Tisza István, Magyarország mártir
miniszterelnöke emlékének.

             Elnémúlt harangok.
Üssük agyon a harangozókat!

Mónus Áron újból megjelentette Jérôme és Jean Tharaud könyvét, amelynek címét [Quand Israel est roi], kissé szabadon, "Zsidó uralom Magyarországon Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei alapján"-nak fordítja.

A könyv Tisza Istvánra vonatkozó részei - számomra - azért érdekesek, mert tisztességes, elfogúlatlan és művelt külföldi(ek) nézőpontjából világítja meg egy igaz magyar mártíromságát.

Nagy írónk Ady, Léda karjai (lábai) közűl, a jelek szerint, nem mindent látott helyesen és alighanem szégyellné ma már, amit "Rohanunk a forradalomba" című versében Tiszáról írt.

"Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
Mert ő is az Idők kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja,
Ez a világnak nem közösse."

Tisza nem az első, de nem is az utolsó miniszterelnök akinek életével kellett fizetnie olyan háborúért, amelyet nem kívánt és amelyről nem tehetett. [A nagy utódról Bárdossy Lászlóról is megemlékezek majd.]

A történet onnan indúl, hogy szerb merénylők Szarajevóban lepuffantottak egy Habsburgot, Ferenc Ferdinándot. Vele kapcsolatban, így már utólag, nem deríthető ki, hogy halála okán, vagy életbenmaradása folytán, érte volna nagyobb kár a magyar nemzetet. A trónörökös ugyanis "utálta a magyarokban azt a fajt, amelyet több évszázados küzdelem sem tudott soha alávetni a Habsburgok abszolutizmusának." Több egyirányba mutató körülmény utal arra, hogy trónralépése esetén szlavofil politikát folytatott volna a magyarok rovására és aláaknázta volna a '67-es Kiegyezést. A vonzalom egyoldalúnak bizonyúlt. Szlávok gyilkolták meg... Nyugodjék békében.

Egy trónörökös lelövése casus belli, persze csak az esetben ha a sértett fél imperialista nagyhatalom a sértő pedig egy kisebb, gyengébb állam.

1914. julius 7-én összeűlt a Monarchia Koronatanácsa, a reváns módját eldönten
dő. Utólag megállapítható, hogy a sok pohos héja között egyedűl Tisza viselkedett galamb módjára. Ellenezte az azonnali háborús ultimátumot. Ehelyett azt javasolta, hogy Szerbiának előbb egy jegyzéket küldjenek. Az ebben szabott feltételek legyenek kemények, de ne tünjenek elfogathatatlannak. Kérte, hogy elküldés előtt vele ismertessék a jegyzék szövegét és kilátásba helyezte, hogy ha abban az ő szempontjait nem vennék kellően tekintetbe, a saját személyére vonatkozó következtetést (lemondás) le fogja vonni.

Tisza a jelek szerint jól ismerte tanácsbeli "kollegáit", ezért saját különutas (!) álláspontját egy levélben ismertette az uralkodóval. Levelében a következők állnak. "Ha a gazdasági, és pénzügyi zürzavarra, a fájdalmakra és az áldozatokra gondolok, amelyeket múlhatatlanúl maga után von majd a háború, nem tudom azt támogatni. ... Meg kell adnunk Szerbiának azt a lehetőséget, hogy egy súlyos megaláztatás árán elkerűlje az összeütközést.... Belgrádnak egy mérsékelt hangnemű és nem fenyegető jegyzéket küldjünk."

Tisza azt is bölcsen mérlegelte, hogy a pánszláv radikalizmust az orosz cár gerjeszti. Erre tekintettel még a következőket is javasolja az uralkodónak. "Olyan nyilatkozatot is kellene tennünk ... hogy nincs szándékunkban leromboloni Szerbiát és még kevésbé területét beolvasztani."

Nos, Tisza fenntartásait, ill. javaslatait nem vették figyelembe. A "héják" kerekedtek felűl. Az agg és a kornak megfelelő mértékben nyilván szklerotikus császár - mint tudjuk - kijelentette: "mindent meggondoltam, mindent megfontoltam..." A kocka tehát el volt vetve.

A császár az őszi levelek lehullását még megérte, a háború végét már nem nem. Feldobta a papucsait. Helyébe, az osztrák császári és magyar királyi trónra IV. Károly kerűlt, aki a magyarokat nem kevésbé utálta mint Ferenc Ferdinánd.

Trónraléptekor már csak a hülye nem láthatta, hogy Tiszának volt, illetve lesz igaza. Kitüntette tehát miniszterelnökét? Egy frászt! Eltávolítására törekedett. Egy itt most nem tárgyalandó inkorrekt húzás miatt Tisza személyes kihallgatást kért tőle. Egy vasúti kocsiban fogadta és minden magyarázat nélkűl nyomban felmentette, azaz elcsapta mint egy rossz cselédet.

[Ő az aki az elveszített magyar trónt ismételt "királypuccsok" révén próbálta visszaszerezni. A Parkinson Papa jóvoltából immár "boldog", azaz ingyen belépőt kapott a mennyországba.]

És mit csinál egy kirugott magyar úr? Szerfölött "különc" módra viselkedik. Mivel huszárezrede épp a Kárpátokban harcolt, mint ezredes, visszatért csapattestéhez: ázni, fázni, éhezni és főleg harcolni - mindíg a legveszélyesebb helyeken. Ezért már csak kitüntették? Hát persze...

De előbb vázoljuk a Koronatanács héjáinak, azaz háborús bünöseinek, további sorsát.

