Elment a mobil pápa.

 

Mit is mondhatnék, nagyobb showman volt még a Fábri Sanyinál is. Mondják, a halottról vagy jót, vagy semmit. Ehhez tartani szeretném magam. Az életmű tárgyalása viszont a nyomban a halál után megkezdődik. Nem szeretnék elkésni.

 

Előrebocsátom, személyesen ismertem a Pápát. Ezt úgy értem, hogy amikor Rómában jártam, a „Villa Mater Redemptoris” elnevezésű vendégfogadóban szálltam meg. [Az intézményt Magyarországról elszármazott, többnyire előkelő származású, apácák tartják fent - pohár tisztán. Ennek érdekében a főnökasszony sem szégyellte a budit pucolni a vendégek után.]

 

Nos a kegyes nővérek rádumáltak, hogy menjek el a pápai fogadásra, amelyet már az új audiencia teremben hoznak színre. A mintegy háromezer, vagy még több, lelket ill. testet befogadó terem zsúfolásig megtelt a hívekkel és a bámészkodókkal. Mivel a harmadik sorba sikerült előre pofátlankodni magam, közelről láttam és hallottam a pápát.

 

Mindjárt a hívek üdvözlésén akadtam fent. Máig sem értem, miért kell mindenkinek „saját nyelvén” elmondani ugyanazt, vagy majdnem ugyanazt, százszor, esetleg még többször.  A nyelvet azért tettem idézőjelbe, mert amikor ránk került a sor, csak azt értettem, amit olaszul mondtak [ungherese], de azt már nem, hogy őszentsége mit mondott „magyarul”. Fölségesen unatkoztam tehát, miközben jócskán tellett az idő. Ha unatkozom, szinte mindjárt éhes leszek, szellemi befogadó képességem pedig meredeken csökken. Ennek ellenére, ha már ide zarándokoltam, igyekeztem magam megemberelni, hogy a szent igékből minél többet raktározhassak el magamban. Nos tulajdonképp üres fejjel és lélekkel távoztam. A pápa semmi olyat sem mondott, amit érdemes vagy lehetséges lett volna fejben – lélekben megőrizni. A keresztény katolikus gondolat panelek, amelyek szemmel láthatóan tetszettek bal felől a kenyaiaknak, jobb felől a szlovákoknak, gyorsan lefolytak memóriám likain. Nem maradt belőlük semmi. Hogy honnan a karizma? Nos ez az, amit nem tudok, nem értek.

 

De nem is ez a lényeg. Az utókor értékelése nem utólagos népszerűség kutatás, hanem ítélet. Ítélet arról, hogy gondolkodott, mit hirdetett, miként élt, mit tett földi létében a megboldogult és mindebből mi volt hasznos, mi éli túl miután a koporsófedél becsukódik.

Meg kell említenem, nem hat meg a San Pietro előtt siránkozók látványa, mert visszaemlékszem a Sztálin temetéséről készült filmkockákra, a látvány hasonló volt… Minden korban vannak akik siránkoznak és olyanok is akik kötögetnek, mikor a Grève téren működik a nyaktiló.

 

A pápa halála kapcsán elkerülhetetlen megidézni az elhunyt elődök szellemeit és áttekinteni kissé a katolikus egyház történetét, mert az összemérés csak ebben a viszony-rendszerben végezhető el.

[Érdekességként említem, hogy amikor ma reggel beültem a fürdőkádba H.G. Wells „A világtörténet alapvonalai” című könyvével, alig fogtam az olvasásba, máris beugrott: az ezeréves pörben I. István ügyét úgy tárgyaljuk, hogy tetteit nem vetjük egybe annak az egyháznak emberi és történelmi arculatával, amelynek szolgájává szegődött, hogy a koronát megszerezhesse és megtarthassa, kerűl amibe kerül. Emiatt mindaz, amit eddig erről a témáról a Honlapon írtam hamarosan és jócskán frissülni fog!]

 

A könyv világhírre tett szert. Magyar kiadása 1934-ben jelent meg a Genius könyvkiadónál. Lássuk, mit ír a szerző az anyaszentegyházról és uralkodóiról – Krisztus földi helytartóiról.

 

„Amikor a barbár népfajok egy helyben megtelepedtek és fölvették a kereszténységet , a pápa királyaik fölött a főuraságot követelte magának. Néhány évszázad alatt a pápa lett … a kereszténység legfőbb papja, bírája és isteni uralkodója. … Európa története az V. századtól egészen a XV. századig, túlnyomó részben annak a kudarcnak a története, amely a világ isteni kormányzatának ez a nagy ideája vallott, amikor a gyakorlatba akarták átültetni.  [232. old.]

