges szülés" a gyilkosság egy válfaja. Abortusz-ellenes csoportok a tilalmat a magzati jogok védelmének nevezték, míg a terhesség-megszakítás pártolói szerint a törvény támadás az emberi jogok ellen. Érvelésük szerint a törvény megfogalmazása elég tág, így a tilalom értelmezése a terhesség megszakítás más formáira is kiterjeszthető, és nem veszi figyelembe a nők életének és egészségének védelmét sem. Aggodalmuk szerint a törvény csak az első lépés a terhesség megszakítás teljes betiltásának az útján.
A két tábor nem ért egyet abban, hogy mennyire elterjedt a módszer. Az Élethez Való Jog Országos Bizottsága szervezet évi több ezerre teszi számukat. Egyes adatok szerint az abortusz esetek kevesebb, mint fél százaléka esett a most betiltott kategóriába. 2000-ben 1,3 millió abortuszt hajtottak végre az Egyesült Államokban.” [origo]

No comment, mondanánk - ha nem kellene hánynunk az undortól. Az amerikai mentalitást ismerve, egy dologban teljesen biztosak lehetünk: Hippokratesz amerikai utódai továbbra is gyilkolják majd a magzatokat, legfeljebb a műtétek árába beépül a magasabb kockázat. Érdekes, hogy az „ideális állam” ókori kiagyalói és szószólói gyilkosságpártiak.

„Platón és Arisztotelész abortuszpárti álláspontjával szemben a püthagoreusok szerint a magzat a fogantatás pillanatától emberi lény. [A hellénisztikus korban ezt úgy fejeztek ki, hogy az ondó az agy különleges nedve, amely forró gőzt tartalmaz, a lélek és az érzékelés pedig ebből a gőzből származik.] Bármikor is végeznek magzatelhajtást, a püthagoreusok számára az a fentiek szerint egy emberi lény elpusztításval volt egyenlő. A magzatelhajtás teljes elutasítása szempontjából tökéletes egyetértés mutatkozott a püthagorus, a zsidó [Philo, Josephus Flavius, stb.] és a keresztény elmélet között. Ebből az egymással tökéletes összhangban lévő erkölcsi és tudományos felfogásból született az az emelkedett erkölcsiséget tükröző eskü, amelyre a hippokrateszi iskola orvosai életüket tették: ’Senkinek nem adok halálos mérget, akkor sem ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.’ " [Dr.Téglásy]
 

Amerika a gyilkosok gyilkosát gyilkolja meg! Az Egyesült Államok igazságszolgáltatása híres arról, hogy egy teljesen sima sorozat gyilkossági ügyben évekig el lehet húzni a halálbüntetés végrehajtását. Nem így az „államellenes” büntettek kategóriájában. Ezeknél nem cicóznak sokat a gyilkosokkal. Mérget, áramot beléjük, gázt a tüdejükbe! Rendnek muszáj lenni!

„Az Egyesült Államokban szerda délután kivégezték Paul Hillt, aki kilenc évvel ezelőt tiltakozásul az abortusz ellen meggyilkolt egy terhesség-megszakítást is végző nőgyógyászt és annak testőrét […]. A negyvenkilenc éves Paul Hill szerdán 18 órakor kapta meg a méreginjekciót egy floridai szövetségi börtönben. A volt lelkipásztor nem bánta meg tettét, röviddel kivégzése előtt tartott sajtótájékoztatóján azt bizonygatta, hogy újra ugyanúgy cselekedne. ’Angyalként fogok élni a mennyországban, mert az Isten megjutalmaz azért, mert megakadályoztam, hogy az orvos még több gyilkosságot kövessen el’ - nyilatkozta a mosolygó gyilkos, aki csak azt sajnálta, hogy ott fenn nem találkozhat feleségével.” [NOL.2003.szeptember 4]

Nincs kegyelem! Nota bene. A dislexiásnak [is] mondott Bush kormányzó korában sem adott soha senkinek kegyelmet. Elnökként sem fog. [Kivételt eddig csak egy karácsonyi pulykával tett, mert annak arc-éle állítólag Apukájára emlékeztette]. Nem volt kegyelem egy vietnami veteránnak sem.

Amerika „belső ellenségei”.

