A pénz nem vész el csak.…

Már a második kormányzati ciklusa a liberális baloldalnak, amelyben romba döntik az ország költségvetését, így gazdaságát is. Csak emlékeztetőnek: a Horn kormány alatt elszabadult az infláció, elérte a 30% feletti tartományt, és akkor a társadalommal, az infláción keresztül, fizettették meg a számlát. A mostani kormány a megszorítások szükségességére hivatkozva vonja el a társadalomtól a jövedelmet, amelyet úgy tűnik a saját baráti vállalkozói köre számára, újraoszt. Ott ácsingóznak a párt és elvbarátok a költségvetési pályázatok környékén, és egymás sarkát letapos va próbálnak megbízásokat, megrendeléseket szerezni. Vélhetőleg a minisztériumok minden megtervezett és megfontolt koncepció nélkül állítják össze beruházási tendereiket, meg sem gondolva annak társadalmi szükségességét, hatékonyságát.

Azonban az sem kizárt, hogy a kormányzati koncepció hiányzik, amely összefogná, és valamilyen gazdaságot építő elképzelése szerint használná fel a költségvetés milliárdjait.  

Hol a pénz? Tette fel a kérdést Kövér László a Fidesz-MPSZ Országos Választmányának elnöke, arról a mintegy 3700 milliárd forint hollétéről tudakozódva, amely a kormányváltás óta hitel, illetve privatizációs bevételként folyt be az államkasszába, és még nem is szóltunk a kormányváltáskor a költségvetésben maradt 350 milliárdról.

A kérdés és az ellenzéki érdeklődés jogos, csak úgy tűnik nagyon is megkésett, és mára már érdektelenné vált, mert a milliárdok elfolytak.

Úgy gondolom, hogy az ellenzék feladata nem az, hogy csendesen morgolódjon a bajusza alatt - mint ezt teszi immákét éve -, hanem keményen fellépjen a költségvetés védelmében, a „dézsma” ellen.

A parlamenti demokrácia azért van, hogy akár „késhegyig” kiélezett vitákban érleljék ki a költségvetés számait, illetve az adott feladatokra betáblázott összegeket.

Ha úgy ítéli meg, és ha kell, akkor mozgósítsa a társadalmat akár az alkotmányban engedélyezett engedetlenségre is buzdítva azt. Tudom ezek merész szavak!

Tudni kell azonban, hogy ami a költségvetésben kiadásként akár "törvényszerű" (!) is lehet, az a társadalomnak akár több ezermilliárdos kárt is jelenthet, miközben mások óriási „bizniszeket” kötnek, a háttérben, ebben a „mutyizós világban”.

Felhozhatjuk példának az apparátus fene nagy pénz étvágyát, [színes mobiltelefonokat, full extrás WV Passátokat, vagy a flancos új bútorokat], amelyet a nélkülöző kisemberekbő kisajtolt adóforintjaikon vásároltak meg.

Továbbá nem mondható a nemzetgazdaság számára a legoptimálisabb beszerzésnek a főváros Volvo buszok és a Siemens villamosok vásárlása sem, hiszen a tendert kiíróinak tudniuk kellett, hogy vannak Magyarországon nagy hagyománnyal rendelkező magyar vállalkozások is ugyanebben az iparágban. Ezek a cégek már legalább 80 éves hagyománnyal gyártanak hasonló közlekedési eszközöket [Ikarusz, Ganz]. 

Mielőtt valaki az Ikarusz buszok, kigyulladásáról szeretne papolni, érdemes lenne meggyőződni arról, hogy a gyárilag előírt karbantartásokat az előírtaknak megfelelő minőségben és sorrendben elvégzik-e?

Érdemes lenne tudni, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező autószerelők, az öreg szakik - akik rutinból tudták a karbantartás műveleteit - ott vannak-e még, vagy rég útilaput kötöttek a talpukra, ugyanúgy, mint nagyon sok más fővárosi cégnél. Prsze nem másért, mint az idősebb „szakik” esetleges magasabb béréért.

Lehet, hogy itt is tetten érhető az esetleges „nagy spórolás”, ahol pár tíze
zer forint miatt esetleg 40-50 milliós buszok égnek el.  

Az ilyen és ehhez hasonló esetek kapcsán, úgy tűnik, hogy a társadalomnak elege lett abból, hogy a számlákat folyton velük fizetessék ki.

Talán a legjobb bizonyíték erre az, hogy a választásokon mára elértük azt is, hogy a választásra jogosultak 38-45 %-a választ meg egy pártot.  

