"Laudáció" - a Szerző kemény sílusában.

                                                                                            I.

Vádolom a Magyar Köztársaság elnökét, mert - jogkörénél fogva - alkalmatlan időpontra [2004. dec. 5-re.] írta ki az ügydöntő, a magyarság számára halmozottan sorsdöntő népszavazást az elcsatolt részeken reked magyar milliók kettős állampolgársága ügyében.

                                                                                            II.

Vádolom a magyar értelmiség azon részét, aki az alábbi összefüggésben eddig nem közölt tényekről hallgat, mert hazaárulásban vállal cinkosságot.

                                                                                           III.

Kérem az országhatáron túli magyarság megértését, hogy tudatlanság miatt csak másfél millió igen szavazat született a fenti népszavazás második kérdésében. A maradék magyarság a mai Magyarországon az évtizedes médiadiktatúra után most az alattomos agymosás áldozata, így leginkább sajnálatra méltó.

  1. Vannak idők, amikor félre kell tenni a virágnyelvet. A népszavazás időpontját a köztársasági elnök írta ki, ennek megválasztásával megbocsáthatatlan felelősség terheli. Az Alkotmánybíróság végső döntése a népszavazásról, amely az Országgyűlésnek a népszavazást jóváhagyó határozatát és annak óvását követően született - 2004. október 26-i dátumú. A törvények szerint a köztársasági elnöknek 90 nap állt rendelkezésére a népszavazás kiírására, aminek végső határa 2005. január 24. lett volna. A 2004. december 5-i időpont megválasztása elhamarkodott, erőltetett és előkészítetlen volt. Bár a magyarok kettős állampolgársága égető, nemzeti sorskérdés, de ezt nem Trianon után 84 évvel és a jelen karácsony előtt három héttel kell népszavazásra bocsátani.

  2. A köztársasági elnök életrajzának ismeretében [az 1961-ben kapott strasbourgi ösztöndíjától kezdve] kimondható, hogy sok évtizedes tevékenysége egy nemzetidegen háttérhatalom szolgálatában áll, így a fenti népszavazásról szóló döntése és annak eredménye is megfelel a háttérhatalom elvárásainak. Ő volt a rendszert nem váltó Antall-kormány tárca nélküli minisztere, e látszólag szürke eminenciás szerepből emelkedett a legfőbb közjogi méltóság székébe. Az utóbbi szerepben két dolog sántít: Mádl Ferenc nem egy méltóság, a legfőbb közjog pedig hamis, az erőszak szülte úgynevezett sztálini alkotmány továbbéltetésén alapul ma is.

  3. E gondolatok további kifejtése nélkül kell idézni ezen alkotmányból az 1. Fejezet 2. §. (1) bekezdését. A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Ez utóbbi három szó tételes cáfolatát adják az elmúlt 15 év történelmi eseményei, melynek célja évezredes távolságba kényszeríteni Magyarországnak a Szent Korona eszme szerinti örök szabadságát. [Megjegyzés: nem csak az országgyűlés, de maga a köztársasági elnök is kezdeményezhetett volna korábban népszavazást a kettős állampolgárság ügyében. Megkésett farizeus magatartás az, amint Mádl Ferenc a ismert eredményt adó népszavazás után két nappal az országgyűléshez fordult ez ügyben.] Álságosak azon mondatai, melyek a 2005. év újévi beszédében a nemzet egységéről és az elmúlt év korszakalkotó eseményéről, az Európai Unióhoz való csatlakoztatásról elhangoztak, szabadító fordulatnak nevezve azt. Bár az esemény valóban sorsdöntő, csak a balsorsdöntő megjelölés nem hangzik el nyilvánosan. E nemzetrontó szavak az antall-i pókerarc után most egy mádl-i lárvaarcról szálltak világgá.

  4. Terjed a hír, hogy a legfőbb népképviselet, a demokratikusan választott magyar országgyűlés csaknem egésze hazaáruló. Ennek első jelét adta akkor, amikor az emlékezetes D-209-es ügyben nem derítette ki, hogy e listán ki az első kétszáznyolc ember. A közszolgálati média is hallgat arról, hogy Mádl Ferenc volt a D-18-as. Ő a parlament által választott köztársasági elnök, és az ország nem akarja meglátni, hogy hazaáruló parlament csakis hazaárulót választ saját feje fölé. Így kerül ellentmondásba az Alkotmány III. Fejezetének 29. § (1)-bekezdésével: Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Mivel a fenti népszavazás időzítésével Mádl Ferenc a nemzet egysége ellen vétett, e tények belátása után joga és lehetősége van a lemondásra, vagy az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja felelősségre vonását [az Alkotmány III. Fejezet 31/A. § (2) szerint]. Ennek bekövetkeztéig minden magyar állampolgárnak élni kell azzal az alkotmányos jogával, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze [XII. Fejezet 61. §. (1).bek.] Ezen írás egésze a szerző nevének feltüntetésével szabadon terjeszthető.

