MIME-Version: 1.0 Content-Location: file:///C:/48831D69/EgyfejetetejereallitottorszagII.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Egy feje tetejé=
re
állított ország (2)
Nem
véletlenül lett ugyanaz a címe ennek az
írásnak, mint az ezelőttinek.
Azt
hiszem hasznos, és tanulságos történéseket
lehet felsorolni a mai magyar életből, természetesen a
közös tapasztalatok elemzésére.
Segítségünkre volt ebben, a
viccbéli Kohn úr, aki
külföldre szakadt magyarként hazajőve, egy Coca
Colás automatánál éli meg a magyar
leleményességet, hadd ne mondjam,
„pofátlanságot” mármint azt, ahogyan az
automata folyton elnyeli a pénzérméjét.
Természetesen továbbra is számítunk ebben az írás=
ban is
Kohn úr
értékítélő
megállapításaira, például arra, hogy:
-Ügyes…….nagyon ügyes!
A
fenti kitétellel rögtön essünk is neki, az újk=
ori
„Volponék-nak”, akik mai
életünk egyik jelentős elemei, sőt életünk
fonalának egyik meghatározói.
Köztudott
módon, az elmúlt évtizedben többtízen
akasztották fel magukat a vidéki falvakban, a magyar hon kise=
bb
és szerencsétlenebb tájain.
Ezek
az emberek azért nyúltak a kötél után, mert
kilátástalannak látták a jövőjük=
et,
vagyis a mai magyar mezőgazdaságból való
létfenntartást, mind magukra, mind családjukra
nézve.
Azonban
a „Volponék” köszö=
nik,
jól vannak!
Mint
köztudott a színműben szereplő „Volpone”
a kapzsiság és a korrupció egyik jelképe &eacut=
e;s
megtestesítője.
A
színmű egyik híres mondata megadja életük
filozófiáját: „Jobban
gyönyörködöm vagyonom ravasz
gyarapításában, mint a boldog
birtoklásában.” hangzik a híres mondat.
Ez,
ma is aktuális minden magyar „Volpon&eacu=
te;ra”
azzal a kitétellel, hogy nem csak a gyarapításá=
ban,
de a boldog birtoklásban is meglelik mérhetetlen
jókedvüket és örömüket.
Mert
hogyan is értelmezze az ember azt, amikor azok az emberek, akik
mondhatni 8-10 év alatt váltak milliárdosokká
(komoly munka nélkül (!).), és ma ők fejtik ki
véleményüket a hatékonyságról, a
versenyképtelen gazdaságról, vélhetőleg nem
másért, mint a magas munkavállalói-bérek,
okozta külföldi beruházás csökkenés mia=
tt.
Míg
a „Volponék”, minden telet
és nyarat az évszaknak megfelelően hol a hegyekben, hol a
tengerek mellett múlatva töltenek el, addig a laptopjukon, a
legújabb programmal azt próbálják megfejteni, h=
ogy
hogyan lehetne megtakarítani még több, (20-30) munkahely=
et
azért, hogy a haszon még nagyobb legyen.
A
„Volponék” egyik kedvenc
pénzszerzési megoldása a kisbefektetők
jóhiszeműen, már-már naivan befektetett
tőkéje, ami lehet pénz, vagy kárpótl&aacut=
e;si
jegy, hiszen az éppen ugyanúgy pénzügyi eszkö=
;z.
Láthattuk is, hogyan gazdagodtak meg egyesek a 25-30 %-on felvásárolt
kárpótlási jegyekből, szinte pillanatok alatt.
Tizenöt éve egyfolytában bank és pénzü=
;gyi
botrányok sorozatától hangos az ország, é=
;s ennek
ellenére szinte érthetetlen módon, a politikai
szféra mintha mit sem venne észre ebből az
egészből.
Felsorolni
is szinte képtelenség: már szinte
közhelyszámba menő Tocsik-ügy,
(a miniszter rokonával), Budapest Bank, (a híres Bokros csoda
közgazdász vezette, aki bankelnökként úgy
tűnik nem is volt akkora csoda (!).), Posta Bank, (a maga Princz-ével), az elhíresült VIP-es csapat, a Co.
