A paradigmaváltás elkerülhetetlensége.

A „paradigma” kifejezés alatt, e fejtegetés keretében, korfelfogást, korszemléletet értek. Ez az értelmezés nagyjából megfelel az Értelmező Kéziszótárban olvasható körülírásnak. A fogalom szélesebb, mint a politikai beállítottság. A korra jellemző tényeket, körülményeket, de főleg a fejlődési tendenciákat a politika, mint az „emberi önzés tudománya”, nem érzékeli a maguk teljességében. A gondolkodást az érdekek keltette "gravitációs erő” nem engedi szökési sebességre gyorsulni. A földhöz szögezi, vagy maga körüli keringésre kényszeríti.

Ahogy ez már lenni szokott, tudományos lángelmék állnak a szószékekre és ugyanarról a tárgyról homlokegyenest eltérő véleményeket alkotnak. Egyikük Fukuyama. Felfogása szerint a "demokrácia” és a piacgazdaság a történelem végső állomása. Érvelésének alátámasztására Lenin kedvencét, a dialektika virtuózát, Hegelt hívja segítségül. Szerinte Hegel sem hitt a történelem végtelen voltában; úgy vélte, egyszer majd befejeződik a folyamat, mégpedig azzal, hogy szabad társadalmak jönnek létre a valós világban. Más szóval elérkezik a történelem vége." [Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember. Európa Könyvkiadó, 1994. 105. o.]

Pár sorral lejjebb mindezt a következőkkel egészíti ki: "Amikor Hegel kijelentette, hogy a jénai csata után, 1806-ban a történelem véget ért, nyilván nem azt állította, hogy a liberális állam [azaz a történelem végső célja] világszerte diadalmaskodott.Hegel csak azt akarta mondani, hogy a modern liberális állam alapját alkotó szabadság és egyenlőség elveit a legfejlettebb országokban felfedezték és érvényesítették, s hogy ennek nincs alternatívája. A társadalmi és politikai szerveződésnek nincsenek a liberalizmusnál különb elvei és formái." Magyarán ebben a politikai rendszerben érte vagy éri el célját a történelem.

Ehhez hozzá kellett szólni valakinek. Úgy is lett. Fukuyama után tíz év múlva jött Huntington az új paradigmákkal, melyek alapgondolata civilizációk konfliktusa.

„Szélsőséges” elveit társadalomtudósaink nagy igyekezettel próbálják kerekre nyalni. Egyikük szerint „kétségtelenül vannak civilizációs különbségek, amelyek a társadalmi gyakorlat és a nemzetközi érintkezés folyamataiban tárgyi problémákat, szélsőséges esetben akár még konfliktusokat is okozhatnak”.

Ojjé! De még mennyire! Mondjuk mi, amikor lelki szemeink előtt megjelennek a kék bolygón a szaporodó kis piros pontok, amelyek foltokká kezdenek összeállni, nem is túl lassan. Mintha erdőtűz lenne. Nem! Ott lent háborúznak!

De mivel a hülyeség kútja igencsak mély, következik a folytatás. [Terjedelmi okból sajnos szemelgetni kényszerülök. A kiemelések így is tanulságosak.]

„Az új világmodellnek egy olyan elképzelése azonban, amelyben a civilizációs törésvonalak átfogó csoportképző szerepet tölthetnének be, szélsőséges túlzás.”

A nyugati civilizáció törésvonalai szélesebbek, hosszabbak és mélyebbek mint a kaliforniai Szent András árok, és ezek elsősorban a „művelt és fejlett nyugat” erkölcsi arculatát barázdálják.

Eltojtatott „tudósaink” ilyesmiket is leírnak.

”A politikatudományi normál-diskurzuson túlemelkedő [vagy azon szándékosan túlemelt] civilizációs elmélet filozófiai értelemben valójában nyelvi játék. Az új világmodell nyelvi leírásának egyik lehetősége, amellyel adott esetben, bár korántsem szükségszerűen, még értelmesen is lehet kommunikálni. Azt a hibát azonban nem szabad elkövetnünk, hogy valóságos szubjektumoknak és valóságos objektumoknak tekintsük saját nyelvi játékunk elemeit.”

El tudom képzelni, hogy az egyetemi tanszékek, vagy kutató intézetek kényelmes bőrkanapéin, kávét kortyolgatva, milyen élvezettel csócsálják e zagyva szó-egyveleget az adófizetők kitartottjai. De tovább is van, mondjam még? Mondom.