  5. A népszavazásra bocsájtott kérdés „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon... „ a közérthetőségtől távol álló megfogalmazásban feltett kérdés, melyre csakis a József Attila-i értelemben lett volna szabad gondolni: Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német [szovjet, amerikai...] gyarmat”.

  6. A magyar sorskérdéseket illetően legalább három ügydöntő népszavazást kellett volna tartani a 2004.december 5-i egy helyett.

    Először. 1997-ben meg kellett volna kérdezni a Nemzettől: "jóváhagyja-e Ön, hogy Magyarország a szovjet megszállási övezetből jogfolytonosan az amerikai megszállási övezetbe kerüljön?

    Másodszor. 2003-ban a kérdés ez lett volna: "akarja-e, hogy a Magyar Köztársaság gazdaságát az Európai Unió szabadon és törvényesen rabolja ki?"

    Harmadszor. 2004-ben a népszavazás tétje volt: ország-világ előtt bizonyítani, hogy a magyarság saját vérének, nemzetének megtagadására is kényszeríthető. Egy nyilvános közvélemény-kutatás, az alattomos agymosás próbája, „használt-e a megöntözés, a pártos honfivér...”. Témát adni a világmédiának, csemegézni, csámcsogni rajta.

  7. A média feladata ezután a nemzeti gyász terjesztése és nem a tényfeltárás volt. Elterelni a figyelmet a magyarság igazi sorskérdéséről, az EU alkotmányról, hogy azt a hazaáruló Országgyűlés december 20-án sebtiben ratifikálhassa, és ezzel törvénybe iktathassa az öngyilkosságra késztetett magyarság búcsúlevelét. A kettős állampolgárságról népszavazást 2005. január végéig, az EU alkotmányról való döntésre akár két év múlva, 2006. októberéig lett volna törvényi lehetőség kiírni. Mindkettőben az ördögi sietség érvényesült, az idegen hatalomnak való talpnyalás. E láthatatlan háttérhatalomnak tudható, de nem eurokonform tényei: Magyarország rombadöntését zsidók, de nem "a zsidók" okozták. A téma körülírása: nem minden zsidó hazaáruló, de vannak nemzetellenes, gyökértelen s így még hazaárulónak is erőltetetten nevezhető zsidók. Nem minden liberális dolgozik tudatosan a nemzet ellen, de vannak ilyenek. Nem minden szabadkőműves megrögzött internacionalista (eurokommunista), de tudatlanul is a proletár nemzetköziség szolgálója. Képzeljük el három körben a fentieket: a zsidók, liberálisok és szabadkőművesek köre egy kicsiny magban metszi egymást. Aki egymaga megfelel mindhárom jelzőnek, az - másokkal, társutasokkal együtt - biztosan a magyarság ellensége. Magyarország megrontói a háttérhatalom azon bérencei, akik a XX. századi zsidó-liberális-szabadkőművesség érdekérvényesítését szolgálták. E hármas csoporttal áll szemben a csaknem elnémított magyar-hagyományos-keresztény értékrend.

                                                                                              * * *

Ez az írás azért született, hogy a tények ismerete, a magyarság hite, a több mint ezer éves történelmi megpróbáltatásaink adjanak erőt és a több mint hétszáz éves magyar irodalom kristálytiszta útmutatásai szolgáljanak megmaradásunkhoz! Az elmúlt másfél évtizedben már nyilvánosan kifütyülték Göncz Árpádot, Mádl Ferenc 2005-ös újévi beszédéhez a televízió védettsége nem adott lehetőséget a közvélemény kinyilvánítására. Az 1989-ben rendszert nem váltó ország 2005-ben újabb hazaárulót, immár egy harmadikat ültethet majd a köztársasági elnöki székbe, hacsak ... Az ellenséget nem szeretni, hanem erejét (ha van) tisztelni kell. Az ország XX. századi története a magyarság bálványimádásra való kényszerítése. [Éljen a legerősebb német..., a legdicsőbb szovjet..., a hatalmas amerikai....] Ma is állnak az aranybetűs márványoszlopok: Örök hála és dicsőség a felszabadító szovjet hadsereg hőseinek. A magyarság dicsőségtáblájára valódi hősök helyett Károlyi, Rákosi, Kádár, Antall, Horn, Orbán véget érni nem akaró sora került. Mert „mindenki szem a láncban”. Meddig mondható még térden állva: I-Mádl-ak, te hazaáruló?

Dr. Nagy Attila