Előszóként - szerkesztői beköszöntő.

Ha már az a megtiszteltetés ért, hogy kooptálva
lettem a Magyarok Vasárnapja szerkesztői
sorába, úgy érzem, le kell tennem valamit
az asztalra. Ime.

Szimbiózis.

Fránya egy fogalom ez a görög - latin kifejezés. Egyik jelentése két vagy több különbö
ző fajhoz tartozó élőlény kölcsönös hasznos együttélése, ill. két vagy több népnek közös társadalmat alkotó együttélése. (Minthogy az ember is élőlény, a faji együttélés törvényei rája is vonatkoznak.)

Napjaink kultúrtörténetének nagy eseménye, hogy felépűlt a "tudás keleti pillére". Elkészűlt Szolzsenyicin korszakalkotó műve, az "Együtt". Ennek első kötete már közkincs. Címe: "Oroszok és zsidók a cári birodalomban". A második kötet is rövidesen megjelenik. Az első a kezdetektől a "Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítéséig terjedő időszakot, a második a Forradalom és a szovjet hatalom történetét tárgyalja majd.

A "keleti pillér kifejezés" sugalmazza, hogy lennie kell egy nyugati pillérnek is. Az ilyen épitmény vagy támaszt, vagy összeköt valamit. Az utóbbi funkciót csak párban tudja betölteni. A nyugati pillér Ford "A nemzetközi zsidó" című könyve. Már az oroszországi "kommunista" puccs előkészitésének az első kötetből megismerhető tényei is arra utalnak, hogy a két művet tartalmuk eltéphetetlenűl összekapcsolja majd. Ez a kapcsolat vezet az emberiség és azon belűl az orosz nép ellen elkövetett legszörnyűbb büntett előkészítésének és végrehajtásának megismeréséhez.

Nem csoda, hogy már az első kötet megjelenése kiváltotta a gyűlölködő rosszallást azok részé
ről, akik a "másik" oldalon állnak.

Epébe mártotta pennáját Ungvári Tamás író és polihisztor is. Ismertetem cikkét. Nem gondolom ugyan, hogy nevezett irót/urat egy napon lehetne említeni Szolzsenyicinnel, de a nyálazás módszereinek analíziséhez a cikk kitűnő támpontokkal szolgál.

Annak tartalmárs "sorközi beirásokkal" Úgy reagálok, hogy - ellentétben a szerzővel - megszólaltatom helyenként a célszemélyt Szolzsenyicint is. Előre kell bocsájtanom: a két (?) író módszereiben mutatkozó alapvető különbséget. Szozsenyicin dokumentál és érvel, Ungvári főleg marasztaló jelzőkkel vagdalkozik. Egyébként néha kifejezetten múlatságos, ha a törpe az óriással perlekedik. Nos, lássuk a cikket.

ÉS. 48. évfolyam, 27. szám Ungvári Tamás.

                  Az igazi Herz-szalámi.

Már a cím is elárúlja, hogy a mű vájtfülüeknek íródott. Annak a néhányszáz embernek, akiknek véleménye egyedűl számít kint is, bent is. Az idegen szívű "magyar" értelmiségi elit
ről van szó. A vájtfülűek ismerik Ady alábbi sorait

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág,
S finom remegések: az erőm.

Karinthy Frigyesről is hallottak, meg a műfordítók ferdítéseiről, akik ekként fordítják le a strófát.

Ufer zsidó kupléíró
alszik a folyosón mélyen.
Barátja Herz biztatja, hogy
ne remegjen és ne féljen.

A szöveg megtetszik egy másik műfordítónak és ekként fordítja vissza.

Herz-féle szalámiban
Sokkal sűrűbb a só,
Mint más hasonló terményekben
Hidd el, ó, nyájas olvasó!

Karinthy szellemességéből furulyázza ki mérgeskígyóját a gyűlölködő pennarágó. Adjuk át a szót neki. 

