Istenadta nép.

    Az igazi Trianon.

Honlapomon nemrég megjelent Savonarola savanyú képe. Lerí erről az arcról, hogy hajdani viselője sikertelen volt az életben és nyilván a szerelemben is, lett légyen annak tárgya egy cifra asszonyállat, vagy egy rózsaszín arcú, kerek fenekű kispap (köcsög). Mire adja előbb utóbb fejét az ilyen ember? Másokat kezd szapúlni, azaz purifikátor lesz. Tán akad hallgatósága, de biztos viszolyognak is tőle. Aztán megégetik, ha valamelyik hatalmasság elevenébe talál. Ő odatalált...

Ma már tudjuk, hogy a Katolikus Egyház sokoldalú romlottsága voltaképp túlment, túlmegy Savonarola képzelőerején. Dörgedelmei nemhogy túlzottak, de némiképp együgyűek voltak. Visszatérünk a témára, de most ugorjunk egyet.

Ejtsünk szót egy hazánkfiáról, akinek a képéről sugárzik a férfias erő, a szeretetreméltóság és a sikerek, bárhova lép, bárkihez - bármihez nyúl is.

Nagy költőnkről Berzsenyi Dánielről van szó, aki verselésével bizonyította, hogy a lélek minden regiszterén nagyszerűen tud játszani. És mégis, mire vetemedett ez az ember? Véleményt formált saját magyar fajtájáról, az istenadta népről és ezt találta írni a "Magyarokhoz" című versében.

                                 Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
                                 Letépte fényes nemzeti bélyegét,
                                 S hazája feldúlt védfalából
                                 Rak palotát heverőhelyének...

Csak így, sommásan. Nesze nektek népfelség! Talán nem egészen
köztudott, ki a "sybarita". Az egykori szicíliai Szibarisz görög
gyarmatváros elpuhult, tivornyázó életmódot folytató, lakosaira
akasztották ezt a jelzőt már az ókori rómaiak is.

Erdey Zoltán "Ébredés purim után" című cikkében "nép" és a
"nemzet" különbözőségét elemezve így vélekedik.

Ha egy társadalomban a nemzeti elit helyett a világpolgár veszi
át az irányítást, annak eredménye egy formátlan, és ezért
történetietlen
néptömeg. Ha egy társadalomban, általában sohasem elszigetelten,
hanem történelmi folyamatokhoz kapcsolódóan, a fellah-
eszményeket képviselő világpolgár kerül uralomra, ez a nemzet
halálát jelenti.

(Melyek ezek a "fellah-eszmények"? A cselédszemlélet, a
gyávaság és a kapzsiság - korunk megannyi társadalmi
szimptómája, a történelem és egyéni sorsa formálásáról
lemondott 'csandala-nép' erkölcsi hanyatlásának kórképe.
És az út végén ott vár ránk a zsidó-fellah szellem áldozatául
esett Szibarisz sorsa, s ami marad nemzeti létünkből: a
Berzsenyi által megénekelt 'rút szibarita váz'.)

Itt megint fennakadunk egy idegen kifejezésen (csandala). Értelmét Czakó Gábor világítja meg.

"A jótól, a bölcsességtől elkülönült egoista hatalom azonban megvalósult, a kizsákmányolás, a hazugság, az igazságtalanság, a teljes erkölcstelenség társadalma is, a tömérdek háborúval, vérrel, kínzással, az ember csordalénnyé alázásával együtt. A felsőbbrendű ember helyett az önmagát minden felelősség alól fölmentő csandala lett a diktátor, a bankvezér, a spekuláns, a sajtócézár."