Stürghk volt osztrák miniszterelnököt egy "zsidónak mondott" szociál-terrorista Adler agyonlőtte.
Berchtold Svájcba disszidált és dúsgazdag nagyúrként élte le életét.
Krobatin Grazban "húzódott meg" egy drága villanegyedben a kvietált főtisztviselők paradicsomában.
Hötzendorf évekig piszmogott emlékíratain, míg a halál  ki nem vette a kezéből a pennát.

Ezeknek az uraknak az egykori rangja már nem érdekes. "Beosztásuk" olyan volt, hogy árthattak. Megtették. Egyikük kivételével megúszták.

Bilinsky, róla kivételesen megemlítjük, hogy a "közös" pénzügyminiszter volt.Őt felakasztották, mint "háborús bűnöst"? Dehogyis! A tizmilliók pusztulása árán életre tángált Lengyelország miniszterelnöke lett. Úgy ám!

Kanyarodjunk vissza Tisza további "életútjához". A második számú gyászmagyar [az egyes számot toplistámon Antall József érdemelte ki] gyerekkori álmai beteljesedtek. Forradalom lett és ő ott találta magát az öszirózsa kupac tetetjén.

Mint mágnás magyar úrnak nyilván gondja volt elődjére. [Ezt az is indokolta volna, hogy mint kétbalkezes aranyífju évekkel korábban provokálta Tiszát. A kardpárbajban Tiszának kb. harmincöt alkalma lett volna ledöfni. Ám nem tette csak (ennyiszer) megcsapta a kard - lapjával.] Hát volt is. Néma cinkosa lett Tisza gyilkosainak. A vezetése alatt megalakított "Nemzeti Tanács" mindjárt az elején titkos űlésen döntött arról, hogy Tiszát "félre kell tenni". A Tanács két zsidónak mondott újságírót és egy katonaszökevény tisztet bízott meg a "részletek" megoldásával. Ez értelemszerűen abban állt, hogy felbéreltek egy további zsidónak mondott újságírót, egy ugyancsak zsidónak mondott civílt és két katonaszökevényt, meg egy aktív katonatisztet Tisza meggyilkolására.

Tiszát geszti birtokán lelték fel. A "geszti bolond" ugyanis nem menekűlt, ill. nem rejtőzött el. A hóhérkülönítmény "ítélkezni" érkezett.Három fegyvert emeltek rá és kivégezték.

De mielőtt erre sor kerűlt volna Tisza bizonyságot tett arról, hogyan él és tud meghalni meg egy igazi magyar úr.

Mielőtt a gyilkosok behatoltak volna előkereste fontos íratait és néhányat elégetett. Köztük volt a koronatanácsi jegyzőkönyv és a császárnak írott levél! A "geszti bolond" elégette saját alibijét, hogy halála után se kompromittálja a  világégés akkorra már meghalt és még élő okozóit.

Ez a gesztus világít rá arra, miért nem mondott le, amikor már látta, hogy a háborút nem tudja megakadályozni? Ebben az agg császár iránti hűsége és annak belátása gátolta, hogy félreállása  esetén egy trónhű [aulikus] utódot ültetnek a miniszterelnöki székbe, aki fenntartások nélkűl szolgálja a bécsi kamarilla érdekeit. 

A "vörös gróf", Károlyi - aki a gyilkosság tekintetében legjobb indulattal szólván  is bünsegéd, vagy bünpártoló volt - "nemes gesztusként" egy koszorút küldött a halottas házhoz. Hogy Károlyi milyen hülye volt azt a koszorú felírata bizonyítja legékesebben. Így szól: "Nagy ellenfelemnek, engesztelődés jeléűl." [No comment...]

Az özvegy azonnal rendelkezett a küldemény sorsa felől: a trágyadombra vitette...

És elkövetkezett a zsidónak mondott Kun Béla, Korvin Klein Ottó és Szamuely Tibor orgiasztikus kora a "Dicsőséges Tanácsköztársaság" rémuralma,
         A páncélvonat, az akasztások...

És most arról, miért választottam a fenti címet.

Megkezdődött Geszten a temetés. A kastély kápolnájában megkondúlt a lélekharang. El is hallgatott hamarosan, mert üzenet jött a faluból. Az "istenadta népet" bosszantotta a lárma [mint a fakó lován léptető Edward angol királyt] és felüzentek: ha nem lesz azonnal csend, agyonverik a harangozót. Csend lett hát és csend van azóta is. Rossz csend. Aljas, gyáva csend.

* * *

E csend miatt írtam recenziót a Könyvhöz. A bárányok és az "írástudók" ugyanis hallgatnak. Hallgat a tök- illetve seggfej volt akadémiai elnök, hallgatnak a történészek, írók, költők és még az állatorvosok is. Hallgatnak, mosolyognak és bólogatnak, szimbólumokba burkolóznak a nemzeti karizmahordozók: a meloccok, makoveczek, szörényik és társaik.

Egy "hírhedt antiszemita" könyvét kell búvárolni és ismertetni azért, hogy a múlt egy - egy darabkája visszakerülhessen a nemzeti tudatba.

Orwell zseniálisan látta a hatalom lényegét. Az igazi veszély, a világuralomra törő elmebetegek szemében, a nemzeti tudat és annak fontos szegmense: a múlt ismerete. A "jelenben" csak az állat él. Emberré a múlt ismerete és jövő sejtése tesz bennünket. A Talmud a gójokat nem tekinti embereknek. A Jegyzőkönyvek pedig az egydimenziós ember formálásának receptjét hordozzák.

Tiszát meggyilkolták. Sorsát és az abból levonható tanúlságokat legalább ne hagyjuk meggyilkolni, azaz agyunkból, utódaink agyából - tudatából kigyomlálni. 

2005.02.05.

Sz. Gy.