!

ABSZURD VÍZIÓK

I.

Szapolyai János erdélyi vajda nemesi hadai előtt (Temesvárnál) 1514. július 15-én Dózsa György főserege letette a fegyvert. Dózsa Györgyöt, a parasztháború vezérét Szapolyai János kegyetlen kínzások közepette kivégeztette.

Szapolyai János, mint I. János magyar király (1526 - 1540), 1539-ben elrendelte, hogy Dózsa Györgynek és kivégzett társainak, valamint a háborúban hősi halált halt katonáknak az emlékére egy monumentális szobrot kell felállítani Temesváron.

A szobor tervei 1540-ben készültek el, de I. János halála következtében az emlékmű kivitelezésére nem került sor.

II.

II. Rákóczi Ferenc (1676 - 1735) erélyi fejedelem, 1703-tól 1711-ig volt a Habsburg ellenes magyarországi rendek vezérlő fejedelme és a szabadságharc (kuruc csapatainak) vezére. A külföld támogatását élvező III. Károly spanyol és német-római császár, magyar király (labanc) csapatainak győzelmét, valamint az 1711-es szatmári békét követően Rákóczi Lengyelországban (1713-ig), Franciaországban (1717-ig), majd Törökországban (Rodostóban) élt haláláig.

III. Károly (1685 – 1740) 1738-ban (a labancok kérésének engedve), tervbe vette, hogy elzarándokol Rákóczi rodostói sírjához, és egy lovas szobor felállítására is intézkedett, de mivel egy szentéletű müezzin jóslatából kiderült, hogy Törökországban csak Kemal Atatürknek, a törökök jövendőbeli nagy államférfijának lehet majdan lovas szobra, ezért lemondott a törökországi útjáról és a szobor elkészíttetéséről.

III.

Az 1848-49-es forradalmunkat és szabadságharcunkat - orosz segítséggel - eltipró Julius Haynau osztrák császári generális (1786 – 1853) 1852 nyarán közhírré tetette, hogy október 6-án Aradra akar utazni, mert koszorút kíván elhelyezni az Aradon kivégzett 13 vértanú emlékművénél, Budapest városában pedig (amelynek díszpolgára volt) tisztelegni óhajt az egykori pesti Újépület udvarán agyonlőtt Batthyány Lajos miniszterelnök halálának helyét jelölő örökmécsesnél.

Haynau utazása elmaradt, mert emlékeztették arra, hogy egy londoni látogatása során alig tudott elmenekülni a felháborodott tömeg haragja elől, és figyelmeztették arra, hogy Budapesten vagy/és  Aradon komolyabb „fogadtatásra” számíthat, mint Londonban.

IV.

Az ’56-os forradalmunkat és szabadságharcunkat  - szovjet segítséggel –  eltipró hazaáruló és kollaboráns MSZMP  utódpártjának (MSZP-nek) kormányzati  pozícióba került miniszterelnöke és kormányának tagjai tervbe vették, hogy egy emlékművet állítanak  a forradalom hőseinek tiszteletére, a forradalom  kitörésének ötvenedik évfordulója alkalmából.

Minden valószínűség szerint kevesellhették azt, hogy a kivégzett forradalmárok sírjánál parádézhattak azok is, akik közvetett vagy közvetlen módon aktív részvevői voltak a forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a megtorlás végrehajtásának (pufajkások, D-tisztek, vezető beosztású pártguruk, stb.).

Az emlékműre kiírt pályázatot viharos gyorsasággal elbírálták, és a forradalmi eseményekre semmiben sem emlékeztető otromba vastömb elfogadása mellett döntöttek.

A forradalom (itthon élő és külföldre menekült) aktív résztvevőinek a véleményére senki sem volt kíváncsi, de az állampolgárok véleményére sem!  Gyurcsány és kormányának burkolt és nyílt arroganciáját, hiányos és szelektív történelmi ismereteiket, illetve deformált ízlésvilágukat fémjelzi ez az elfogadott pályamunka. Átgondolatlan, kifejezéstelen, idomtalan „mű”, amely úgy szimbolizálhatna egy vakondtúrást, mint egy öntöttvasból „sütött” tortaszeletet, attól függően, hogy mit magyaráznak bele az absztrakt agyú művészek.

Talán bízhatunk abban, hogy az I. – III. pontok alatti víziókhoz hasonlóan  a IV. is megmarad annak, amelyet az anyag címe sugall. 

                                                                              /Prof. Dr. Bokor Imre/