   A Népszabadságban olvastam egy hihetetlennek tűnő hírt: Amerikában többszázezer fegyveres szervezet    működik. Ezek sok mindenben különböznek egymástól. Létezik azonban közöttük egy legkisebb közös    többszörös, ill. legnagyobb közös osztó: ki akarják pukkasztani az amerikai „buborék gazdaságot” és    valamiféle rendet kívánnak teremteni.

   Ebben a kontextusban jeladásként is értelmezhető az Oklahoma City-ben végrehajtott másfélszáz halottas    robbantásos merénylet, melynek kitervelője és egyik végrehajtója, egy minden tekintetben    kiegyensúlyozott, Vietnámot járt, obsitos Konrad Mc Veigh’ volt. Nos rá is gyorsan csapott    le a halál. A bírák nem játszottak ugyan pilátusi szerepet, mindazonáltal „erőt merítettek” a    nép ből, csakúgy mint Sztálin a koncepciós perek idején. Megkutatták a közvéleményt. Íme    az eredmény.

Americans favor the death penalty in According to a poll (2001) 80% of the McVeigh’s case (16% were oppose). An interesting fact is that 23% of these 80% consist of people who generally oppose the death penalty. [Source: www.gallup.comg

A nép „feszítsd meg”- et kiáltott. Veigh’ elszállt. A problémák maradtak. Felsejlik az írás a falon: „Mene, Tekel, Ufarszin!” He feledjük az ilyesféle írások a hatalom és a gőg csúcsán tobzódók előtt jelennek meg.

[”Bélsácár király lakomát ad nagyjainak és gőgjében előhozatja a Templom szent edényeit is, és ezekből isszák a bort. Hirtelen egy írás jelenik meg a falon titkos betűkkel, melyet senki sem tud elolvasni. A börtönből felhozatott Dániel azonban megfejti a látomást, és megjövendöli a király halálát.”]

* * *

Merre hát a harmadik út?

Hol állítsuk fel és merre mutasson a tábla? Keresnünk kell! Nem a térképen! A lelkünkben! Mit is mond az ige?

„Kérdezősködjetek az ősi ösvények után, amelyik a jó út azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek.” [Jer. 6. 16]

És melyik nép keresheti a siker reményében az ősi ösvényeket, ha nem a magyar, amelynek útja a tér és az idő végtelen messzeségéből vezetett a kárpát medencei „Újhazába”? Az emberiség gyermekkorában a „gyermeki képzelet” alkotta meg a „Világfa”, vagy az „Életfa” szimbólumát. Aztán e szimbólum vallásos hitté vált. [Ezen nyerítve röhögnének a „hetihetesek”. De ne törődjünk velük. Olvassuk csak.]

„Az élet- illetve világfa motívuma szinte minden ’kultúrakörben’ megtalálható valamilyen formában. A világfa nem más, mint a világ tengelye, amely összeköti az egymás felett elhelyezkedő világszférákat, vagyis az alsó, a középső és a felső világot. Gyökerei a démonok lakta alvilágból erednek, törzse átszeli a növények, állatok és emberek által benépesített középső világot, lombkoronája pedig belenyúlik az istenek égi birodalmába. A világfa motívuma a mitikus kozmológiák mellett népmesékben is gyakran felbukkan, de közismert a szibériai népek világfakultusza is. A szibériai sámánok túlvilági utazásaik során a világfa segítségével jutnak el az alsó és a felső világba.”

„Az észak- európai mondák világfája YGGDRASIL. Egy hatalmas kõrisfa volt, amely átfogja az óriások, az istenek, a manók, a törpék, az emberek és a holtak tartományait, összesen kilenc világot.”

”A pogány magyar világkép világfája a sámánfa. Az égigérő-tetejetlen fa, a koronájában van a Nap és a Hold, valószínűleg 9 ága /szintje/ van. Három sámánvilággal van kapcsolatban. A földalatti világ: békák, gyíkok, kígyók országa. Ezekkel díszítik a sámán ingeit, kesztyűit, dobverőit. A földi világ. Föld feletti világ: a felső Isten gyermekei az emberi lelkek.”

Az égígérő fának, a világmindenségnek azonban nem az a „teteje”, hanem egy ismeretlen kis nép a nanajok világfa képe [ezeknek még bő gatyájuk sincs].