„Szinte a humor kategóriájába tartozik, hogy éppen az a Szaddam Husszein, akit a huntingtoni terminológia előszeretettel szeretne betessékelni a civilizációs konfliktus leglátványosabb “ellenlábas” szerepébe, éppen civilizatórikus szempontok alapján egyáltalán nem jellemezhető. Az a feltevés ugyanis, hogy Szaddam és klánja más “civilizációt” képvisel, mint Clinton és családja, bombasztikus közhely és semmi nem következik belőle a valóságos konfliktus megértése, netán megoldása szempontjából.”

Szaddam Husszein, mint tudjuk, kínzómesterként kezdte. Ő tehát tényleg ugyanazt a „civilizációt” képviselheti, mint a szopató Clinton, vagy azok a szerződéses stricik és kurvák akik a guantanamói támaszponton és az iraki börtönökben foglyokat kínoznak. De, könyörgöm, mi közük ezeknek az untermenscheknek a nyolcezer éves mezopotámiai [babiloni] kultúra örököseihez, az iraki néphez?

„Birálandó összetevoi nem érintik azonban a Huntington elméletnek azt az esélyét, hogy sikeres “nyelvi játék”-ként elterjedve, sokak számára valóban a jelen világmodelljévé, az összes nemzetközi jelenség magyarázatává váljék.”

Huntington persze nem közvetlenül a falvédőről lépett le. Ez az általam megnevezni nem kívánt lady írásából is kiderül.

„A nyugat alkonyának huntingtoni megközelítése nem egészen előzmény nélküli [Spengler, Ortega, Toynbee], mégis mi az alapvetően eltérő hozzájuk képest? A nagy kulturpesszimista válságfilozófusok és Huntington között megalapozott összehasonlításokat … alig lehetséges tenni. A nagy válságfilozófusok egyrészt elkötelezett hívei voltak az európai kultúra értékeinek, amit - ki-ki a maga módján - az egész történelmi folyamat valódi végcéljának tekintettek. Ez már csak történelmi, ha tetszik “civilizatórikus” okokból Huntingtonról bizonyosan nem mondható el.”

Lám – lám! Mily megnyugtató, sőt felemelő, hogy a bő gatya és a fütyülős barack nem magyar privilégium. Bár érzem, legfőbb ideje a szinte végeláthatatlan szófosás citálásával felhagyni, egyszerűen képtelen vagyok mellőzni a következő sorokat.

„A nyugati világ hatalmas civilizatórikus gyözelme jelent a világ más tömörüléseire olyan sokszoros kihívást, amit nevezhetünk éppen “civilizációs”-nak is. A politológus tudattalanjában talán éppen e helyzet igazsága munkál. A Nyugatra leselkedő sok civilizatórikus veszély mintha a kivételezett hegemóniának az a kivetítése lenne, hogy ő a többi “civilizáció” helyében milyen reakciókat tartana lehetségesnek.”

Ezt a töményen zagyva baromságot nem én a hetvenkét éves jámbor vidéki fiskális zagyváltam papírra, hanem egy modern társadalomtudós, aki alkalmasint euro-optimista lehet. A szerző még folytatja. Én abbahagyom és törlöm, ami még hátravan. Pfüh!

A Fukuyama és Huntington közötti résbe persze befér néhány „centrista”. Én közülük eggyel vitatkoznék kissé. Hans Küng úr nem egy magyar liba, ezért név szerint említtetik. Az illető, egyebek közt, egy közös világethosz kidolgozásán munkálkodó, neves tübingeni katolikus lelkész. Hogy mi is az az ethosz? Hát a kapitalizmus egyetlen, ám örök, hiánycikke: az erkölcs, erkölcsi tartás.

Szinte látom a kedves lelkész urat, amint, mértéktartó pompával berendezett parókiája könyvtárszobájában, műveit körmöli, vagy pötyögteti. Óvakodnék megzavarni, hisz látnivaló: éberen álmodik. Egy erősebb hangra még a székéről is leeshetne.

Szelíden, igazi keresztényhez illően mértéktartással korholja Amerikát és Izraelt a terrorakciók túlreagálása miatt. Aztán szinte megkönnyebbülten állapítja meg. "Örvendetes, hogy Washington időközben elvetette azt a stratégiát, hogy 'keresztes hadjáratot' indítson minden ország ellen, ahol terroristák tartózkodnak, és ehelyett diplomáciai úton terrorellenes szövetség kiépítésébe kezdett. A jogtalanságra még nagyobb jogtalansággal válaszoló bosszúállás, a reváns a történelem tanúsága szerint mérhetetlen szenvedéseket okozott a népeknek. Terrorra nem lehet terrorral, például válogatás nélküli bombázásokkal válaszolni, hanem csak a jogállam eszközeivel.”