Mi ez, ha nem jelzés?!  

Nézzük meg, hogy mik is a költségvetés legkritikusabb problémái. A hírek szerint az ÁFA befizetések maradnak el leginkább a várttól, de nagyon meglepődnék, ha más adónemek viszont az egeket döngetnék.

Ahhoz, hogy elfogulatlan véleményt tudjunk alkotni, nézzünk szét a közelebbi és távolabbi környezetünkben, hol „szivároghat” a pénzügyi rendszer!

Miként és hogyan folyhat el a pénz, az adó befizetés elöl.

Nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy az ÁFA befizetések elmaradása egy teljesen átlátható, és közgazdaságilag pontosan bizonyítható törvényszerűségen alapszik, amely a rosszul megalkotott adópolitikának az eredménye.

Miért?

Teljes biztonsággal állítható, hogy az országhatárok körzetében lévő benzinkutakat akár holnap fel lehetne számolni, és helyüket sóval beszórni. Ugyanez igaz a kereskedelmi és vendéglátó boltokra, egységekre.

Könnyen igazolható, hogy a határ közeli átjárásokkal [tankolás, kisebb - nagyobb bevásárlás], akár 800-1000 milliárd forintot is elérheti a külhonba kivándorolt ÁFA összege, és hol van akkor még az a tőke, ami így távozik?

Vagy az a magyar munkaerő, amely a nem Magyarországon megtermelt árú miatt nem kap munkát, és nem fizet SZJÁ-t, ÁFÁ-t, nem költ, nem vásárol, és ezzel nem hoz létre keresletet, vagy legalábbis „FIZETŐKÉPES” keresletet.

Nagy betűkkel írtam, a FIZETŐKÉPEST, hogy mindenki értse!. 

Természetesen a fenti összeget óvatosan kell kezelni, hiszen ez csupán becsült érték, megalapozott statisztikák soha nem készültek.

Ez az összeg tehát lehet nagyobb is, de lehet nem sokkal kisebb is.

Mire vezethető vissza az a tény, hogy nekünk a határszélen és olykor nem a határszélen is megéri idegenben vásárolni.

Véleményem szerint nem másra, mint az aránytalanul nagy különadóra, amellyel pl. a benzint és a gázolajat megterhelik.

Vagy a költségvetés feneketlen nagy étvágya, valamint a befektetők profitéhsége, egybetalálkozva a nomenklatúra hajlandóságával és tehetetlenségével, eredményezi a magyar gazdaság versenyképtelen ségét?

Ezekkel az elvonásokkal és rezsiköltségekkel versenyképtelen a magyar kis, és középvállalkozói réteg, de úgy tűnik, [a Szlovákiába menekült négy autógyár példája is mutatja], hogy már a nagy konszernek is túl drágának ítélik meg a magyar „fiskális szabadrablást”!

A fenti költségek az élet minden területét drágítják, szállítás, fűtés, a gépeket, berendezéseket működtető energiaárak összefüggnek a drágán megtermelt árukkal.

Kihat a mezőgazdasági termékek árára, a burgonyára, kenyérre, egy szelet húsra, a vendéglátás áraira, vagy bárrmilyen szolgáltatásra.

Szlovákiában például 30-35 %-al olcsóbbak az élelmiszerek, és a vendéglátó egységek árai.

Eközben nálunk a külföldi vásárlás csökkenti a költségvetés bevételeit, az előzőekben leírt módón. 

A média legalább három éve folyamatosan arról cikkezik, hogy túl magas az az üzemanyagárak adótartalma.

Ennek ellenére a politikusok arról beszélnek, hogy a munkaerő ára magas és ezért versenyképtelen a magyar gazdaság termelése, ezért távozik a tőke az országból, illetve az a tőke, amely befektetési céllal területet keres, az nem ebbe az országba jön.  

A valós helyzet viszont a következő lehet!

Az energia lobby [amely már teljesen külföldi kézben van], és a kormányzati szervek egy csoportja érdekelt a magas energiaárakban.

Az előbbi a haszon miatt, a másik a tiszta rizikómentes és nyugodt bevételek miatt.

Nem kell folyton értelmezni az ország gazdaságának helyzetét, nem kell figyelni [monitorozni] a gazdaságban végbemenő folyamatokat, és nem kell törni a fejünket, hogy milyen ösztönző beavatkozásokra van szükség a gazdaságban.