 

Nos már itt beugrott az „államalapítás” célja és története.

 

A pápák hírhedtté váltak önmagukkal szembeni toleranciájukról és másokkal szembeni intoleranciájukról.

”A pápák nem értették, hogy a méltóság megóvása a pápai szék múlhatatlan kötelessége. Pedig akkor már ők uralkodtak a kereszténység erkölcsi életén. … Nemcsak hogy köznapivá tették a keresztes hadjáratok eszméjét, hanem azt rettentő hatalmukat, amellyel embereket megfoszthattak a szentségek használatától, minden vallási vigasztól és reménységüktől … nevetségessé tették azáltal, hogy politikai fegyverré alacsonyították.” [402.old.]

 

E téma tárgyalásánál derül ki, hogy nem minden világi uralkodó volt olyan pecsovics, mint I. István. II. Frigyes például nyakaskodott. Mit tett a pápa? Kiátkozta és ellene [!] hirdetett "keresztes hadjáratot". Tiszta sor, nem?

 

E kommentárnak nem célja a keresztes hadjáratok során megesett szörnyűségek és disznóságok tárgyalása. Egy, a pápaságra jellemző, „hadjárat” eseményeit mégis indokolt felidézni.

 

„1212-ben rettenetes esemény következett be: a ’gyermekek keresztes hadjárata’. Az a lelkesedés, amely a felnőtteket már nem ragadta meg, a gyermekeket kerítette hatalmába. Dél- Franciaországban … Sok ezer francia fiúból álló sereg vonult Marseillesbe, itt a rabszolga-kereskedők hajóik fedélzetére csalták és Egyiptomban rabszolgáknak eladták őket. Mások a Rajna völgyéből gyalogszerrel indultak Itáliába. Nagyrészűk útközben elpusztult.” [u.ott.]

 

Akkoron III. Ince pápa uralkodott. Próbált egyetlen gyereket kiváltani a rabszolga-kereskedők karmaiból? Küldött egyetlen szekér elemózsiát, egy hordócska vizet a tántorgóknak. Egy frászt!

 

„III. Ince pápa ebből a különös mozgalomból mindenáron tőkét igyekezett kovácsolni. ’Még a gyermekek is megszégyenítnek bennünket’, mondotta és az ötödik keresztes hadjárat gondolatát igyekezett mindenáron népszerűvé tenni.” [u.ott]

 

A nyakas II. Frigyes és a gőgös III. Vince politikai párharca tartalmaz néhány említésre méltó epizódot.

 

Őszentsége a dél-francia eretnekek ellen is hirdetett „keresztes” hadjáratot. Ez állítólag kicsúszott a pápa ellenőrzése alól és rabló hadjárattá fajult. Kíváncsi lennék, hogy a rablók prédájából mégis mi jutott a vatikáni kincstárnak? Az új világ meghódítása nem esett ki a pápaság ellenőrzése alól. Több náció uralkodói vetélkedtek a „legkeresztényibb király” kitüntető címért. E hadjáratok mégis rabló és népirtó jelleget öltöttek és a vatikáni kincstárt gazdagították elsősorban.

[Diego Landa „atya” a  történelem egyik leggyalázatosabb inkvizítora is a pápa és királya hű szolgája volt.]

 

II. Frigyes, ígérete ellenére, nem szállt be ebbe a buliba, ezért a pápa kígyót békát kiáltott rá. De mielőtt leszámolt volna vele feldobta a pápai papucsokat és utódaira III. Honoriusra és IX. Gergelyre hagyta a leszámolást. Az utóbbi kiátkozta II. Frigyest és egy pápai pamfletben még le is szedte róla a keresztvizet.

 

A király írásban válaszolt és leszögezte, a bajok oka hogy Szent Péter utódai a világi uralkodók feje fölött korlátlan hatalom megszerzésére törekednek ezek országai, népei fölött.

 

A pápai kontra: újabb kiátkozás… A rekontra az újabb levél. Erről idézek H.G. Wellstől.

 

„Frigyes e levélben megbélyegezte a papság gőgjét és vallástalanságát [!], s korának romlottságát az ő büszkeségük és gazdagságuk rovására írta. Európa fejedelmeinek azt ajánlotta, kobozzák el az egyház vagyonát – az egyház üdvére. Ezz a gondolat soha többé el nem tünt az európai uralkodók gondolkodásából.” [405.old.]