Itt derül ki, hogy a derék egyházi férfiú voltaképp a Holdon tartózkodik, akárcsak Exupéry „Kis Herceg”-e. Ezért nem veszi észre, hogy Amerika nem a terroristák ellen, hanem azon országok ellen visel „keresztes hadjáratot” akik nem hajlandók neki, rabló koncessziós szerződések alapján, olajukat eladni. A terrorellenes szövetség pedig mindössze annyit jelent, hogy a kínzás és gyilkolás piszkos munkáját a „szövetségesek” végzik el, kisebb önköltséggel, mint az „Army” zsoldosai.

Mégsem fölösleges a derék lelkész értekezését olvasgatni, mert abban olyan adalékok is találhatók, amelyek nyilvánvalóvá teszik: az amerikai politikusok és háborús stratégák mesterfokon művelik az orwellizmus XXI. századi továbbfejlesztett változatát. Itt van mindjárt a „duplagondol” intézménye.

”Örülhetünk, hogy katonai akciójának nevét az Egyesült Államok kormánya az Infinite Justice [,,Végtelen igazságosság''] kifejezés helyett inkább az Enduring Freedom [,,Tartós szabadság''] kifejezéssel cserélte fel. Már a rómaiak tudták, hogy a jog és az igazság abszolutizálása embertelen és pusztító következményekhez vezet [summum ius summa iniuria].”

Hát én most azt tenném, hogy az iraki börtönkönyvtárak számára megrendelném a lelkész úr összes műveit. Külön könyvjelzőket tennék oda, ahol a fenti sorok olvashatók. Hadd tanuljanak az iraki foglyok, két kínzás között, disztingválni a helyes és helytelen kifejezésmódok között. Mert hát szent-igaz: lényeges különbség van az „infinite justice”, ill. az „enduring freedom” jegyében abszolvált tökönrugás között! Ebben tehát a lelkész úr kétségtelen fején találja a szöget! Alighanem tévedett azonban, amikor az alábbi sorokat is leírta.

„A mai világpolitikában senki sem gondolhatja, hogy apokaliptikus harc folyik a jók [,,mi''] és a gonoszok [,,ők''] tábora között.”

De bizony lelkész úr - az isten áldja meg vaksi kegyelmedet – éppen hogy az folyik: apokaliptikus harc, ami ráadásul egyre apokaliptikusabb lesz. És még az oldalakat is fel tetszett cserélni. A jók „ők”, pl. az iraki gyermekek, akiknek százezer számra kell meghalniuk élelmiszerhiány és gyógyszerhiány következtében, csak azért mert szülőföldjük olajára „mi” a gonoszok [köztük ön is lelkész úr] tartunk igényt, kerüljön amibe kerül, a „jóknak”. A lelkész úr cikkének se’ látni a végét, ezért a következő idézettel zárom, az ön sorait…

”Civilizációk összecsapása? Huntington elmélete téves, és csak előítéleteket táplál. Az iszlám terroristák nem keresztény szimbólumokat vettek célba, hanem az amerikai impérium szimbolikus helyeit, az Egyesült Államok gazdasági és katonai központjait. Nem ,,az Iszlám'' és ,,a Nyugat'' általános összecsapásáról van szó, hanem intelligens, halált megvető muszlimok kis csoportjának a merényletéről, akik vallási indítékaik ellenére főként politikai célokat kívántak elérni.”

Hát ennyit ért a „Való Világból” egy pap, aki önmagát nyilván a nyugati értelmiségi elithez sorolja.

Lenin és Hitler egy dologban feltétlenűl hasonlítottak egymásra. Egyformán "entellektüel", vagy "intellektüel" gunynévvel jelölték az értelmiséget és egyformán lesújtó véleménnyel voltak róluk. Több ilyen tárgyú idézetet kiirtam e két jeles férfiú megnyilatkozásaiból. Aztután egy játékos ötlet hatására cetlikre vágtam az idézeteket, majd összekevertem őket. Tessenek elhinni nekem, később nem tudtam a cédulákat szerzők szerint szétválogatni - annyira hasonlítottak a szövegek... A "felszabadúlt" Hajdúböszörmény [tessenek elképzelni, ott nevelkedtem] első komisszárjainak egyike Nemes "eltárs" is olvashatott valamit a jeles uraktól. Ő ugyanis az értelmiséget "intellektúloknak" nevezte. Apám jót nevetett amikor beszámoltam neki erről és azt javasolta, használjuk a közért-
hetőbb "intellek-tulok" kifejezést. Ez a mozaikszó ugyanis a marha értelmiségi szinonímájaként értelmezhető. Ebben maradtunk. Én még visszatérek rá.