A büntetőjogi okokra itt most nem is merek gondolni, tehát a gazdasági összefonódást, a korrupciót nem is merem a tényezők közé felvenni.

A változó politikai és társadalmi légkörben nem kell konfliktusokat felvál lalni, ha netán hirtelen ígérni kell [tűzoltás jelleggel] a társadalomnak valamilyen szociálpolitikai kérdésben.  

Az érezhető, és látható, a pénzügyi és politikai problémák ellenére, hogy a "független" média segítségével a kormányzat hajszolja és sulykolja a sikerpropagandát, miközben komoly elmarasztalást és bírálatot kap az országban kialakult gazdasági helyzetért az Európai Uniótól. 

Eközben a kormányzati apparátus hihetetlen fizetéseket, jutalmakat markol fel.

Ugyanez az apparátus a sárgaföldig lerohadt idegenforgalmat képtelen talpra állítani, sőt az idegenforgalom válsága soha nem látott mélységekbe zuhant.

Példának okán vegyük Sopront, ahol szinte évtizedek óta hemzsegtek az osztrákok.

Szolgáltatásért, kisebb bevásárlásért, és néha egy jó vacsoráért is érdemes volt nekik átruccanni Magyarországra.

Ma aaz agyon adóztatott vállalkozásokhoz [fogorvos, fogtechnikus, fodrász, vendéglős stb.,] szinte nem tér be senki.  

Visszakanyarodva a költségvetés felhasznált pénzeszközeihez, jogos lenne a kérdés, ha egyáltalán feltennék a kormányzati oldalról, hogy akkor mire használnánk a költségvetés milliárdjait?

A teljesség igénye nélkül néhány „régi-új” ötlet, hiszen több oldal is kevés lenne a munkahelyteremtő és beruházást ösztönző ötletek felsorolásához. 

Az egyik ilyen, például még a kisgazdák által felvetett, de a kormányzati útvesztőkben elsikkadt „biodízel” program, amely munkát teremtene az amúgy is katasztrófa szélén álló mezőgazdaságban. Nem beszélve arról, hogy jelentős energiaár megtakarítást eredményezne, mind az országnak, mind a mezőgazdaságban működő erőgépek számára, ezzel költséget csökkentene a mezőgazdasági áruk előállitása körében.

Ugyanilyen beruházási támogatást lehetne elindítani a bioenergiai gázerő művek felállításával a kisgazdaságokban. Ezzel az állattartásban felhasznált drágább energia kiváltására lehetne a mezőgazdaságot felkészíteni. Ez mind az ipar, mind a mezőgazdaság számára előnyös együttműködés mellett egy új támogatási formula lehetne.

Nézhetünk egy régebbi, más országokban már régen bevált energiatermelési támogatást.  

Ilyen a szélerőművek rendszere, amely már a közeli Szlovákiában is kiválóan működik.

Addig, amíg Szlovákiában közel 160 darab szélerőmű működik, addig nálunk mindössze 6 darab.

E viszony számok önmagukért beszélnek!

Eközben az apparátus és a kormányzat több tízmilliós gépkocsikon páváskodik, és nem teljesíti alkotmányos kötelezettségét, vagyis, nem "gondos gazda" módjára jár el az Országot érintő kérdésekben. 

Más: több tízmilliárdos katonai kalandokba bocsátkozunk akkor, amikor szinte két év alatt megduplázódott a munkanélküliek száma. [A látens munkanélkülieket is beszámítva!]

Nem beszélve itt arról, hogy az Ország külpolitikai érdekei között nem szerepelhet az arab világgal történő konfliktus kiélezése.  

A fentiek alapján az elmúlt 15 évben a vállalkozások - de leginkább a külföldi vállalkozások - voltak azok, amelyek mérhetetlen befolyásra tettek szert az ország ügyeiben, az általuk alkalmazott gazdasági vezetőkön keresztü és nem utolsó sorban a politikai kapcsolódási pontokon keresztül.

Mára a politikai, és a gazdasági kérdések oly annyira összefonódtak a belpolitikában, hogy gyakorlatilag nincs emberfia, aki kiismerné magát a gazdaságosság, a nemzeti érdek, és a munkavállalói szociálpolitikai érdek kérdései között.  

Akkor mi a teendő az országot érintő kérdésekben? 

A fentiekből kitűnhetett, hogy a tőkének és így a tőkésnek irgalmatlan nagy az érdekérvényesítő szerepe, és lehetősége a pénzen keresztül.