”A nanajok világfelfogása: [a mandzsu-tunguzok déli ága]. Az égben hatalmas szent fák omija muoni csecsemő lélek fái vannak, amelyeken kis madárkák képében omija-k [csecsemő lélek] élnek és szaporodnak. Születés: az omija leszáll a földre és behatol az arra érdemes asszony méhébe.”

Ezek után mi legyen a véleményünk arról a társadalomról, amelyben a némberek önként és büntetlenül tárhatják ki vaginájukat a gyilkosoknak, hogy azok feltörve a gyönge kis koponyákat, nyálkás masszaként pumpálhassák a lélekhordozó legszentebb anyagot a veszélyes hulladékok tárolására szolgáló „steril” konténerekbe? És mi legyen a véleményünk arról a társadalomról, ahol az arra érdemes asszonyok „környezeti kényszer” hatására kénytelenek e legszörnyűbb gyilkosság elkövetését tűrni? 

E cseppekben benne van a tenger… A nyugati „modell” követése, a nyugati világrendszerbe való alázatos betagozódás nem lehet a magyar nemzet fennmaradásának, boldogulásának programja. Orbán Viktor „miniszterelnök” épp e sorok gépelése közben [október kilencedikén vasárnap] nyilatkozik a „nemzeti elkötelezettségű” Vasárnapi Újságnak és oldott csevegés közben minősíti magától értetődőnek az EU - csatlakozást  és kívánatosnak az €uro mielőbbi bevezetését. A riporter nem vetette közbe, miért is tette volna, a nálunk sokkal okosabb és főleg gazdagabb svédek miért söpörték le az asztalról az €urot? Az áttérés gyönyöreit a fukar hollandusok már megtapasztalták, és nem repesnek az örömtől. Ezt asszony leányomtól tudom, aki ott él. Az átváltás „nem reális” árfolyamértéken történt. Régen a sarcolás úgy ment, hogy a török had megjelent Debrecen nem létező falai alatt. Elébük ment a város bírája és megalkudott velük a „védelmi pénzben”. A summát kivetették a város azon polgáraira, akik fizetni tudtak. Most mindez egy banki művelet, amibe a hollandoknak nincs beleszólásuk. Most Viktorunk azt mondja, hogy ha majd a karámon belül leszünk, ki kell állnunk a magyar érdekek mellett. Erre csak azt válaszolhatom: Viktorka, ne röhögtess má’.

Ami a honi „demokrácia” jobb és bal fertályát illeti, egy profán vízióm támadt. Két gebe vontatja az ország szekerét a mocsár felé. Az egyik fején a zabos zsák. Ez csöndben abrakol. A másik hangosan nyerít, a zsák után… A következő választáskor szerepet cserélnek …

Ha már felidéztük az ősi, erkölcsi szempontból mai önmagunknál esetleg különb, népek világlátását megengedhetjük magunknak, hogy elképzeljük a kapitalizmus világfa modelljét. Ez a vizuális szempontból egyáltalán nem bonyolult feladat, hiszen a természet maga alkotta meg a „mintaképet” egy furcsa „szimbiózis” formájában. Ez a [beteg] fa és a rajta élősködő, „pompázó” fagyöngy szimbiózisa. Ezen élősködő természettudományos leírása gyakorlatilag egy közgazdasági körülírásnak is megfelel.

”Sárga fagyöngy. Idősebb tölgyesekben, főleg sarjeredetű, ritkuló állományokban néha tömegesen jelennek meg. A megtámadott ágakon néha gyermekfej nagyságú daganatok képződnek. A csírázó növény gyökerei áthatolnak a kérgen, a kambium mentén szívógyökereket bocsátanak az élő farétegbe, és elszívják a gyökerektől a tápanyagot.”

A világ egészét szemlélve fagyöngynek látjuk „mainstream economics” [Blair] tobzódását az életet pusztító esztelen fogyasztásban és a sanyargatott fa sorsát

* * *       

Milyen „útravaló” ajánlható mindezek után a harmadik úthoz?