* * *

A következő II. részben a kapitalizmus „tudásalapú” társadalommá való átalakulásával kapcsolatos fantazmagóriákról lesz szó.

A következő tanulmány, az általam kiporolandó szőnyeg, Dévavári D. Zoltán értekezése. Címe „Az utolsó esély: a tudásalapú társadalom”. A mű olvastán az a benyomás keletkezik az emberben, hogy látszólag minden rendben van. Az írók írnak,- a költők költenek,- a kutatók kutatnak, a tudósok tudnak. Ám hogy mindebből kisülhetne valami, okkal kétségbe vonható.

A kommentár törzsét az idézendő mű sorai közé iktatom, a csattanóját pedig a végére hagyom.

Madách: „Az ember tragédiája” tizenkettedik színében, a falanszter- jelenetben, ekként idézi a Tudós és Ádám párbeszédét.

ÁDÁM
Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők,
Átpillantását vágyjuk az egésznek. -

TUDÓS
Ez helytelen. Kicsinyben rejlik a nagy,
Olyan sok a tárgy, s létünk oly rövid.”

Új Bábelt élünk: szellemi Bábelt. De Bábel tornyai megrendültek az elmúlt évtizedben. Mindaz, amire az emberi társadalom, az emberi civilizáció az elmúlt évszázadokban, évezredekben épült, mindaz amiben eddig hittünk, ami életünk alapját képezte - bizonyos formában gyökeresen átalakult, megfordult, megváltozott.

A kérdés: felismerjük-e az átalakulást, annak szükségességét? Mert ez a folyamat megdöbbenést, riadalmat, ellenállást váltott és vált ki a társadalomból, - elsősorban a politikai, gazdasági és a szellemi elit részéről. A riadalom oka a szellemi alultápláltság, a presztízsféltés, a leértékelődés esélyének felismerése, a hivatali rang féltése, a berögződött struktúrákhoz való ragaszkodás, a megújulás képtelensége.

Hát riadalom, az van! Meg felháborodás is. De ezt elsősorban nem a szellemi hanem a testi alultápláltság idézi elő. Az emberiség kilenctizede nem a berögződött struktúrákhoz, hanem fizikai létének évmilliós anyagi alapjaihoz ragaszkodik foggal – körömmel. Újabban már tűzfegyverekkel, köztük rakétákkal sőt tüzérséggel is. Nem megújulni képtelen, éhen veszni nem akar. Egyszóval terrorista és természetesen: antiszemita.

Európa is megértette a döntéskényszert, a stratégiaváltoztatás szükségességét, s most - késve bár, de még nem későn - rajtunk a sor. Az új kor politikai neve: információs társadalom. Az új jövőkép neve: tudástársadalom. Az új területfejlesztési alternatíva: az intelligens térségek és települések programja.

„Intelligens térségek”, istenem de szépen hangzik. Amerika már kialakított néhány ilyet. Izrael segítségével Palesztinában, saját szájíze szerint előbb Afganisztánban, most meg Irakban. Irán következne, ha nem kezdett volna égni Szaúd-Arábia és a beszélő majom talpa alatt Amerika földje.

Mit tehetünk ennek ismeretében? Késznek kell lennünk arra, hogy szellemileg felnőjünk, képesnek kell lennünk az állandó megújulásra, arra, hogy a tudást szinte minden órában, minden percben a magunkévá tegyük, hogy az Új Gazdaság, az Új Társadalom és az Új Világrend elképzelhetetlenül nehéz követelményei mellett megálljuk helyünket…

Ah! Az „Új Világrend” itt van a tudományukkal maszturbálók kutyája eltemetve. A kapitalizmus tehát nem lenne más, mint egy globális agytorna menedzsere? Mondják, hogy agyunk mintegy tíz százalékig van foglalkoztatva. Ezt kell felturbózni, mondjuk harmincra? Ugyan mi a fenének? A "fogyasztói társadalom" ideáltípusa egészen más.
Errőmég bőven lesz szó.

Talán azt mondhatjuk … hogy a jövő, mely hirtelen elénk toppant, egy új világmodell … egyszerre evolúció és káosz … látszólag még mindig egyetlenegy mozgatórúgója van a világnak: a siker, s ami ezzel együtt jár - a pénz és a hatalom. Azonban, mindez már csak egyfajta illúzió, átmenet, a vagyon kezd relatívvá, sőt ködszerűvé válni. Valami változik, s tudjuk, hogy a változások általában a tehetségeseket, a reformátorokat, a felfedezőket szeretik.