Angolul még nem olvasható, németül sem Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin Dvesztyi let vmesztye (ha jól írtam át magyarra, Kétszáz év együtt) című könyve a zsidók és oroszok állítólagos együttéléséről.  Mecsoda szégyen, hogy a bő gatya és a fütyülős barack hazájában viszont már olvasható az első kötet, ráadásúl a zsidó kultúra közbejötte nélkűl.
Eléggé rossz házasságban éltek együtt oroszok és zsidók - a részeges férj gyakran ütötte-verte a feleségét. Az együttélés a reménykedő naivitás délibábja volt, avagy a fantázia utólagos terméke. A cári Oroszország nem adott hazát a zsidóknak, csupán elkerített lakhatást, ennek a folyamatosságát is meg-megszakította jó néhány pogrom. Ismert "irodalmi módszer". Ne hagyd szóhoz jutni, egy sor idézet erejéig sem, azt akire célbaköpsz. Másitsd meg mondanivalóját és azt csepüld keményen amit magad szartál a lényeg közepébe. Vedd számításba, hogy Szolzsenyicint még annál is kevesebben olvassák, mint az ÉS-t és már el is érted a célodat. (A kisdiák elméjébe sem Arany csodaszép verseit vésitek, hanem azt hogy lágyfekélye volt. Fúj Arany, nemde?)  Minderről különös idioszinkráziával számol be a Gulág nagy leleplezője, minden liberalizmus esküdt ellensége. A szlavofil próféta a pogromokért mentegeti az oroszokat, hiszen nemegyszer, hiszi el a százados rágalmat, az áldozatok provokálták őket. Másszor kínos pontossággal, nevekből és dokumentumokból mutatja ki, hány forradalmár volt zsidó és leninista. Kevesen tudják az "idioszinkrázia" jelentését is, ezért le-műfordítom helyetted.
A szó jelentése: indokolatlan, ideges ellenszenv, írtózás valamivel, vagy valakivel szemben. E tünetegyüttes a normálistól eltérő különösség. Nem tudom miért kell még meg is púpozni azzal, hogy Szolzsenyicin különössége - különös. (Egyébként ha az idioszinkráziát tömény eredetiben óhajtod tanúlmányozni, mélyedj el a Talmudban. Evégett íratkozz be egy jesivába, ha még nem jártad ki.)
Ami Szolzsenyicint illeti, róla még bőven olvashat e Comment lapjain, akinek nincs jobb dolga. Itt és most, ha csupán néhány mondat erejéig is, megszólaltatom Szolzsenyicint, hogy kitessék: Ungvári hazudik. Cikke azt sugallja, hogy a mindenben ártatlan orosz zsidóság a cári zsarnokság és a bőgatyás orosz népelem áldozata. (Az I. kötetet előlről hátrafelé olvastam, de hátulról előre jegyzeteltem. Ez jó módszernek bizonyúlt, mert a kötet végefelé van a poén.)
"Az orosz cári rendszerben, alig több mint egy évszázad alatt , 1800 és 1914 között a zsidó közösség (a Lengyel Királyságot is figyelembe véve) létszáma megsokszorozódott. Azaz 820 ezerről több mint  5 millióra nőtt..." (508.old.)
Ebből kitántorgott kb másfélmillió, da a "maradék létszám" is tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy a birodalom társadalmi, gazdasági egyensúlyát megingassa és ne is elsősorban a  népességszám emelkedése miatt. Hofi a cigányságra utalva mélabúval kérdezte: "most adjunk mindnek hegedűt"? Mondják teher alatt nő a pálma. De szaporodik is? Ennyire?
Logikus, hogy miután az állampolgári státus a jogok és kötelezettségek elválaszthatatlan egysége az örvendetesen gyarapodó népelem bölcseinek - a cion bölcseinek - össze kellett volna dugniuk a fejüket, hogy akik a sok gyereket csinálták milyen áldozatvállalással lesznek képesek az ártatlanokat eltartani.  Szegény naív József Attilánk ezt így vetette fel.

"Mondd, mit érlel annak a sorsa,
akinek nem jut kapanyél;
kinek bajszán nem billeg morzsa,
ki setét gondok közt henyél;
ültetne krumplit harmadába
s nincs szabad föld egy kapa se,
s csomókban hull a hajaszála
s nem veszi észre maga se?"

Tetszenek figyelni? Földről szó sem esik, csak bérmunkáról. Az "ideoszinkráziás" író kimutatja, hogy a zsidók kaptak földet, kapát, vetőmagot, hitelt, stb. De nekik hegedű kellett volna...

"A Zsidóság körében általánosan fenntartották azt az elképzelést, hogy lévén a zsidó kiválasztott nép, ezért neki nem való a nehézségekkel terhes földműves munka. Az valójában a gojok sanyarú osztályrészéűl adatott. Emellett a zsidók amúgyis későn kelnek, egész órát szentelnek a reggeli imádkozásra, és akkor indúlnak csak munkába, amikor a nap már magasan delel az égbolton." (145 - 146 old.)