 

III. Incével II. Frigyesnek szerencséje volt. Mások rosszabbul jártak. Így pl. az
„eretnek” albigensek és a valdenziek. Az előbbiek azt vallották, hogy Jézus tulajdonképpen lázadó volt, az Ó-testamentum kegyetlen istene ellen lázadt, következésképp nem volt Isten engedelmes fia.

A valdenziek még súlyosabb bűnt követtek el. Megbélyegezték a papság gazdagságát és fényűzését. Ők húzták ki leginkább a gyufát. A lateráni zsinat
III. Ince rendeletére keresztes hadjáratot indított ellenük.

 

„E … hadjárat szörnyű kegyetlenségeinek és borzalmainak a története sokkal rettenetesebb olvasmány, mint azoknak a szenvedéseknek a története, amelyeket a vértanúk a pogányok kezétől szenvedtek, s az a külön borzalmas tulajdonsága is megvan, hogy minden szava igaz. Ez a sötét és könyörtelen türelmetlenség szennyezte be Isten földi országának nagy gondolatát. Mindenben ellentéte volt Jézus tanításának. [407. old.]

 

Meglehet, hogy a pénzt a föníciaiak találták fel. A pénzszerzés technikáját azonban az egyház jócskán tökéletesítette. A találékony papi agyakból pattant ki a „diszpenzáció” mint egyházjogi intézmény. Lényege, hogy a feloldozás jogát a pápa kisajátította. Ez alatt azt kellett érteni, hogy eltekinthetett egyes egyházi törvények betartásától. Megengedhette közeli rokonok házasságát, két (!) feleség tartását, felmenthetett bárkit bármilyen eskü betartása alól. Mindezt „kivételes” esetekben, azaz busás fizetség ellenében.

 

Mindez nem azonos a meggyónt bűnök megbocsátásával. Ez utóbbit úgy árusították, mint manapság a rokkant matricát a gépkocsikhoz.

 

Közbevetem, III. Incénél két okból időzöm tartósabban. Az egyik ok, hogy tipikusnak mondható képviselője volt egy embertípusnak [pápa]. A másik, hogy kivételesen sok kárt tett az emberiségnek, a vallásnak, ill. az egyháznak is.

Védőszárnyai alól nőtt ki „Szent” Domokos papi rendje az Inkvizíció.

 

A „szent” írásban számol be róla, hogy miután eleget istenkedett hiába az embereknek, hogy legyenek jók, úgy ahogy ő gondolja marad a spanyol közmondás, amely így szól: „ahol nincs foganatja az áldásnak ott az ütleg használ csak.” [409. old.]

 

A derék atya azonban nem csupán egy kis verésre gondolt. Adjuk át a szót a szerzőnek.

”E szerzetesek vezetése alatt az inkvizíciót állandó bíróság gyanánt szervezték meg és az egyház e szervezet segítségével hozzálátott, hogy
tűzzel és kínvallatással támadja meg és gyengítse el az emberi lelkiismeretet, amely világuralmának egyetlen reménysége maradt. … Ez időtől kezdve Európa száz meg száz piacán gyönyörködött az egyházi méltóságok sokasága ellenfeleinek megfeketült hulláiban. … Velük együtt égette hamuvá az egyház is nagy küldetését, amely az emberiség élére szólította. [409. old.]

[Jut eszembe. Ha San Domenico lehetett és maradhatott szent, Begin miért ne lehetne béke nobeldíjas és Sharon miért nem kaphatná meg, miért nem kapta meg már korábban ugyanezt a díjat?]

 

Jellemző az oxfordi tudós Wycliffe esete is. Kritizálta a papság romlott
erkölcseit. Kóterbe akarták vágni, de ezt megúszta. Sebaj, még megvolt a hullája.

 

„… A sötét és ősi szellem, amely a katolikus egyházat romlásba sodorta, nem tűrte hogy csontjai békén pihenjenek a sírban. A konstanzi zsinat 1415-ben elrendelte, hogy sírját felássák és csontjait elégessék.” [410. old.]

 

A szerző a pápai – királyi kalamajka fölött elmélázva érdekes következtetésekre jut.

 

„El kell ismernünk, hogy a pápaság volt az első világos és tudatos kísérlet a földön … világkormány megteremtésére.” [406. old.]

 

Ismerősen hangzik. A judeo kereszténység problematikája további elmélyült, ill. sokoldalú elemzést igényel.

 

Itt és most elválunk Wellstől és könyvének további épületes részleteitől.  Méltassuk [a következő folytatásban, vagy folytatásokban] a nagy halottat.

 

Itt és most búcsúzzunk tőle e két képpel. Az egyik a siratófal előtt, a másik nemzeti zászlók előtt ábrázolja.