1. Szívünkben és elménkben is legyünk magyarok.
2. Fejlesszük ki magunkban a barát és az ellenség megkülönböztetésének képességét.
3. Tevőlegesen szegüljünk szembe azokkal, akik ártanak nekünk, vagy élősködnek rajtunk.
4. Ha a nemzet érdeke úgy kívánja, tegyünk félre minden ellentétet és élő láncot formálva „adogassuk a vödröt”, segítsük a jó ügyet.
5. Legyünk könyörületesek azokkal, akik megtévedtek, de könyörtelenül sújtsunk le azokra, akik életünkre törnek, szabadságunkat korlátozzák, akik jogosan szerzett javainkat akarják elragadni tőlünk. Halállal bűnhődjenek, akik más ember életét szándékosan kioltják.
   Kutassuk fel és a törvény szigorával, sújtsunk le a múlt azon bűnöseire, akik a nemzetközi jog normái szerint még büntethetők.
   Készítsük el a leltárt az országban lévő és a [felderíthető] külföldre vitt vagyonokról. Kérjük be a tulajdonosok adóbevallásait, azután induljon az APEH, felemelt létszámmal [!] a hatályos törvények betartása mellett. Az akció javasolt fedőneve: „Fizessenek a nem adózott gazdagok!”
6. Készítsük el a magyar föld hiteles kataszterét. A „zsebszerződőknek” hozzuk szíves tudomására, hogy a csalárdul szerzett birtokon és az országhatárokon kívül tágasabb. Rójunk ki külön illetéket azokra [a románok ezt a magyarokkal megtették], azokra akik „hobbiból” idegen rendszámú erőgépekkel járnak hozzánk „turisztikai”, vagy más célból.
7. Állapítsuk meg [végre] hányan vendégeskednek hazánkban, illetve kik azok akiknek az állampolgársági okmányán még nem száradt meg a tinta.  Tiszteljük és marasztaljuk azokat, akik úgy jöttek, jönnek hozzánk, hogy népünk törvényeit tisztelik, hasznára lenni törekszenek, szem előtt tartják a vendégjogot, tapintattal viseltetnek a honi eszmék, szokások iránt és alkalmazkodnak hozzájuk. Vessük ki azokat, akik előjogokat akarnak, élősködnek, vagy akár csak illetlen, kihívó, a nemzeti érzékenységet sértő magatartásformákat próbálnak „meghonosítani”.
8. Az emberi devianciáknál - különös tekintettel szexuális devianciákra - az eddigieknél sokkal gondosabban ügyeljünk: meddig terjed a betegek szabadsága és hol kezdődik az egészségesek, főleg a fenyegetett gyermekek az egészséges élet éléséhez való joga.
9. Ismerjük fel, hogy a politikával elválaszthatatlanul összefonódott bűnözés ma már az állam funkcióit bitorolja a társadalmi termékek értékek újraelosztásában és a legfőbb okozója a tűrhetetlen társadalmi kettészakadásnak dúsgazdagokra és nélkülözőkre. Meg kell hirdetni majd végre kell hajtani a „nulla tolerancia” elvét. A sort azokra talárosokra kell legelőbb rákeríteni, akik a  „bűnözéssel való együttélés” doktrínáját kiagyalták és gyakorlatát meghonosították a bűnügyek nyomozásánál, a vádmonopóliummal való visszaélések terén és a bíráskodásban.
10. Vessünk véget a honvédelem gyakorlati felszámolását eredményező „haderőreformnak”. Magyarországot a nemzethez hű képzett tisztekből, altisztekből és sorozott katonaságból álló olyan haderő védelmezze, amely ha kell érvényt tud szerezni annak a természetes és mindenkivel szemben érvényes elvárásnak: „ne bántsd a magyart!”

* * *

És honnan lesz a „harmadik erő”?

A kérdések kérdése ez! Kapitális vaksággal, sőt oktalansággal lenne egyenértékű arra gondolni, hogy a magyarság felveheti a harcot a globalizmus hidrájával. A József Attila alkotta világkép ma is érvényes.

                                                              „Forgolódnak a tőkés birodalmak,
                                                                 csattog világot szaggató foguk.
                                                               Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
                                                                 s mint fészket ütik le a kis falut.
                                                              Egy nyál a tenger! Termelő zabálás,
                                                                  kis, búvó országokra rálehel
                                                                a tátott tőke sárga szája. Párás
                                                               büdösség-felhő lep bennünket el.”