Aztán kiderültt, hogy amennyire büdös a földmunka, annyira előnyös a zsarnoktól kapott, illetve a földbirtokosotól bérelt földön orosz muzsikokat foglalkoztatni. Ezek hozzá voltak szokva a földmunkához és a kizsákmányoláshoz. Csakhogy az ujdonsűlt földesurak ezt is túlzásba vitték kissé.

A zsidó pontosan azért esett erőszak áldozatáúl, mert hasznot húzott mások nyomorából és mások munkájából, ahelyett, hogy a saját homlokának verejtékével kereste volna meg a kenyerét. ... Legyen az botozás, vagy korbácsolás, jöhetett a tatár vagy a német - a nép mindent el tudott viselni. De amikor a zsidó elkezdte az utolsó kopekot is kicsalni a kezei közűl, akkor azt már ő sem szenvedhette." (240. old.)

A Könyv egy közgazdasági, vagy szociológiai szakkönyv szintjén elemzi az orosz népesség könyörtelen kapitalista kizsákmányolásának módszereit. E sokmindennek itt  és most hely nem jut. Egy "műfajról" a pálinka kereskedelem oroszországgi mimkéntjéről azonban szót kell ejtenem.

"A parasztok kizsigerelését az is nagyban elősegítette, hogy némely földbírtokos, aki falvaiban bérbe adta a vodkával való kereskedelmet, úgy intézkedett, hogy parasztjai minden szükségesdolgot kizárólag a bérlőzől vásárolhassanak meg, kölcsönt is csak tőle kaphassanak (háromszor drágábban persze), és csak neki adhassák el terményeiket ... messze azok valós értéke alatt." (57.old)

Ungvári "szlavofil prófétának" gúnyolja Szolzsenyicint. De vannak bőgatyások, köztük jómagam is, akik olvastuk zsidó Feuchtwanger "Jud Süss" című könyvét, aki a kizsákmányolás módszereit kísérteties hasonlósággal írja le.

Még egy téma az adózás. Minden magyar adócsaló a könyvből tanúlhatná az adózás alóli kibúvás zsidó módszereit. Erről most nem szólok. De említek egy különleges adónemet, a "véradót" azaz a katonáskodást, egyetlen szemelvény erejéig a bőséges anyagból.

"Az 1880-as sorozási behívások eredményeit tartalmazó beszámoló rámutat arra, hogy (az egész orosz birodalomra vonatkozóan) bnem jelent meg 3309 újonc; és ebből a létszámból 3054 fő voölt zsidó, tehát így 92 %-ot számoltak. (193.old.)

Vagyis: dögöljön meg a szomszéd tehene és a gyereke, nemde?  A harcok mindíg az "egyenlő jogokért" folytak, folynak. Nomármost, hogy alakúl ez egy olyan birodalomban, amely a népek börtöne és sem a népek, sem a társadalom osztályai nem egyenjogúak. Nos erre is volt, van egy kitűnő zsidó recept.

"Mindenki  számára világos "egyenjogúság" kifejezés helyett ... a zsidő szóhasználatban a 'teljes jogúság'   jelszavát vezették be." (419.o.)

Ez "értelemszerűen" nem vonatkozott a zsidő birtokosnak, vagy bérlőnek robotoló muzsikra, mert a profit forrása a jogok és lehetőségek egyenlőtlensége volt.

A kisebbségek túlreprezentáltságának bizonyítása ősi trükk. A bolsevisták között sok volt a zsidó - csak akkor érvényes kijelentés, ha megvizsgáljuk a kapitalistákat, mert azok között is túlreprezentált volt a zsidó. A társadalom bármely csoportjában a kisebbség csakis túl- vagy alulreprezentált lehet, mert éppen kisebbségvolta akadályozza egyenletes eloszlását. A kéjgyilkosok, hóhérok, kínvallató rendőrtisztek között a zsidók alulreprezentáltak voltak.
A cári orosz birodalomban megannyi nemzetiség és kisebbség élt. A cárizmus képtelen volt a soknemzetiségű állam vezérlésére, egyetlen eszközük a "russzifikálás", a domináns kultúra rákényszerítése volt. Az oroszok sok kisebbséggel éltek együtt, sokakat elnyomtak. Hogyan sorvadt el a cári birodalom története csakis két népre, oroszra és zsidóra?
Az orosz nép a forradalmi terrort mint zsidó terrort élte meg, állítja Szolzsenyicin. De szép legenda az együttélésről, de még így sem igaz. Egy Jeruzsálemben és Moszkvában egyide jűleg kiadott könyv alcímében kérdezte meg, miért nem szeretik az oroszok a zsidókat? Részben azért, amiért a tatárokat, kirgizeket, jakutokat nem szeretik. S nem azért, mert a zsidók terroristák voltak. A Cseka-terror idején a szervezet tagjainak mindössze négy százaléka volt zsidó származású, s a vezető pozíciók nyolc százalékát foglalták el. Nem voltak tehát "prominensek", ahogyan Szolzsenyicin állítja.