Nexus-ügy, (akinek a botrányhőse még a
tárgyalások előtt elhalálozott), a K&H
brókerbotrány, amihez nem lehet szinte semmit hozzáten=
ni,
hacsak azt nem, hogy az NBH-t, úgy t$=
9;nik
új szerepben vonultatja fel a politika,
habár a Horn időben elhíresült Földi-ügy =
sem
tett jót a szervezet jó hírének.
Most
pedig itt van a BAUMAG-ügy, mint a kisembe=
rek
egyik lefölözője.
Ezekben az ügyekben, -itt csak a nagyobbakat emeltük ki- az a
közös valahol, hogy a számlát mindig a szendelelk=
369;
szolid kisember fizeti meg.
Most
azonban térjünk át a „Volpon&=
eacute;k”
birodalmába, a kapzsiság melegágyába, és
vegyük mindjárt első példánkat, az
elhíresült „örök homokórát”=
ami
semmire sem jó, nem is szép, de legalább jó
drága. Bizton állíthatom, hogy ebből is valaki na=
gyot
kaszálhatott, mert általában a történelmi
visszatekintések alapján az OK, nem közlekedik OK
nélkül, vagyis az ókori filozófusok megint beletr=
afáltak
a dolgok kellős közepébe.
A
mi szókimondó barátunk Kohn,
megint elégedetten állapíthatja meg azt, hogy:
-
Ügyes,….Nagyon ügyes!
Mert
mire gondolhat az ember akkor, amikor egy közszolgálatot
ellátó szervezet, mint a Fővárosi
Önkormányzat 300 millióért állít fel
egy homokórát a Dózsa György úton, aminek a
célját és funkcióját meghatározni
szinte lehetetlen. Nem lehet összemérni egy köztéri
szoborral, annak a szépségével, (már, ha a
művész eltalálta azt, amit mondani akart) és az
utókorra hagyott mondandóval.
Persze
nem lehet kétséges, hogy ez valakinek egy nagyon jó
üzlet, miközben emberek tízezrei hálnak az
aluljárók telefonfülkéiben, illetve más
zegzugokban. Persze ezzel is növelve Budapest külföldiek
előtti imázsát, amely &iacut=
e;gy
is a béka ülepe alatt leledzik pár száz
kilométerrel.
Míg
talán ebből a 300 millióból futná egy
karitatív szervezettel, szervezetekkel (egyházak!) arra, hogy
több évre elosztva a pénzt valamilyen megoldást
találjanak erre a nem is kicsi társadalmi
problémára. Így viszont marad az
aluljárókban az ürülékszag, a paplanon &eacu=
te;s
dunyhán alvók ezrei, és maradnak a
megcsömörlött turisták, akik a magyar
közállapotokon felháborodva, -hisz az éttermekben=
a
legalantasabb módon átverik őket,- soha többé
nem teszik be az országba a lábukat.
Sőt
egy X négyzet függvény alapján elhíresztel=
ve,
lebeszélik még azokat is, akik megkíséreln&eacu=
te;k
talán a lehetetlent is, vállalva a veszélyt, ami a mai
közbiztonság kritikája is egyben.
Vagy
itt van mindjárt a másik ÜGY is, a HM 600 milliós
AN-26-os vásárlása, amely rögtön felkeltette=
az
adófizetők figyelmét, merthogy 5-6 évvel ezel!=
7;tt
az amerikaiak ajánlgatták nagy lobbal a saját C-130-as
szállítógépüket, amelyet az AN-26-ossal
összehasonlítva nem is lehet egy napon említeni,
kiváltképp akkor, ha 1 millió dollár volt az
ára, ami mai árfolyamon 200 millió. Persze
kétségtelen tény, hogy az a gép egy
üzemidő meghosszabbításon kellett volna, hogy
átessen, ami nem hiszem el, hogy elérte volna a maradék
400 milliót.