A kérdés a legutóbbi "sikeres" népszavazás kapcsán az: szabad e a NÉPET cseszegetni amiatt, hogy a minősített többség el sem ment szavazni, azok közűl pedig akik elmentek, a kelleténél sokkal számosabban voksoltak a Trianonban elszakított országrészek jelképes vissza egyesítése ellen. A jellembeli hitványság (közömbösség, lustaság, gyávaság, stb.) vitathatatlan és elidegeníthetetlen alanyi jog; mint ahogy szabad az asszociáció is, amely ennek kapcsán a csűrhe fogalmát idézi fel; anélkűl persze, hogy ez a jelzőt az egész falkára, vagy bármelyik disznóra ráragasztanánk, merthogy a nemzetgyalázás büntetendő, függetlenűl attól, hogy milyen az adott nemzet.

Az viszont bátran kijelenthető: az "anyaország" népe erkölcsi vereséget szenvedett, súlyosabbat Mohácsnál: utólag elfogadta a trianoni békediktátumot!

A miniszterelnök, a népszavazása előtt, arról beszélt, hogy most nem a nagypapák és nagymamák sérelmeivel, hanem az unokák jövőjével kell foglalkozni, erről kell - nemmel - szavazni. Gyurcsányt én megértem. Ő ugyanis nem érti, hogy nem a hugyos nagypapáról, hanem egy élő organizmusról: a NEMZETRŐL van szó, amelynek testi és lelki sérelmei nemzedékek életén át hatnak. Vagy mégsem?

A "Weborvos" Honlapon olvastam, hogy a fájdalom életmen
tő lehet. Továbbá.

"Havonta mintegy ezer közlemény jelenik meg a fájdalomról.  A fájdalom észleléses és emocionális élmény, amely viselkedéses és reflexes választ vált ki. Lehet gyors, lassú, testi, zsigeri, és a lelki fájdalmakról sem szabad megfeledkezni. Közismert, hogy fantom fájdalom is létezik, amikor a végtagot már amputálták, de mégis fáj."

A különbség, hogy az amputált végtagot a szemétbe dobják. ezzel kikerűl a csonkolt látóköréből. De a "nemzet" amputált "végtagjai" szemünk láttára, fülünk hallatára léteznek, szenvednek és vágyakoznak. Emlékezzetek csak a gyergyószentmiklósi gyermekek ártatlan szemeire az "Édes Erdély" című korábbi Commentben.

A "Magyar Betegnek" már nincsenek fantomfájdalmai sem. Az üszkösödés a néplélekben fészkel. Az ilyen beteg gyógyszere a gumicsont. Már odadobták neki, Rytkó Emilia személyében. Nesztek. Rágtátok vagy öt évig Tocsikot is.

A fekete varjak odacsaptak. Harsognak a lapok.

Megsemmisítette a december 5-ei népszavazás végeredményét tartalmazó OVB-határozatot a Legfelsőbb Bíróság és az eredmény megállapítására új eljárást rendelt el, 1139 szavazókörben újraszámoltatják a voksokat. A kettosallampolgarsag.hu információi szerint felmerülhet az OVB mellett működő Országos Választási Irodát vezető Rytkó Emília távozása, vagy ennek igénye is.

Hülyék!

Ha Emiliát elcsapják,  vagy felmerűl ennek igénye, de persze nem csapják el; ugyan mit változtat ez ama tényen, hogy a fél ország nem ment el Erdélyért, a Felvidékért, a Délvidékért szavazni. Ettől okádhatnék! Bocsi!

De az egész dologban nem ez a legundorítóbb, hanem az anyaországi egyházak sokatmondó hallgatása. Avagy: lélekben hány millió magyar hercegprímásának vallja magát az - állítólag - zsidó és szabadkömöves Erdő Péter? Tudjuk persze, az Egyházban az almák nem esnek sem a fájuk, sem egymás közelébe. Tomori érsek után jószerint Péhm József volt az első magyarlelkű
főpap. Bár életírásában céloz rá, már nem kérdezhetjük tőle, mi fájt jobban testének, lelkének: az ávósok kegyetlensége, vagy a vatikáni farizeusok kenetteljes könyörtelensége. A honi "történelmi" egyházak a népszavazás kapcsán  hallgattak. (Jó Kollonics érsek, de büszke lehetsz méltő utódaidra!) Úgymond, nem politizálnak. Tán' tilos nékiek? Dehát akkor Gyulai püspök úr miért óvta, anno, báránykáit attól, hogy a Ghiczy vezette keresztény demomkata pártra szavazzanak?