Magánvéleményem szerint hülye az, aki mást hülyének néz. Ez akár Ungvári professzor úrra is vonatkozhat. Az hogy hány százalék csekista volt zsidó, nem jelent semmit. Babij Jarban is az ukrán milícia lövöldözte gödörbe a zsidókat, mert Himmler rájött, hogy az SS tagok egészségének árt a túl intenzív hóhérmunka. Ezt az, árja faj kimélése érdekében, másoknak kellett végezniök. A koncentrációs táborokban is a sonderkommandok tagjai végezték a piszkos munkák zömét. Más arányt mutat a zsidő tisztek részvétele az ÁVH törzstiszti karában, ahonnan a kinzási parancsokat a beosztottak megkapták. Persze volt példa személyes reprezentációra is, (l. "körmös" Bauer).

Ha már a reprezentáltságnál tartunk, ideiktatok egy kis táblázatot. Henry Ford készíttette a "népbiztosi Tanács "etnikai összetételéről".
 

Az átlagszámítást már én végeztem el (Ford helyett...), jól tettem, mert az átlag is sokatmondó.
Ha jól tudom Ungvári amerikai egyetem(ek)en tanít. Azt biztosra veszem, ha értelmes hallgatóság előtt elmondja azt a sok marhaságot, amit a cikkben ír, kifütyülik, sőt meg is dobálják...

Szolzsenyicint persze nem a zsidók érdeklik Oroszország történetéből, hanem az, mennyire járult hozzá a zsidóság jelenléte a birodalom összeomlásához, milyen szerepük volt az ősi rend elleni lázadásban, vajon a cár életét kioltó anarchista zsidó származású volt-e? A parasztok zsidók általi kizsákmányolásának legendáját ékesszólóan utasítja vissza Szolzsenyicin.

A könyvben a kizsákmányolással kapcsolatos kitételnek épp az ellenkezője áll. Létezik netán egy külön lipótvárosi kiadás?

A New Yorker, a The New Republic (2002. nov. 25, Richard Pipes és 2002. aug., David Remnick) azon tipródnak, antiszemita-e Szolzsenyicin. A felmentő papírt itt is kiadták, holott a mester korábbi műveiből sem volt kétséges, mi a véleménye az anarchizmusra hajló zsidóság történelmi szerepéről. Tüzetesebb olvasatban a bolsevizmus az a történelmi betegség, amelyik a zsidó fertőzetből kelt ki.

Kifejezetten szeretem Ungvári és a hasonszőrűek "tüzetes olvasatait", mert ezek közös jellemzője az a balga feltételezés, hogy az efféle agytornára csak a "kiválasztottak" képesek.

A Comment elején nem véletlenűl célozgattam a "két pillérre". A két korszakos mű egybevetéséből és az utóbbi hetven nyolcvan év szörnyű tapasztalásaiból kideríthető lesz majd mi az igazság.

A kommunizmus bukása után is nyilvánvaló, hol keresendő az álruhában rejtezkedő bacilusgazda. A könyv külföldi megjelenések lassúságát magyarázza, hogy az ideológia korát leváltotta a pragmatizmusé. Kinek lenne kedve azon tipródni, hogy Kisinyovban, a nagy pogrom idején hány zsidó és hány orosz pusztult el.

A magyar kiadás érthetetlenül elsietett.

A francba! Nem kéne az egészet elkobozni és felborogatni a kioszkokat, ahol az el nem kobzott példányokat még árúlják? A Gazsi rég megmondta, nem kell a gójokkal annyit lacafaszázni.

Az itt sorjázó követhetetlen tudálékosság oda akar kilyukadni, hogy a magyar fordítás folytán netán eltorzúlt az eredeti szöveg és miként Karinthy-nál a Gangesz partjairól érkezőból előbb zsidó kupléíró, majd Herz szalámi hírdetés lesz.

