Debrecen meggyalázása – provokáció három tételben.
                  [Amikor a tolvaj tolvajt kiált.]  

Első tétel: debreceni holokauszt emlékmű. 

Amikor az euroatlanti világ holokauszt emlékművekkel ékíti történelmi városait, ebben Debrecen is kitesz magáért [lásd a mellékelt két képet]. A debreceni holokauszt emlék
kő egy rendezetlen, szemetes, gazos utcasarkon, egy kék parkoló automata mögé, az autóparkoló sarki helyét elfoglalva került közszemlére. Ez azonban mégsem közterület, mert a zsidó hitközség tulajdona, így nincs is építési engedélye, és homály fedi, hogy a közterületi parkolóóra ez esetben az önkormányzatnak vagy a hitközségnek jövedelmez-e. Mindez felfogható a holokauszt meggyalázásának is, de a hitközség ellen ez ügyben még nem született feljelentés. A kő el helyezése azonban a hitközség részéről nyilvánvaló provokáció, mert az „áldozatok kövét” nemcsak a kutyák kezelik illetlenül, hanem a közlekedő embereknek is útjába esik, akár tettlegességre késztetve az arra hajlamosakat. A provokáció megesett, több alkalommal horogkeresztek kerültek a kőre. A történet másik olvasata az, hogy a jelentéktelen és ízléstelenül elhelyezett kőre a „kutya sem figyel”, azaz a város sem veszi észre, és a horogkereszteket a hitközségen belülről mozgatva [„amikor a tolvaj kiált tolvajt”] a média érdeklődésének felkeltésére mázolták a kőre.     

Második tétel: Ságvári emléktábla.

Debrecenben, a Petőfi szoborhoz közeli utca sarkán ma is szemet szúróan hirdeti Ságvári és a szocializmus dicsőségét egy emléktábla:  

 
E táblának puszta megléte is provokáció. Mégsem kérdőjelezte meg egyik „rendszer váltó párt” sem, hogy mit keres itt egy ilyen felirat. Ez egy lépcső abban a sorban, melyben a város tolerancia - szintje méretik. Beleillik azon emlékművek sorába, amivel bizonyítható, hogy a Debrecen város vezetése a helyi és országos média kiterjedt híresztelése ellenére nem jobboldaliI!!!   

Harmadik tétel: nemzeti emlékhelyek maggyalázása 2005. március 15-én. 

Debrecent példátlan provokáció érte, hangzik országszerte a médiában. Ismeretlen tettesek március 15-ére virradóan több szobrot és emléktáblát mázoltak össze, némelyikre éppenséggel horogkeresztet festve. A célpontok megválasztása alapos kigondolásra utal, valamennyi nemzeti jelképértékű [Petőfi és Kölcsey szobor, a trianoni Magyar fájdalom szobra, Nagysándor József emléktábla, Református Kollégium]. Elhelyezkedésük szerint pedig a város fő ütőerében, a közforgalom irányában voltak, ami a városnak kiemelten védett közterülete. Az alábbi tények alapján elgondolható, hogy a híradással ellentétben nem primitív vandalizmusról, hanem a város polgármestere és rendőrfőkapitánya által is ismert provokatív akció történt.

1. A híradások mindössze rongálásról szóltak, holott a fenti tények a szándékos nemzetgyalázást is kimerítik.
2. E nemzetgyalázást nem követte sem az országos vagy a helyi pártoknak, sem a közjogi méltóságoknak a történtek veszélyességéhez illő elítélő nyilatkozata.
3. A helyi médiában a Kósa-nyilatkozat másról szólt: „A vandálok célpontja maga a város volt. Ez teljesen nyilvánvaló, hogy olyan emberek csinálják, akiknek az az érdeke, hogy Debrecenről a szabadság őrvárosáról március 15-én rossz hírek menjenek szét az országban, mert zavarja őket, hogyha Debrecennek jó híre támad.”  

A történtek és a médianyilvánosság annak bizonyítéka, hogy Debrecenről beszélni kell. A rég bevált [színészi, művészi, politikusi] fogás szerint mindegy hogy mit, csak a média figyeljen rá. Így történt, hogy Debrecen vezetése most a [hasonlóképp hazug] szocialista majd posztkommunista, voluntarista, látványváros-fejlesztés mellett a negatív kampány erejét is igyekszik önmaga szolgálatába állítani. Aki megérti a fenti három tétel közös gyökerű provokációját, az megérti a következő hármasságot is: Debrecenben a 2005. március 15, március 17. és március 19-i dátumok is egy provokatív sorba rendezhetők. A 15-i eseményekben Debrecenben a szoborgyalázás, Budapesten pedig a nemzeti ünnepre időzített, de idegen érdekeltségű Művészetek Palotájának avatása volt a magyarság ellen elkövetett merénylet. Két nappal ezután Gyurcsány miniszterelnök provokatív látogatást tett az egyébként elbocsátások korát élő debreceni egyetemen [az erről szóló írást lásd Gyurcsány-botrány címmel a   www.szeszak.tvn.hu   honlapon.] Március 19-én pedig Kósa Lajos látványos felvonulást [„Tégy a vandalizmus ellen" jelszóval] békés demonstrációt szervezett Debrecenben. A Nagytemplomhoz vezetett menet fogadására már készen állt a korábban Lagzi Lajcsit is felléptető hatalmas, mozgatható, „baldachinos” színpad. A programban pedig verses-zenés összeállítás, langyos beszédek, a néhány száz fős csoportban nemzetiszín zászlók. A szoborrongálást persze elítélték, de a történtek valóságtartalmát kétkedéssel fogadták a jelenlévők. A négypárti demonstráció akár egy álnemzeti összefogás is lehetett volna, egy alakuló nagykoalíció főpróbája. Azonban Kósán kívül más pártok nem kaptak szólásjogot. Mindössze a tv riportban hangzott el MSZP-s vélemény, mely szerint  „a provokáció hátterében az eldurvult közbeszéd áll. Ha a pártok indítják el azokat a lavinákat, amelyek a köz nyugalmára hatnak, közös fele
lősség ezt ilyen módon rendbe tenni.” Ezzel utalt a közös felvonulásra, de a megnevezés tőle is provokáció volt. A demonstráció csendben megtörtént. „Haza- mentek a legények” mondhatnánk Petőfi után, s azóta szó nem esett e szándékos nemzetgyalázás vélhető tetteseiről. 

2005.03.23

Dr. Nagy Attila orvos, közíró.