Kohn barátunknak itt is lenne némi szerepe a híres
mondatával, pusztán azért nem írom ide, hogy he=
lyet
és időt takarítsak meg.
Most
azonban evezzünk más vizekre, mint például Szanyi „konzekvens” Tibor
kijelentésére, minthogy, volt saját cégé=
nek
a saját szignójával adott megrendelést,
miközben két évvel ezelőtt még
torkaszakadtából „orbánb&aa=
cute;nyázott”.
Persze
nem csak úgy egyszerűen egyes számban, hanem többes
számban.
Úgy,
hogy Orbán bányái! A probléma csak annyi ezzel,
hogy nem bányái, hanem bányája, és nem n=
eki,
hanem az édesapjának, és nem is egy egész, hanem
csak egy rész!
Itt
most a Kohn úron kívül be ke=
ll
vonnunk a híres Szovjet hírszolgálatot, akik azt
jelentették, hogy: „Teheránban Zsiguli autókat
osztogattak”, majd később helyesbítésk&eacu=
te;nt
megjelent a helyreigazítás, ami úgy szólt, hogy:
„Nem Teheránban, hanem Leningrádban, nem Zsigulikat, ha=
nem
Moszkvicsokat, és nem osztogattak, hanem fosztogattak”.
Hát
ennyit a mai magyar politikai, és „humor&=
aacute;lis”
kultúréletről!
Azonban
van egy még szomorúbb jelensége a mai magyar
társadalomnak, de itt most én a vezető
értelmiségi rétegre gondolnék, akiknek a
véleménye általában meghatározó a
NEMZET további sorsát tekintve. Mire gondolok!
Egyesek
„követelik a vörös csillagot betiltó
törvény eltörlését”.
Mondván,
hogy az antidemokratikus, mivel a nyugat-európai országokban
nincs tiltó törvényi hatály alatt.
Nocsak,
hogyan is lopakodik a „látens diktatúra”? Itt van
előttem az aláírók névsora.
„Eörsi, az író, Gyurcsány,
a miniszter, Jancsó, TGM a fődemokrata
(egyes vélemények szerint egy nagy jövőjű anar=
chista),
aztán a futottak még kategória, amolyan vannak is meg
nincsenek is, oly mindegy.
Jancsótól, (saját megvallása szerint, mint
régi kommunista) ez tulajdonképpen nem is meglepő, minth=
ogy
az Eörsi-féle =
sztalini
udvari dalnoktól sem lehet mást várni.
Nézem
tovább: a milliárdos, és a vörös csillag!
Röhej!
Az
ellentmondást ki sem kell mondani.
De
tisztelt olvasóim ilyen a mai magyar közerkölcs!
Mert
vajon mire gondolhattak ezek az emberek, milyen lehet a lelkiállapot=
uk,
akik egy vörös csillaghoz, egy Leninhez, és ezzel egy
ideológiához társulnak?
Vagyis
milyen lehet a lelkiállapota annak az embernek, aki tiszteli Lenint,
amikor ennek a „kopasz huligánnak” az
aláírása ott van a cári család
felkoncolást engedélyező irományán,
legalábbis a történészek eddigi
megállapításai szerint.
Mielőtt
túlbonyolítanánk az ügyet, azt el kell fogadni, h=
ogy
egy királynak, egy császárnak, egy cárnak, benne
van az élete „paklijában”, sorsában az, ho=
gyha
a népe, amellyel rosszul bánt, fellázad ellene, &eacut=
e;s
megöli őt.
Ennek
már régi és neves tradíciói vannak
például Franciaországban, ahol királyok
sorának vált gyorsabbá a feje, mint a teste.
A
Habsburgok tiszta szerencséje, hogy ez a nép (osztrák,
magyar, cseh, horvát, -a szerbet, már kivehetjük ebb!=
7;l-
(!),) nem volt ilyen vérszomjas.
De,
és a lényeg most következik: a királyokat sem, a
császárokat sem, és a cárokat sem illik
bírói ítélet nélkül megölni (!=
).