És Voytila pápa úr miért részesíti magas kitüntetésben Orbán Viktort és miért tesz olyan nyilatkozatokat, amelyek nyilt beavatkozást jelentenek nemcsak a magyar belügyekbe, de a hívők lelkiismereti szabadságába is?

A sörpocakját hízlaló magyar, a szittya ősök lúdtalpas karikatúrája, persze nem fog szégyenkezni önnön silánysága miatt, mint ahogy a hajléktalan is megszokja idővel saját lábszagát. A dolognak azonban feltétlenűl lesz erkölcsi tanúlsága, sőt folytatása is.

Az Internet árja egy furcsa levelet sodor. (Zámbori Gusztáv jegyzi.) Így szól.

Nemzettársak!
Tudatjuk veletek, hogy a Magyar Nemzet székhelye ismét Erdélyországba tevödött át. Arra kérünk, ne aggódjatok. Mint azt a történelem már bebizonyította, megbízható védöhely hódoltsági idökre, vallásszabadsággal együtt, boszorkányégetések nélkül. Továbbá kérjük, támogassatok indítványainkban
1. Javasoltatik Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek: Trianon aláírásának dátumát nevezze ki az általa vezetett ország állami ünnepének, hiszen már akkor megvalósult a Kis-Magyarország területén élö népek álma, hogy megszabaduljanak Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja terméketelen területeitol és kellemetlen magyar lakosaitól.
2. Javasoltatik ugyancsak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek: A Hösök Terén lévö, aktualitását vesztett, és a galambszar mellett az összmagyar eszme bukómadarai által is lepiszkolt szoborcsoportot bocsássa Erdély rendelkezésére, elszállítás, megtisztítás és fölállítás céljából. Helyette, az adófizetok népszavazás útján megspórolt pénzébol állítson szobrot Károlyi Mihálynak, Apponyinak, Kun Bélának és a többi hérosznak, akiknek köszönhetoen megvalósulhatott ez a megkönnyebbülés.
3. Javasoltatik a Károlyi Mihály-díj megalapítása, melyet évrol évre kiosztunk a legméltóbbnak. A díjjal egy Károlyi Mihályról készült szobor jár  és az a jelentos pénzösszeg, amely megfelel az egyszeri magyar állampolgár által a "külhoni" invázió elmaradása következtében megspórolt mennyiséggel. Míg jövore zsuri alakul, az idei díj magától értetodoen a miniszterelnök urat illeti meg.
4. Javasoltatik egy Magyar Nemzeti Alap létrehozása, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági közadományokból. Ebbol az alapból segítenénk a határainkon túl, Kis-Magyarországon (Hungaria Minor) rekedt mintegy másfél millió kisebbségbe került nemzettársunk identitásának megorzését. A MNA ugyanakkor hasznos tanácsokkal is ellátná végvári vitézeinket, miképpen kell egy idegen országban megorizni az identitásunkat és küzdeni a nemzeti és kulturális végvárak védelméért.
5. Javasoltatik a Magyar Bevándorlási Alap létrehozása, amely azon nemzettársaink Erdélybe való áttelepedését segítené elö, akiket magyarságtudatuk miatt Kis-Magyarországon zaklatnak."

* * *

A szórakoztató irományt kiegészíthetném én is néhány ferde gondolattal.

Alapitsanak Linder Béla ("nem akarok katonát látni") díjat és adományozzák Keleti György volt és Juhász Ferenc most regnáló honvédelmi minisztereknek.