Füzes Oszkár írta [Népszabadság 2004.06.04] csöppet sem ködösen „…az USA behozhatatlan katonai fölényben van, és a széles értelemben vett, szellemi és anyagi fogyasztói világszokásokat is sokkal jobban befolyásolja, mint Európa.” Füzesnek [ebben] igaza van. Nem betoppanó világmodellről van tehát szó, hanem egy fogyasztói világtársadalomról, amelynek bábája az USA és az a bizonyos katonai fölény.[Ezt a passzust kéretik megjegyezni, mert visszatérünk ide!]

Szerzőnk a továbbiakban hasonszőrűektől idéz, megtámasztandó saját tételeit. Lássuk tehát a díszes társaságot.

Varga Csaba szociológus, a tudásalapú társadalom egyik első magyar felismerője, Don Cuppitt tézisét alapul véve úgy véli, hogy … ami létezett évezredeken át: az 5000-8000 éves kulturális rend éli utolsó pillanatait".

Kivéve persze azt, amit ó-hébernek nevezünk. Erről ugyanis így zengedezik K.Cs. [?] [Népszabadság 2004.06.04]. Csaknem ötvenöt éves „Csipkerózsika álom” után újjáalakult az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Éljen! Hogy miért kellett felébrednie? „Az utóbbi években kiteljesedő magyarországi zsidó reneszánsz [!] során vált nyilvánvalóvá, hogy a hitélet és a régi gyökerek keresésében a jelenlegi szervezetek nem képesek teljes egészében kielégíteni a magyar zsidóság spirituális igényeit … Sajnos nincs ma olyan hitéleti szervezet, amely … a hagyományokat autentikus formában bemutatná…” mondta volt a kezdőbetűs firkásznak nem kisebb személyiség, mint Köves Slomo rabbi.

Eddig nem értettem, miért harsan fel a röhögő kórus, ha valaki szót mer ejteni a magyarság eredetéről, és véletlenül kicsúszik a száján a „szittya” szó. Így persze mindjárt más, nekünk momentán nem teljesedik ki a reneszánsz. Nu’ és?

Matolcsy György szerint az emberiség eddigi útjából egyenesen következő átalakulás inkább lehetőségeket, kihívásokat rejt magában, amelyekhez a nyitottság, a bátorság és a kreativitás, mint legfőbb erények szükségesek. Meggyőződésünk, hogy ezeknek a magyarság nincs híján.

Nincs bizony! Van továbbá egy hitvallásunk is. No nem az „apostoli”, hanem a magyar, a „rebellis”. Kivonatosan idézem.

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót ha írod lobogód selymére,
Ezt ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.

Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar, legyen hited s tiéd a jövendő.”

Viccesen hangzik? Hát röhögjetek kedves rebbék! Csak aztán meg ne szakadjatok bele. Gondoljátok, hogy miközben a Világ kultúrái mind elhamvadnak a krematóriumaitokban, ti zavartalanul ugrálhatjátok körül kiteljesedő reneszánszotokat” Pesten és Budán?

De morzsolgassuk még kissé a tudós főket, mint az unatkozó apáca olvasójának szemeit.

Varga Csaba úgy véli, hogy ez "egy globális új modell, a pénzközpontú újkapitalizmus után szellemi tőke központú, alapvetően innovációs jellegű gazdaság és társadalom."

Ő már egy új Vatikánnak képzeli a kapitalizmust, ahol az ablakból a Világbank elnöke hirdeti a valuta árfolyamokat Urbi et Orbi. De szép is lesz édes istenkém!

A szerző még sok "tudóstól" sok marhaságot citál. Nem követhetem, mert úgy hatna mint a legerősebb altató. Ezen csak a szakmabeli vájt fülűek tudnak szórakozni. Van azonban még egy igazi gyöngyszem, amit nem hagyhatok ki. Aludjon aki akar, sose tudja meg mit mulaszt.

1999 decemberében Helsinkiben hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság Romano Prodi által vezetett kormánya az eEurope néven ismertté vált politikai nyilatkozatú programtervezetet, melyet az Új Gazdaság korszaka alapkövének is tekinthetünk. Az eEurope üzenete megfontolandó: az információs társadalom előnyeit mindannyiunknak ki kell használni, hisz az új korszak mindannyiunk életminőségén javíthat, mellyel alapvetően megváltoztathatjuk a demokráciáról vallott eddigi téziseinket is. Az on-line kormányzásra való átállás, az elektromos kereskedelem, az on-line egészségügy új korszakot nyithat az emberiség történetében. S hogy mindez nem csupán puszta illúzió, nem utópisztikus elképzelés, bizonyítja az a tény, hogy ez a tervezet - s most ezt húzzuk alá - az Európai Bizottság politikai programjának az alapja!