De
pusztán fikcióként fogadjuk el, hogy még a nyug=
ati
„kultúr” körökben =
is
megengedett királyokat, hercegeket, és grófokat
akasztgatni, például akkor, amikor a csőcselék azt
akarja.
Azonban
van még akkor is, egy momentum, ami mellett az ember, egy
„EMBER” soha nem mehet el.
Mi
ez? Mint megállapítottuk a „főnökök̶=
1;
sorsában lehet egy elrendelés.
De
miért lehet elrendelés, (szadizmus (?), bosszú (?) ), a tízegynéhány éves
gyermekembereken?
Milyen
ember az, és milyen eszme az, milyen vörös csillag az,
amelynek a nevében leánygyermekeket, még alig
iskolába járó fiúgyermeket, és az anyjuk=
at
öleti meg, mészároltatja le, mint egy
mészárszékben?
A
cári családot, csak azért
ölték/ölették meg, mert a Fehéroroszok front=
ja
közeljárt a lakhelyükhöz, és félő
volt, hogy a kiszabadításukkal az orosz nép új
erőre kap, a „vörös nácizmussal” szemben.=
A
fenti kérdés nem csak a mai magyar hithű
kommunistáknak feltett kérdés, hanem az úgyneve=
zett
nyugati kultúrvilágnak is, amelyek
még a XX. Században is nemzeteket tartottak
gyarmatosításuk alatt, és ma ők azok, akik fennha=
ngon
követelik azoktól a demokráciát, és rasszizmusmentességet, amely nemzetek soha nem
tartoztak a rabszolgatartó nemzetek közé (!).
Minden
embernek fel kell tennie magában a kérdést, mié=
rt
van ez így?
A
kérdésre a válasz nem is olyan nehéz. Az
újkorhoz, új politikai elgondolás tartozik, amelynek m=
i is
a részei vagyunk. Az erkölcs már egy maradi nézet,
és pusztán a materialista szemlélet az, amely elő=
re
mutat, és nem foglalkozik holmi erkölcsi t=
ematizálásokkal,
persze csak némely politikai és eszmei csoportok szerint.
Vagyis,
a cél olykor szentesíti, szentesítheti az eszközt,
némelykor pedig évtizedes hozsanna tartozik azoknak, akik a
történelem őrlőmalmába kerültek esetleg
önnön hibájukon kívül.
Az
érvtelenség a vitakultúra lapossága kivá=
ltja
a régi reflexeket, és a megszokott
címkézéshez nyúl természetesen minden al=
ap nélkül.
Ilyen régi reflex például a román politika is,
amikor újságírót tilt ki az
országból, mert kényelmetlen a véleménye
és vita helyett a legegyszerűbb megoldást választ=
ja,
az adminisztratív megoldást, mint azt tette a nagy kondukátor is. Azonban nem kell nekünk na=
gyon
külhonra tekintenünk, hiszen vannak itt is olyanok, akik nem
szeretnek sokat babrálni a gondolatokkal, hiszen hitük és
véleményük szerint a bölcsek köve ott leledzik=
a
zsebük mélyén.
Ha
a kedves olvasó nem tudja kire gondolok,
hát ideírom, nem másra, mint Ger&=
#337;
Andrásra.
Ha
azt mondom, hogy egyetemet végzetként nem „cakkoztaR=
21;
túl a véleményének
kimunkálását akkor, amikor egy beszélgeté=
;sen
nemes egyszerűséggel lenácizta azokat, akiknek
fenntartásuk, netán más véleményük =
van
az Európai Uniós csatlakozáshoz, akkor nem járok
messze az igazságtól.
Mivel
nem csak Gerő András, hanem m&eacut=
e;g
kilencmillió kilencszázkilencven kilencezer
kilencszázkilencvenkilenc magyar lép be az unióba,
úgy azt gondolom, hogy joguk van olyan véleményt alkot=
ni,
amilyet akarnak. Ami pedig a nácizást illeti, remélem
–miután lehiggadt- a mondandóját
átértékelve legalább megpróbált
magába szállni.