Minthogy jelenleg egy dandárunk és mintegy 48 dandártábornokunk van, hozzák létre a "Parkinson Alapítványt". Nevezzenek ki az ezredesek közűl még két dandártábornokot, a kerek szám végett, és az alapítványi pénzből ugyanúgy emeljék fizetésüket, ahogy e képviselők a saját fizetésükkel teszik. E díszes egység a Szabadság Téren díszmenetben verje a huppot a szovjet emlékmű talpazatára állított Göncz Árpád volt és Mádl Ferenc jelenlegi főhadurak előtt és deklarálják, hogy hazánk ismét nem rés, de erős bástya, ezután már, a kapitalista világrendszer falában. Deklarálják továbbá, hogy a magyar zsoldos haderő az ország területét kivéve bárhol bevethető, ha nem magyar érdekek védelméről van szó. A Kárpátokat akár le is lehet gyalúlni, mert ami az országból maradt, azt már nem kell hegykoszorúkkal és őrtálló székelyekkel védeni.

* * *

Az ember legfontosabb kincseit (erkölcs, hazaszeretet, multismeret, jelenbeni tájékozódás, vallásos meggyőződés, szolidaritás) viszont lelkében megőrízheti. Aki ezt akarja, annak Erdély szellemiségéből kell és lehet erőt meríteni, ahogy ezt a kelták utódai a stonenhengei szertartások alkalmával teszik.

E furcsa gondolatvezetést egy másik esemény is sugallja, ami úgy lehet meg sem történt. Csupán hallottam arról. hogy amikor Csíksomlyón a judeo-keresztény szellemiség tudatromboló remekművét, az "István a Királyt" játszották, a záró akkordok elhangzása után a többszázezres tömeg ütemes skandálásba kezdett: "Koppány! Koppány!". Ha ez igaz, azt jelenti, hogy Erdély népe megérti és átérzi, mire megy a magyarság ezeréves pöre. E per tárgya Koppány örökségének, azaz az etelközi és pusztaszeri vérszerződésekkel megerősített nemzeti alkotmányok - bennük a magyarság szabadságjogainak - elorzása, a magyar nemzet leigázása, a szabad harcosok cselédsorba
sűllyesztése a német császár és a római pápa által, a német lovaggá vedlett Vajk segítségével.

Akik számára e gondolatok megbotránkoztatók, olvassanak bele a Károli Biblia elején az Ószövetségbe. Onnan idézem Mózes ötödik könyvéből a "törvény summája" c. fejezet kis töredékét. Mózesé a szó...

"3,2 De az Úr monda nékem: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt és minden ő népét és földjét; és úgy cselekedjél vele, a mint cselekedtél Szihonnal, [rész 1,4. 4 Móz. 21,33-35.] az Emoreusok királyával, a ki Hesbonban lakik vala.

3,3 És kezünkbe adá az Úr, a mi Istenünk Ógot is, Básánnak
királyát és minden ő népét, és úgy megvertük őt, hogy
menekülni való sem maradt belőle.

3,4 És abban az időben elfoglaltuk minden városát; nem volt
város, a melyet el nem vettünk volna tőlök: hatvan várost,
Argóbnak [1 Kir. 4,13.] egész vidékét, a Básenbeli Ógnak
országát.

3,5 Ezek a városok mind meg valának erősítve magas kőfalakkal,
kapukkal és zárokkal, kivévén igen sok kerítetlen
várost.

 3,6 És fegyverre hánytuk azokat, a mint cselekedtünk vala
Szihonnal, Hesbon királyával, fegyverre hányván az egész
várost: férfiakat, asszonyokat és a kisdedeket is.

3,7 De a barmokat és a városokból való ragadományokat
mind magunk közt vetettük prédára.

3,8 És elvettük abban az időben az Emoreusok két királyának kezéből azt a földet, a mely a Jordánon túl vala, az
Arnon pataktól fogva a Hermon hegyéig."