Persze a megoldás már nem e vers befejező soraiban rejlik. Az „ember öntött csillagát” a munkások nem 
szegzik a sötét gyárra. A gyárakat elprivatizáltuk a munkásosztályt felszámoltuk. A mindennapi kenyérért 
imádkozó, rettegő alkalmazotti réteg ideig óráig még őrizheti üzemét a bezárás, a gépeket a transzferálás 
ellen. A Nemzetet azonban már nem képes védeni a kapitalizmus ellen. Nem lehet már „sírásója” a 
kapitalista világrendnek. Surányi Miklós Széchenyiről írott könyvének ezt a címet adta : „Egyedül vagyunk.” Ez hál’ istennek reánk 
nem érvényes! A puszta létükben fenyegetett fajok, népek, vallások a világnak csaknem minden pontján 
már „harci érintkezésben” vannak a globalizmus sötét erőivel.

A megoldás a kiút a globális ellenállásban, az ahhoz való viszonyulásunkban van! Az ellenállásnak 
valahogy úgy kell szuperálnia, mint a Világhálónak. Ez annyit tesz, hogy a háló minden szeme kapcsolódhat 
az egészhez, vagy egy másik ponthoz. Ezeknek folytonosan érzékelniük kell egymást és azonnal össze kell 
foltozni a hálót, ha egy vagy több  szemét megsemmisítik.  

"Mene tekel ufarszin!" A falon az írás! A „barbár” népek rohama, a „terrorizmus” csak akkor lehet eredményes
ha valamely birodalom belülről elrothad. A múlt nagy birodalmak bukásukat erkölcstelen önzésüknek 
köszönhették. 

Történészeinktől már tudjuk mi okozta a büszke és „örök” Róma vesztét. Amíg földtúró paraszt és a városi 
kézműves katonaként védte honát, házát és családját a belőlük verbuválódott római légiók legyőzhetetlenek 
voltak mind a védekezésben, mind a támadásban. De hát ezek elszegényedtek, eladósodtak és rabszolgák;
 „jobb” esetben városi proletárok lettek. A zsoldosok pedig eleinte védték, majd a barbárokkal vetélkedve 
elpusztították Rómát. 

Vietnám, Irak és Afganisztán példáján már látjuk, mit ér az amerikai „elit-katona” a terepen a mezítlábas 
fedajinokkal szemben? A válasz akár sommás is lehet: szart se ér! De kedves amerikai stratégák, 
kockázatmentes légi csapások zseniális tervezői, hogy lesz akkor, amikor a golyók nem az iraki romok 
között, hanem a felhőkarcolók kanyonjaiban röpdösnek majd. Akkor milyenné lesz a harcosok pszichés 
státusa? [Tudjuk, Irakban máris csapnivaló, pedig az igazi haddelhadd még el sem kezdődött.]

Tudjátok e mi a különbség a két harcmodor között: „külföldön támadni”, illetve „belföldön védekezni”?
 Hogyan védelmezitek majd az energiarendszer, a közúti, vasúti légi közlekedés működőképességét,- 
az ivóvizet,- a belélegezhető levegőt?

Mit vártok egy olyan néptől, amely „jóvoltotokból” nyolcezer éves kultúrája és mérhetetlen olajkincse ellenére 
nem tudott megmenteni félmillió ártatlan gyermeket az éhhaláltól. Mit vártok 
ezek szüleitől? És mit tettetek volt külügyminiszteretekkel, a karvalyképű 
némberrel Madeleine Albright „asszonnyal” [közben megtaláltam a szépasszonyt 
ime[!], emlékezzenek rá, milyen madárra hasonlít (?)], aki kijelentette, hogy a félmillió 
ártatlan gyermek éhhalála „megérte a "politikai árat”! Felakasztottátok, mint Izraelben 
 Eichmannt? Bolondok házába csuktátok? Óh dehogy. Ő ma is 
az amerikai „establisment” megbecsült  tagja. És ti büszke 
sasok, kiknek térkép a táj, Eszetekbe jut e, mit tesz az amikor 
megnyojátok a rakéta indítógombját.  Yankeek! Túl sok van a
 rovásotokon ahhoz, hogy elvihessétek szárazon. Szemet -
szemért, fogat fogért, életet életért. Ez a világ valódi  rendje, 
az élet igazsága!  A ti „szép új világotokhoz” nem vezetnek 
zarándokutak, mint Rómába a Szent Péter Térre. Az üdvösség-
re vágyók más irányba fordúlnak. Felétek nem ima, csupán szitok árad.

Debrecen, 2003.10.19.

Sz. Gy.