A világ már pár száz éve rájött, a társadalmi fejlődé tapasztalatainak összegzésén keresztül, hogy a politikai tejhatalommal felruházott tőkés
előbb, vagy utóbb a „tőke” érdekeit helyezi előtérbe, amint az manapság történik a hirtelen kapitalizálódott középeurópai országokban is. Maradjunk azonban most csak Magyarországnál, ahol a rendszerváltásnál óriási hibát vétettek azok, akik az alkotmányos berendezkedésről [felhatalmazás alapján, vagy anélkül] döntöttek.

Hogy az uttévesztés véletlenül, vagy szándékosan történt, már talán soha nem tudjuk meg.

Ez a hiba, az egyszintű parlament továbbvitele volt, amely eleve beprogramozta, hogy előbb, vagy utóbb a nagytőke emberei a pénzen keresztül átveszik az ország teljes gazdasági és politikai irányítását.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem a tőke gonoszságból fakad, hanem a „tőke” szükségszerű természetéből következik.

Minden tőke, és tőkés keresi a legkisebb ellenállás irányát mind a politikában, mind a gazdaságban.

És ha teheti, akkor befolyásolja azt, a saját jól felfogott, vagy vélt érdekében.

Példák sorát lehet hozni arról, hogy a Horthy korszakban a nagytőke csak kismértékben, vagy csak nagyon korlátozott mértékben tudta az ország törvényhozását manipulálni.

Tegyük fel a kérdést miért?

A háború előtti Magyarországon kétkamarás parlamenti rendszer volt, amelynek lényege, hogy az alsóház, amely a törvényeket alkotta, kizárólag népképviselet volt, amely a pártokon keresztül érvényesítette az akaratát.

A főrendiházban jelen voltak a nagytőke, a nagybirtok, az egyházak, kinevezett egyének, társadalmi szervezetek, arisztokraták képviselői, valamint az államigazgatás egyes vezetői. Zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar parlamentarizmus nagyjából párhuzamosan fejlődött 1945-ig az európai parlamentarizmussal.

Egész Európa a XIX. századi angol parlamenti szisztémát vette át. [Révai Kis Lexikon, 1936.]

Ez a parlamenti rendszer olyan volt, hogy kikényszerítette az érdekellentétben álló felekből a konszenzus megteremtését.

Egy példán keresztül lehet igazán megérteni működési rendszerét.

Vegyünk példának egy adóemelést, amely olyan helyen próbál meg adót emelni, amely hátrányos a nagytőke számára. Az alsóházban simán átmegy a törvényjavaslat, mert ez az adóemelés nem érinti őket, de a főrendiházban már óriási vitákk keletkeznek és végső soron elutasítják a jogszabály módosítást.

Hogy ne lehessen a végtelenségig ezt az állapotot fenntartani, ezért az Alkotmányban rögzítve volt, hogy az elutasítást, csak kétszer lehetett ismételni, harmadjára a törvényjavaslatot át kellett engedni.

Nem véletlen, hogy Európa összes nemzetének kétkamarás parlamentje van, legyen az köztársasági államforma, vagy akár alkotmányos monarchia.

Ez a fajta konszenzuskényszer olyan hatékony volt Magyarországon, hogy a Trianon, és a kommunista anarchizmus utáni szétzilált gazdaságot, valamint a nagy gazdasági világválságot túlélve, prosperitás útjára terelte gazdaságot.  

Mi van ezzel szemben a most nálunk?

Könnyen belátható, hogy az érdekérvényesítésben az a társadalmi csoport marad le, amelynek a legkevesebb a pénze, vagyis ha nem garantálja az Alkotmány a jogait, akkor a tőke felvásárolja a parlamenti helyeket, felvásárolja a médiumokat, és olyan törvényeket erőszakol keresztűl a parlamenten, amely számára a legkedvezőbb.

A média negativ befolyását a társadalomra valószínűleg nem kell külön ecsetelni, hiszen trendeket tud a világban és az országokban megfordítani. Ezekkel az eszközökkel lehet élni, és visszaélni egyaránt.  

Nagyon leegyszerűsített formában, de ez a mai magyar valóság, hogy 1990-ben 22 milliárd  volt, ma viszont 68 milliárd USD az államadóság!

Az ugyancsak "rendszerváltó" közép-Európai országok nem estek bele ebbe a csapdába és az idő azt bizonyítja, hogy egy rossz döntés miatt lehetnek az elsőkből, akár utolsók is.