Ezek
a jelenségek azért veszélyesek, mert a világunk=
ma
igen erőteljesen felbolydult, és ha belepislantunk a
világpolitikába, akkor azt látjuk, hogy a
tárgyalóasztal helyett és az ENSZ hathatós
közreműködése helyett a fegyverek kerültek
előtérbe.
Ami
igazán aggodalomra ad okot az az, hogy e=
mberi
szabadságjogokat hirdető országok is belesodródnak
olyan szituációkba, amelyeknek a kimenetele meglehetősen
kétséges, és az erkölcsi igazolás sem
adható meg egykönnyen, sőt talán sehogy.
Politikai
vezetőket végeztetnek ki rakétákkal pusztán
politikai döntéssel, és ismerve a sémi nép=
ek
(mindenkit beleértve) reflexeit, ez talán a lehető legro=
sszabb
megoldás.
A
világ legerősebb katonai hatalma olyan kalandokba
bocsátkozik, amelyet egy másodikos elemista nem követne =
el,
miközben mi magyarok magunkon hordjuk a bélyeget a II.
Világháborúban játszott szerepünkér=
t,
annak ellenére, hogy történelmileg igazolható a
„kényszer”.
Az
ország és a nemzet számára új csapd&aacu=
te;k
tűnnek fel, amelyet ha nem kerülünk ki közösen
kellő óvatossággal, akkor újabb tragédia
előtt állunk.
De
térjünk vissza a saját problémáinkhoz, hisz
van bőséggel belőle, és Kohn=
span>
barátunk még mindig csak áll, és elhűlve
mondogatja híres mondatát.
A
gyógyszerárak kérdése igencsak felbolygatta a h=
oni
kedélyeket, miután a baloldali kormány, -amely
munkálkodni akart a közjóért- eltörölte=
a
FIDESZ kormány által megkötött szerződé=
st,
amely az inflációt figyelembe véve tervezhető
évi áremelést hagyott jóvá.
Persze
egy új kormány dolgozni akar, és dolgozik is hisz a munkának nemcsak eredmény&eacu=
te;nek
kell lennie, hanem füstjének és lángjának =
is.
Így
tehát utat engedett a gyógyszerlobby nyomásának,
és elfogadta az igen tekintélyes áremelést. 5-6
hónap alatt azonban kiderült, hogy az
egészségügyi kassza –ha minden így marad-,
akkor kiürül. (Kohn barátunk
igencsak vakarhatja a fejét !)
Nem
lehetett mit tenni, cselekedni kellett, és hatósági
eszközök alkalmazásával a gyógyszerár=
akat
be kellett fagyasztani.
Az
ügynek azonban több tanulsága is van! Az egyik az, hogy a
lobbyzok sirámait nem mindig kell komolyan
venni, és ha egy megállapodás jól
működik, akkor nem kell azt babrálni, még akkor sem=
, ha
netán az ellenzék kötötte is meg azt.
A
másik, és ez most a jelenlegi ellenzéknek szól,=
ha
már a kormány elbaltázott valamit, akkor nem szabad cs=
ak
azért ellentmondani, hogy a rossz még rosszabb legyen, hisz az
ügyek mögött emberek vannak.
Én,
aki szintén gyógyszertárba járó ember
vagyok, naponta hallom, hogy az idős rossz körülmények
között élő nyugdíjasok milyen nehezen fizetik =
ki,
kapargatják össze a gyógyszerre valót. Nagyon
kétséges az a politikai álláspont, amely arra
játszik, hogy „annál jobb, minél rosszabb”=
.
Ezt
a fajta politikai logikát hagyjuk meg Ron Werbernek, és kóklerkedő politikai
társulatának!
&=
nbsp; &nbs=
p; &=
nbsp; &nbs=
p; &=
nbsp; &nbs=
p; &=
nbsp; &nbs=
p; &=
nbsp; &nbs=
p; Cs. Szabó Béla