A fordítás a francia kiadás alapján készült (Deux siècles ensemble - 1795-1995, Fayard, 2002), ezt aztán az orosz eredetivel egybevetette Rózsás János. Jól egybevetette. Itt van például az orosz kiadásból ez a Lasal, a lábjegyzet szerint "német filozófus, közgazdász, jogász és híres szocialista", a teremburáját, aki, ha nem oroszból írják át, mindenütt Lassalle. A "Kovevej Cion" csak oroszban íródik imígyen, magyar szövegekben Chovevé a megszokott alakja.

Tudákosság próbálja hitelesíteni a könyv gyarló egyoldalúságát. Megmagyarázandó fogalmak mellett ott a nyelvi eredet. "Antiszemitizmus (görög német): zsidóellenes, zsidógyűlölő személy." A szót a múlt században kreálta Marr, nem volt az soha görög vagy német (63. o.). "Eufemizmus (görög, latin): szépítő körülírás" (121. o.). Ez se görög, se latin. Egy körülményes angol barokk regény hőse, Euphues nevét őrzi a szó. Bakafántból ez sem elég. Egy újabb lábjegyzet a zsidó felvilágosodás híveit maskilimnak nevezi, s hozzáteszi, hogy ez a héber szó egyes száma, holott éppen fordítva. Az önmagát tanító bölcs egyes száma maskil, többes száma maskilim (120. o.).
De ezek szeplők. Hanem a Feletoni. Ez a feuilleton oroszos változata. A lábjegyzetek számos esetben hivatkoznak erre a bizonyos kiadványra, viszont a kiadványról nem tudunk meg többet, csak azt, hogy tárcagyűjtemény. Hol jelent meg és mikor, nyoma nincs. Egy hamis hivatkozás a többit igazolja, minő képtelenség. Miként a francia szöveg, amelyet az orosz eredetivel vetett össze olyan személy, aki állítása szerint a Gulágon találkozott Szolzsenyicinnel, miután - így saját közlése - háborús bűnösként ítélték el hamis vádak alapján a második világháború után.
Tudományos látszatot adott szerzője a könyvnek, de a forrásokat itt ideológiai szemüvegen olvasták, az elfogultság mércéjével. Tudománya leginkább abból áll, hogy orosz nevű forradalmároknak felkutatja zsidó nevét is. Ez a Trockij nevű forradalmár persze Bronstein volt, s ahogyan a gonosz legenda tartja, a Trockijok lázadását a kapitalista Bronsteinek finanszírozták. A gazdag szülők elnézték, idézi Landaut, a zsidó publicistát, hogy sarjuk népszerű forradalmi ideológiák iránt vonzódik, mert titokban maguk is arra húztak. Higygyetek Landaunak, sugallja Szolzsenyicin. A zsidó önmagát leplezi le (lásd magyar kiadás 300. o.).
"Trojka (orosz): hármas lófogat, emberekre is használják." Ez a lábjegyzet tipikus ebben a könyvben. Hogy ez a trojka átvitt értelemben triumvirátust jelöl, azt ilyen nyögvenyelősen közli - franciából? Oroszból? Magyarból netán?
A könyvből nem megállapítható, ki fordította a szöveget. "Itt nyugszik Gáspár Endre, ki Lukács Györgyöt fordította héberből németre és németből vendre." A magyarított Szolzsenyicin fordítójának csak névtelen sírkő jutott, most, hogy szövege franciából magyarra orosz közvetítéssel került, s rendre nem sikerült a jiddis, héber, német és francia egységes átírása, a megmagyarázott szavak eredetének megállapítása, az egyes és a többes számú alak felismerése. Lássál (Lasal, Lassalle) csodát.

Hát kedves Ungvárim, ez nem valami magasröptű szellemi teljesítmény. A hasonlatok mind az öt lábukra sántítanak.

De jó, hogy a "Herz" nevet szóbahoztad. Ez asszociációt eredményezett: Herzl (!). Bizony - bizony a történet, a két összekapcsolódó pillér segítségével, nagy hazánkfiáról és a cionizmusról szól. Erről szól majd e Comment folytatása is. Ott felvetődik majd az a kérdés, miért Kelet Newyorkban szerveződött és miért onnan indúlt "Oroszország nagy forradalma"?

2004.11.25.

Szeszák Gyula.