Mindez feltételezné, hogy létezik egy olyan isten, amely külön komázik az izraelitákkal és nemcsak elnézi nekik, de kedvét is leli abban, hogy fegyverre hányják az asszonyokat és a kisdedeket is, akik szintén az ő teremtményei. Ilyen isten nem létezik! Vannak azonban próféták akik képesek fanatizálni egy hordát, amelyet génjei arra késztetnek, hogy higyjen maga közűl a legőrűltebbnek és ártatlanokat gyilkoljon, büntudat nélkűl. (Persze itt no holocaust, no problem.)

Ha mégis van ilyen isten, tehet e olyat haragjában, vagy úri szeszélyből, hogy egyszer - másszor nem a kiválasztott, hanem más népek (gojim) egyikét, vagy másikát favorizálja és prófétájuk útján engedélyt sőt parancsot ad nékiek, hogy a sondereinsatzkommandók ezúttal a kiválasztott néppel szemben viselkedjenek "biblikus" módon? Vajjon nem egy ilyen szeszélynek köszönhetően kezdtek füstölni a krematóriumok kéményei a brezinkai (birkeneui) lapályon? (Ez persze már echte holocaust!)

Nem! Egy az isten - ha van. És semmiképp sem azonos a bibliai csecsemőgyilkosságok felbújtójával. Eljátszogathatunk azzal a gondolattal, hogy nekünk is van istenünk, a "magyarok istene", aki nem hagy bennünket elveszni. Elnézte ugyan, hogy kalandozgattunk, lopogattunk, rabolgattunk, még tán' gyujtogattunk is, de nekünk nem "kelletett" csecsemőket is öldösnünk a kezünkre adott népek soraiból.

Ha van isten, ö nem egy próféta bűzös szájüregéből szól hozzánk és nem biztat szörnyűségekre. Inkább tiszta értelmünkben és szívünkben lakozik. Láttatja valünk a jót amit cselekednünk és a rosszat, amitől tartózkodnunk kell. A kőtáblákról pedig egyetlen parancsot érdemes kölcsönöz
nűnk. "Szeresd felebarátodat, úgy mint tenmagadat!"

Ha e parancsot helyesen értelmezzűk, akkor értékrendünkben egy kalap alá vehetjük azokat, akik isten állítólagos igéit főfoglalkozásszerűen hírdetik; akár a kereszt, akár a mógen dóvid lóg a fejük felett. A szószékre ugyanis ugyanazt az Ószövetséget cipelik  a különböző felekezetek papjai, amelynek lapjairól Mózes szájából szól az úr - de nem hozzánk keresztényekhez, hanem választott népéhez, akik keresztre feszíttették Jézust. Persze ezek az egy tálból csresznyézők a legmérgesebbek, ha valaki láttukra judeo kereszténységet emleget.

És itt kanyarodom vissza az "erdélyiséghez". Ha nem szemenszedett marhaság egy angoltól, arról beszélni, hogy a szent kőkörben sosem tapasztalt lelki élményeben volt része, miért lenne ostobaság azt gondolnunk, hogy Erdély valamely szent helyén a mi lelkünkben is megpendűlhet egy húr?

A görögök is ismerték szentélyeik "csodatevő" erejét. Utánuk a rómaiak adtak nevet ennek a valaminek. "Genius loci", azaz a hely szelleme. Nem biztos, hogy Erdélyben találunk ilyet, mégis próbáljuk meg, mert "itthon" biztosan hiába keresgélnénk. (István a Király felszánttatta és sóval vettette be a szent pagonyok helyét.)

Egyszóval: jövünk erdélyi testvéreink! (Csak azt kellene tudnunk, ti honnan tudjátok majd, hogy a mi gépkocsink ablakait nem kell beverni, mert nem "olyan magyarok" vagyunk.)

2004.12.06.

Sz. Gy.